Fiatalok hangja
Az éneklés mellett dönteni
Illusztrálta: Katelyn Budge
Mindig örömmel megyek istentiszteletre, egy dolgot azonban soha nem szerettem igazán: himnuszokat énekelni.
Bármennyire is buzdítottak a szüleim, egyszerűen nem tudtam rávenni magam. Még a cövekkonferenciai kórusba is jelentkeztek a nevemben, remélve, hogy az segíteni fog. Azonban nem így történt – csak a számat mozgattam, mintha énekelnék.
Aztán eljött egy pillanat, amely mindent megváltoztatott.
A 2025. áprilisi általános konferencián D. Todd Christofferson elnök egy olyan beszédet mondott, amely mélyen megérintett. Azt mondta, hogy Istennek „hódolunk himnuszok éneklésével (nem csupán hallgatva, hanem énekelve is azokat)”.
E szavak a szívemig hatoltak. Korábban soha nem gondoltam arra, hogy a himnuszok éneklése egy hódolati cselekedet. Hirtelen bánni kezdtem azokat az alkalmakat, amikor a hallgatást választottam az éneklés helyett. Azonnal elköteleztem magam, hogy attól kezdve nemcsak énekelek, hanem a tapasztalatom megosztásával másokat is éneklésre buzdítok.
A püspökünk gyakran biztatott minket, fiatalokat, az általános konferenciai beszédek megtekintésére, mondván, hogy ezek utat mutatnak majd a mindennapi életünk során. E beszéd elhangzásáig ezt nem értettem igazán. Most már látom, milyen erőteljesek és személyesek lehetnek az üzenetek.
Ez az élmény megerősítette a bizonyságomat. Megtudtam, hogy még az olyan egyszerű dolgok is, mint egy himnusz éneklése, közelebb vihetnek minket Mennyei Atyához.
Stephen C., 14 éves, India, Telangana
Szeret tanulni, hogy kiválóan teljesítsen az órán, krikettezni, idézeteket írni és tévét nézni.