Helyünk Isten tervében és a templomban. Liahóna, 2025. márc.
Helyünk Isten tervében és a templomban
Három tantétel emlékeztet minket arra, hogy mindannyian elnyerhetjük azokat az áldásokat, amelyeket Isten a gyermekeinek kínál.
A Kolumbiai Barranquilla templom. Fényképezte: Leslie Nilsson
Néhány egyháztaggal üldögéltem. Azelőtt még soha nem találkoztunk, de volt bennünk egy közös pont: egyedülállók voltunk.
De rögtön teszek is egy kis kitérőt. Jézus Krisztus evangéliumában nem különféle címkék határoznak meg minket. Valódi kilétünk az – amint azt Russell M. Nelson elnök tanította –, hogy „szó szerint Isten lélekgyermekei” vagyunk. Tudom, hogy kénytelenek vagyunk az egyház bizonyos tagjait az „egyedülálló” megnevezéssel illetni. Ennek gyakorlati okai vannak. Néha azonban – és ez a helyzet is ilyennek érződött – ez hozzájárulhat ahhoz, hogy egyes egyháztagok kívülállónak érezzék magukat. Még azt is megnehezítheti számukra, hogy úgy érezzék, teljes mértékben részesülnek Isten szabadító és felmagasztosító áldásaiból.
Az a helyzet ugyanis, hogy éppen a templomról beszélgettünk, és közülünk néhányan úgy érezték, hogy egyedülállóként ki vannak rekesztve a templomi áldások teljességének az elnyeréséből. Meg tudom érteni. Amikor egy családközpontú egyház tagjaként valaki nem házas, akkor nehezére eshet megtalálni a helyét. Viszont azt is tudom, hogy az Úr nem külsőségek vagy címkék alapján ítéli meg, hogy valaki érdemes-e a megígért áldások elnyerésére. Ő „azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7), és elérhetővé teszi áldásait mindazok számára, akik az Ő követését választják. Ezt teljes szívemből hiszem. Ezt szem előtt tartva tehát három tantétel segíthet azoknak az utolsó napi szenteknek, akik egyedülállók, hogy tudják, van helyük Isten tervében és a templomban.
1. Isten az Ő minden egyes gyermekére tekintettel dolgozta ki a tervét.
Mivel a felmagasztosításhoz szükség van a házasság új és örökkévaló szövetségére, ezért úgy tűnhet, hogy Isten terve nem az egyedülállók számára készült (lásd Tan és szövetségek 131:1–3). Patrick Kearon elder azonban ezt tanította: „Atyánk gyönyörű terve, igen, az Ő bámulatos terve, azzal a szándékkal készült, hogy hazavigyen titeket, nem pedig azért, hogy kívül rekesszen. Senki sem emelt úttorlaszt, és állított mellé valakit, hogy visszafordítson és elküldjön. Sőt, épp ellenkezőleg. Isten hajthatatlanul keres benneteket. Szeretné, ha minden gyermeke úgy döntene, hogy visszatér Őhozzá, ezért minden lehetséges eszközt megragad a hazaviteletekre.”
Isten nem szándékozik elküldeni azokat az egyedülállókat, akik élvezni szeretnék az Őáltala kínált áldásokat. M. Russell Ballard elnök (1928–2023), a Tizenkét Apostol Kvóruma ügyvezető elnöke ezt tanította: „A szentírások és az utolsó napi próféták is megerősítik, hogy mindenkinek, aki hűen megtartja az evangéliumi szövetségeket, lehetősége lesz a felmagasztosulásra.” Minden egyes lélek nagy értékkel bír Mennyei Atyánk szemében – olyannyira, hogy elküldte az Ő Egyszülött Fiát meghalni és mindannyiunkat megváltani a bűntől, hogy miénk lehessen az örök élet ajándéka (lásd János 3:16–17; Tan és szövetségek 18:10–12).
Ha az élet a várttól eltérően alakul, azon kaphatjuk magunkat, hogy megkérdőjelezzük a saját szerepünket Isten tervében. Az Ő terve azonban soha nem ígérte azt, hogy mindannyiunk élete úgyanúgy zajlik majd. Nem tudjuk, milyen örömök, csalódások, sikerek vagy szívfájdalmak keresztezik az utunkat. Dallin H. Oaks elnök, első tanácsos az Első Elnökségben, ezt mondta: „Annyi mindent nem tudunk még, hogy az egyetlen biztos támaszunk az, ha az Úrba és az Ő gyermekei iránti szeretetébe vetjük a bizalmunkat.”
Talán nem tudjuk, hogy az ösvényünk miért néz ki éppen úgy, ahogy most kinéz. Ha azonban bízunk Istenben és az Ő szeretetében, az világossá teheti, hogy Ő miként alakította ki a tervét minden gyermeke számára – téged is beleértve.
Az Olaszországi Róma templom látogatóközpontjában készült fényképet Massimo Criscione készítette
2. A templom mindenki számára személyes áldásokat tartogat.
Előfordulhat, hogy úgy gondolunk a pecsételésre, mint ami csak egy férjre és feleségre érvényes. Ám a pecsételések, amellett hogy a házaspárokat egyesítik az Úrral, a családokat is örökre egyesítik. A pecsételéseken keresztül Isten minden gyermeke örökkévaló áldásokat élvezhet, ha megtartja a szövetségeit.
A pecsételő hatalom minden papsági szertartást hitelesít a mennyben és a földön. D. Todd Christofferson apostol azt tanította, hogy „a pecsételő hatalom… egyetemesen elérhetővé teszi Isten gyermekei számára az egyéni szabadulást és a családi felmagasztosulást függetlenül attól, hogy hol és mikor éltek a földön. Nincs más hitrendszer, filozófia vagy felhatalmazás, mely fogható lenne egy ilyen, mindenkit magában foglaló lehetőséghez. A pecsételő hatalom tökéletes megnyilvánulása Isten igazságosságának, kegyelmének és szeretetének.” Az Úr által kínált áldások oly általánosan befogadóak, hogy mindenki számára elérhetőek, akik szövetségeket kötnek Ővele és megtartják azokat.
Jobban megérthetjük, hogy mennyire általánosan befogadó Isten terve, amikor az Úr házában hódolunk. A templomban töltött időről Nelson elnök azt tanította, hogy az „segíteni fog nektek celesztiálisan gondolkodni és rádöbbenni, kik vagytok valójában, kivé válhattok, és milyen életetek lehet örökre”. Azt is kifejtette, hogy a templomi hódolat oltalmat, erősebb bizonyságot, vigaszt, személyes kinyilatkoztatást, fokozott tudást és hatalmat, valamint Isten tervének a jobb megértését fogja eredményezni számunkra.
Akár házasok vagyunk, akár egyedülállók, a templom mindannyiunk számára személyes lelki kiváltságokat tartogat – olyan hely ez, amely megerősíti és felvértezi mindazokat, akik közel kívánnak lenni Istenhez. (További tudnivalókért lásd az oldalsávot: Templomi hódolat által felvértezve.)
3. A templomban elmélyíthetjük a Jézus Krisztussal meglévő kapcsolatunkat.
A templomban a figyelem elsősorban Jézus Krisztusra irányul. Ő áll Isten tervének a középpontjában, és Ő az oka annak, hogy mindannyian elnyerhetjük a szabadulást és a felmagasztosulást. Nelson elnök ezt tanította: „Az Úr háza valóban a tanulás háza. Ott az Úr a saját módján tanít minket. Ott minden szertartás a Szabadítóról tanít. Ott megtanulhatjuk, miként vonjuk félre a fátylat és kommunikáljunk világosabban a mennyel. Ott megtanuljuk, hogyan utasítsuk rendre az ellenséget, illetve miként merítsünk az Úr papsági hatalmából, hogy megerősítsen minket és a szeretteinket. Mindegyikünk hő vágyának kell lennie annak, hogy ott keressünk menedéket.”
Meglelhetjük ezt a menedéket és a helyünket a templomban, ha a Szabadítót keressük a szertartásokban és a szövetségekben. Ha így teszünk, bizonyítékot fogunk találni arra, hogy Ő szeret minket, és hogy „mind egyforma Istennek” (2 Nefi 26:33). Irántunk táplált szeretete miatt Ő azt szeretné, ha örökké tartó kötelékeket alakítanánk ki Ővele, és a szövetségeinken keresztül hozzáférést nyernénk egy különleges szeretethez és irgalomhoz. Ha templomi szövetségeket kötünk és azokat megtartjuk, akkor megerősíthetjük a Vele való kapcsolatunkat, ami által „egész életünkön át… a remény, az öröm és a derűlátás” lehet osztályrészünk – bármilyenek legyenek is a körülményeink.