Tudni fogod, mit tegyél

Írta: Melissa Smith, USA, Utah

Amikor egy család komoly szükséget látott, az Úr megmutatta nekem, hogy törődik velük.

Egy reggel, nem sokkal azután, hogy elhívtak segítőegyleti elnöknek, felhívott az egyházközségünkben élő egyik családból az édesanya. Elmondta, hogy elvesztette a munkáját, és említést tett egészségügyi gondokról és más kihívásokról. Nyilvánvaló volt, hogy a család már kiaknázta minden forrását. Miközben hallgattam, magamban azért imádkoztam, hogy a Szentlélek vezesse és irányítsa a szavaimat és a tetteimet.

Biztosítottam e nővért afelől, hogy fel fogom venni a kapcsolatot a püspökünkkel, és még aznap visszajelzek. Sürgető érzés kerített hatalmába, hogy segítsek ennek a családnak, különösen a gyermekeknek. Számos telefonhívás után azonban megtudtam, hogy az egész püspökség és az elderek kvóruma teljes elnöksége a városon kívül tartózkodik. Mivel még új voltam az elhívásomban, nem tudtam, mit tegyek.

Miután letérdeltem imádkozni és segítséget kértem, úgy döntöttem, hogy bevásárolok a családnak, és majd megbeszélem a dolgokat a püspökkel, amikor hazatér. Azt is elhatároztam, hogy adok nekik néhány szükséges holmit is a sajátunkból. Épp indulni készültem, amikor az a tiszta és félreérthetetlen benyomásom támadt, hogy várjak még. Követtem a késztetést, és kiszálltam az autómból. Egy órával később kopogtattak a bejárati ajtómon.

Egy özvegyasszony állt ott az egyházközségünkből. Átadott két nagy szatyornyi élelmiszert, és azt mondta: „Smith nővér, tudom, hogy tudni fogod, mit csinálj ezekkel.” Aztán a verandánkon át visszasietett az autójához.

Elárasztott a hála és a Lélek keltette gyengéd érzések. Az Úr megválaszolta az imáimat. Eszembe jutott Nefi, akit a Lélek vezetett, nem tudva előre, hogy mit tegyen (lásd 1 Nefi 4:6).

Amikor imádkozunk és követjük a kis, csendes késztetéseket, ezt a bizonyosságot kapjuk az Úrtól: „[A]z adott órában, igen, az adott pillanatban megadatik nektek, hogy mit mondjatok” (Tan és szövetségek 100:6) – néha pedig az is megadatik, hogy mit tegyünk. Az Úr már előttem ismerte e család sürgető és azonnali szükségleteit. Abban az áldásban volt részem, hogy tanúja lehettem az Úr gyengéd irgalmasságának, amikor ez az özvegyasszony felajánlást nyújtott, amely táplált egy családot a szükség óráján.

Hálás vagyok, amiért olyan Mennyei Atyánk van, aki gondoskodik rólunk a szükség pillanatában, amikor közelebb húzódunk Őhozzá.