Tragédia és gyógyulás Peruban

Esteledett 1990. június 7-én, amikor Manuel Navarro és Guillermo Chuquimango missziós társak hazafelé tartottak. Nagyon élvezték a misszionáriusi létet: a kemény munkát, Peru különböző vidékeinek a meglátogatását, és azt, hogy embereket hoznak Jézus Krisztushoz.

Emellett azonban az akkori területük, Huaraz, veszélyes is tudott lenni esténként. A Sendero Luminoso, vagyis a Fényes Ösvény forradalmárcsoport már több mint egy évtizede hadban állt a perui kormánnyal. Ekkorra a támadásaik egyre inkább eldurvultak, miközben fokozódó áremelkedés és gazdasági nehézségek sújtották az országot.

A misszionáriusok biztonsága érdekében az öt perui misszió esti kijárási tilalmat rendelt el, és a misszionáriusi munkát a napvilágos órákra korlátozták. Ezen az estén azonban Navarro elder és Chuquimango elder boldognak érezték magukat, és vidáman beszélgettek. Épp végeztek egy evangéliumi lecke tanításával, és körülbelül negyedórájuk volt hazaérni.

Miközben így gyalogoltak és beszélgettek, Navarro elder meglátott két fiatalembert úgy egy háztömbnyire maguk előtt. Egy sárga autót toltak. Manuel már azon volt, hogy felajánlja a segítségét, de a férfiak hamarosan be tudták indítani az autót, és elhajtottak.

Nem sokkal később a misszionáriusok már az otthonuk közelében lévő park felé tartottak. A sárga autó körülbelül másfél méterre állt onnan, ahol el kellett haladniuk. A közelben volt egy katonai bázis.

„Úgy néz ki, mint egy autóbomba” – mondta Chuquimango elder. Navarro elder látott néhány embert elfutni, és abban a pillanatban az autó felrobbant.

A robbanás nagy erővel érte és a levegőbe repítette Navarro eldert a körülötte elsüvítő repeszek közepette. Rémülten ért földet. A társa járt a fejében. Vajon őt még erősebben érte a robbanás?

Ekkor érezte, ahogy Chuquimango elder feltámogatja őt a földről. A park úgy nézett ki, mint egy háborús övezet, miközben a bázisról – a bomba nyilvánvaló célpontjáról – érkező katonák az autó füstölgő romjain túlra célozva lövöldöztek. A társára támaszkodva Navarro eldernek sikerült hazagyalogolnia.

Amikor odaértek, bement a fürdőszobába, és belenézett a tükörbe. Az arca csupa vér volt, de nem talált sebet a fején. Egyszerűen csak gyengének érezte magát.

„Légy szíves, adj nekem egy áldást!” – kérte a társától. Chuquimango elder, aki csak apróbb sérüléseket szerzett, Navarro elder fejére helyezte remegő kezeit, és megáldotta őt.

Nem sokkal ezután – már a kórházban – Navarro elder elájult a vérveszteségtől. Azonnal vérátömlesztésre volt szüksége. Huarazból több szent is besietett a kórházba, hogy vért adjon, de egyiküknek sem volt megfelelő a vércsoportja. Az orvosok ezután megvizsgálták Chuquimango elder vérét, és azt találták, hogy tökéletes az egyezés.

Chuquimango elder aznap este másodszor is megmentette a társa életét.

Egy nappal a robbanás után az orvosok átszállíttatták Navarro eldert egy limai klinikára, ahol Charles A. Didier elder a területi elnökségből áldást adott neki. Ebben megígérte, hogy hamarosan visszatér a missziós területre.

Navarro elder egyéb sérülései ellátása után az orvosok az arcán szerzett sebek helyrehozatalára összpontosítottak. Egy repesz befúródott az arccsontjába és átvágta a látóideget a jobb szeménél, ami szükségessé tette a szem eltávolítását. Az időközben Limába érkező szülei közölték vele a hírt.

Az egyháztól kapott teljes anyagi támogatással Navarro elder három műtéten esett át, hogy eltávolítsák a szemét és helyrehozzák a sérült szemüreget.

Miközben a klinikán lábadozott, Navarro eldert meglátogatta egy otthoni barátja, Luis Palomino, aki ekkor Limában tanult. Bár a sérülései miatt nehezen tudott beszélni, Navarro elder elkezdte megosztani a misszionáriusi leckéket Luissal.

Luist meglepte és lenyűgözte Navarro elder azon döntése, hogy végigviszi a misszióját. „Tudni akarom, mi hajt előre! – vetette fel Luis. – Mitől van ilyen nagy hited?”

Hat héttel a robbanás után Navarro elder elhagyta a klinikát, és a misszióirodában kezdett szolgálni Limában. A terrorizmus fenyegetése még mindig a fejük felett lebegett, és az eldert minden alkalommal félelem járta át, amikor meglátott egy olyan autót, mint amelyik felrobbant. Éjjelente nehezen tudott aludni.

Egy nap Luis elment a misszióirodába, hogy meglátogassa Navarro eldert. „Meg akarok keresztelkedni! – mondta. – Mit kell tennem?”

A következő néhány hét folyamán Navarro elder és a társa egy közeli kápolnában megtanították Luisnak a többi leckét. Navarro elder izgatott volt, amiért egy barátját taníthatja, Luis pedig buzgón teljesítette a misszionáriusokkal kitűzött összes célját.

1990. október 4-én Navarro elder megkeresztelte Luist. Bár Navarro elder még mindig szenvedett a sérülésétől, ez a megpróbáltatás lehetővé tette számára, hogy megkeresztelje egy barátját a szülővárosából – amire soha nem számított. Miután Luis feljött a vízből, átölelték egymást, és Navarro elder erősen érezte a Lelket. Tudta, hogy Luis is érzi.

Az alkalomra való megemlékezéseként Navarro elder adott Luisnak egy Bibliát. „Amikor elsötétülnek a napok – írta Navarro elder a belső borítón –, emlékezz vissza erre a napra, az újjászületésed napjára!”