Nyomtatásban nem jelenik meg: Kapcsolódás
Isaac R.
17 éves, Anglia, Lancashire
Fényképezte: Nathan Reid
A kihívások nem tartanak örökké. Még ha a mélyponton is vagy, az életed mindig fordulhat jobbra.
Orgonán és zongorán játszom. Nagyon szeretem csinálni. Tavaly karácsonykor a helyi egyházközösségeink mintegy 1000 embernek adtak elő karácsonyi koncertet. Egy bonyolultan feldolgozott nyitódarabot játszottam.
Sokat szenvedtem vele a gyakorlás során, ami miatt egy kicsit ideges voltam a koncertet megelőzően. De előtte imádkoztam Istenhez, hogy minden jól sikerüljön, és hogy segítsen megnyugodnom. Működött! Nem tudtam teljesen elengedni magam, de annyira azért tudtam uralkodni magamon, hogy zökkenőmentesen eljátsszam a zeneművet. Sőt, még soha nem játszottam ennyire jól ezt a darabot!
A Krisztusra tekintés azt jelenti, hogy tudjuk, Ő segít nekünk a mindennapi életünkben. A zene által érzem a legerősebben a Lelket, ezért nagyon meghatározó élmény volt kiállni és orgonálni mindenki előtt, miközben több száz ember együtt, közösen énekelt. A tudat, hogy segítettél valakinek érezni a Lelket, segíthet neked abban, hogy te is érezd a Lelket.