„Én meggyógyítom őket”

Jézus Krisztus volt az egyetlen tökéletes ember, aki valaha a földön járt. Tökéletes életének köszönhetően nem lett az igazságosság adósa. Az irántunk táplált szeretete miatt életét adta mindegyikünkért egyénileg és Isten összes gyermekéért együttesen, hogy megnyissa a halhatatlanság és az örök élet kapuját.

Annak ellenére, amit Sátán szeretne elhitetni velünk, egyikünk sincs olyan távol, ahol a Szabadító már ne lenne képes megmenteni bennünket. Egyikünk sem veszítette el a megbocsátás kegyelmére való jogosultságát. Egyikünk sem került kívül azon a körön, ahol „szeretetének karjai örökkévalóan átölelnek” (2 Nefi 1:15).

Ez az ajándék, mely mind közül a legnagyobb, Jézus Krisztus engesztelésének a képessé tévő és megváltó hatalmából ered. A Gecsemánéban és a Golgotán átélt szenvedése miatt a Szabadító tudja, hogyan szabadítson meg minket bármely gyengeségünktől és hogyan segítsen át minket ezeken (lásd Alma 7:12).

„Semmit nem tesz, ami ne a világ javára lenne; mert szereti a világot, olyannyira, hogy leteszi saját életét, hogy minden embert magához vonzhasson” (2 Nefi 26:24).

Jézus Krisztus az erősségünk.

Kinyújtja a karját.

Visszaállít.

Megment.

„Amikor a Szabadító [meghozta engesztelő áldozatát] az egész emberiségért, megnyitotta az utat ahhoz, hogy az Őt követők hozzáférhessenek az Ő gyógyító, megerősítő és megváltó hatalmához” – jelentette ki Russell M. Nelson elnök.

Ez a hatalom, akárcsak a nap, mindig ott van. Soha nem inog meg. A Szabadító nyomdokain járni olyan, mintha az árnyékból kimennénk a napfényre, ahol elnyerhetjük Isten világosságának, melegének és szeretetének az áldásait. Tudom, hogy egy nap majd visszatekintünk, és hálával fog eltölteni bennünket, hogy meghoztuk azt az örökkévalóan fontos döntést, miszerint bízunk Jézus Krisztusban és az Ő isteni szeretetében, mely felemel és megerősít minket.

A Mormon könyve említ egy népet, akik a Szabadító keresztre feszítését követően három napot töltöttek a legsűrűbb sötétségben. A körülöttük lévő fizikai sötétség annak a lelki sötétségnek a jelképe is lehet, melyet mindannyian megtapasztalunk a bűn miatt. Aztán az emberek Krisztus hangját hallották, amint kihívja őket a sötétségből az Ő világosságára:

„[N]em tértek-e most vissza hozzám, és bánjátok meg bűneiteket, és tértek meg, hogy meggyógyíthassalak benneteket?” (3 Nefi 9:13).

„[Á]ldozatul ajánljatok fel nekem megtört szívet és töredelmes lelket” (3 Nefi 9:20).

„Szívetek minden szándékával tartsatok bűnbánatot, és térjetek vissza hozzám” (vö. 3 Nefi 10:6).

A Szabadító ugyanezeket a felhívásokat intézi hozzánk napjainkban is, amikor mi tévedünk el a sötétségben. Ahogy minden napfelkelte egy új nap kezdetét jelzi, úgy minden egyes alkalommal, amikor bűnbánatot tartunk, nekünk is újrakezdésben – egy ragyogó új kezdetben – van részünk.

Ami nem jelenti azt, hogy mindez könnyű. A bűnbánat változást jelent, és a változás nem megy végbe gyorsan. Bár a bűnbánat örömteli, magában foglalja az Isten szerint való szomorúságot (lásd 2 Korinthusbeliek 7:10). Megköveteli, hogy beismerjük és bevalljuk a helytelen tetteinket, bocsánatot kérve Istentől és azoktól, akiknek esetleg ártottunk. Legfőképpen pedig azt követeli meg, hogy törekedjünk „a Mindenható Úr Lelk[ére]”, hogy megtapasztalhassunk egy „hatalmas változást… a szívünkben, úgyhogy már [ne legyen] hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk” (Móziás 5:2).

Az efféle változás egy hosszú utazás, de amint megteszed az első lépést, elkezdődik „szabadításod napja”, és „a megváltás nagy terve rögtön érvénybe lép számodra” (vö. Alma 34:31).

Isten megígéri, hogy őszinte bűnbánatunk nyomán megbocsátja a bűneinket és többé nem emlékszik rájuk. Amikor nehezünkre esik elfelejteni a bűneinket, törekedjünk arra, hogy bízzunk az Úr megbocsátásra tett ígéretében, és tanuljunk meg megbocsátani másoknak és magunknak.

„Lelkünk sérül, amikor hibákat és bűnöket követünk el – tanította Boyd K. Packer elnök (1924–2015). – Halandó testünkkel ellentétben azonban, amikor a bűnbánat folyamata befejeződik, Jézus Krisztus engesztelésének köszönhetően nem marad heg többé.”

A vak férfi meggyógyítása. Készítette: Carl Heinrich Bloch

Hozzátok ide őket!

A Szabadító a Gyógyítómester. Gyógyító hatalmának az egyik leggyönyörűbb kinyilvánítása a Mormon könyvében található, az ősi Amerikában végzett személyes szolgálattételéről szóló beszámolóban:

„Van-e köztetek beteg? – tette fel a kérdést. – Hozzátok ide! Van-e béna vagy vak vagy sánta vagy csonka vagy bélpoklos vagy sorvadásos, vagy aki süket vagy valamely módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet. […]

És lőn, hogy miután így szólt, az egész tömeg együtt odament a betegekkel és a nyomorultakkal és a sántákkal és a vakokkal és a némákkal és mindazokkal, akik valamely módon nyomorultak voltak; és ő meggyógyította őket, mindegyiküket, amint odavitték őket hozzá” (3 Nefi 17:7, 9).

Minden alkalommal – a feltámadása előtt és után is –, amikor a Szabadító meggyógyított bárkit, aki „valamely módon nyomorult” volt, az tanúbizonyság volt a lelkünk gyógyítására való legfőbb hatalmáról. Minden egyes csodálatos gyógyítás csupán annak a maradandó testi és érzelmi gyógyulásnak az isteni felvezetése és ígérete volt, amelyben mindegyikünknek része lesz a feltámadáskor, mely „az Úr legmagasabb fokú gyógyító cselekedete”.

Igaz, hogy az ebben az életben való gyógyulásért mondott imáinkra nem mindig a reményeink szerint kapunk választ, de azok soha nincsenek figyelmen kívül hagyva. El fog jönni a gyógyulás ideje, ahogyan az éjszaka sötétsége is mindig utat ad – a megfelelő időben – a tündöklő napfelkeltének.

Amint azt Nelson elnök tanúsította: „Hitünk soha nem marad méltányolatlanul. Tudom, hogy egy mindent tudó Mennyei Atya sokkal szélesebb rálátással bír, mint mi. Miközben mi a halandó gondjainkat és fájdalmunkat ismerjük, Ő ismeri a halhatatlan fejlődésünket és lehetőségünket. Ha imádkozunk azért, hogy megismerjük akaratát, és annak alá is vetjük magunkat megfelelő türelemmel és bátorsággal, akkor mennyei gyógyulások következnek be az Ő módján és idejében.”

Nemrégiben a feleségemmel, Harriettel néhány szeretett emberrel kapcsolatos kiemelt reménynek és fohásznak adtunk hangot az imáinkban. Azért imádkoztunk, hogy az egészségügyi csapatuk különleges képességet kapjon a betegségeik gyógyítására. Az volt a benyomásunk, hogy tegyük hozzá, hogy még ha nem is kerülne sor azonnali gyógyulásra vagy felépülésre, a Szabadító gyógyító hatalma akkor is vigaszt és békességet hozhasson nekik. A Szabadító megváltó hatalmának a gyógyító hatása képes akár nagyobb mértékben is befolyásolni az érzelmi, lelki, sőt, a testi egészségünket, mint bármely földi gyógymód, amelyben részesülhetünk. Jézus Krisztus a Gyógyító ebben az életben és az örökkévalóságban is.

Fivéreim és nővéreim, drága barátaim! Tanúsítom, hogy Szabadítónk irgalma elegendő a sebeitek begyógyításához, a bűntől való megtisztításotokhoz, az eljövendő megpróbáltatásokra való megerősítésetekhez, valamint ahhoz, hogy reménységgel, bölcsességgel és az Ő békességével áldjon meg benneteket. Az Ő hatalma mindig jelen van, állandó és megbízható, még akkor is, ha mi időlegesen távol érezzük magunkat az Ő szeretetétől, világosságától és melegségétől.

Azért imádkozom, hogy soha ne veszítsük el az áhítat és mély hála érzését mindazért, amit Jézus Krisztus értünk tett. Tudnotok kell, hogy tökéletes szeretet irányul felétek, és emlékezzetek az örökkévalóságra vonatkozóan kapott ígéreteitekre.

„És akkor Isten adja nektek, hogy Fiának öröme által könnyűek legyenek a terheitek” (Alma 33:23).