Az én nagyheti kihívásom
Olyan boldog vagyok, hogy eleget tettem az ifjúsági hitoktatóm felhívásának!
Izgatott lettem, amikor az ifjúsági hitoktatóm tavaly felhívást intézett hozzánk, hogy tanulmányozzuk Jézus Krisztus öt megnevezését.
Kiválasztottam a tanulmányozandó megnevezéseket, és elolvastam a hozzájuk kapcsolódó szentírásrészeket. Aztán az interneten is utánanéztem a megnevezéseknek, hogy megismerjem a történelmi hátterüket.
Az egyik általam tanulmányozott megnevezés az ács szó volt, mivel Jézus Józseftől esetleg kitanulhatta ezt a mesterséget. Megtudtam, hogy az ácsmunka szorosan kapcsolódik a helyreállításhoz és megjavításhoz – hasonlóan ahhoz, ahogyan Krisztus helyre tud állítani és meg tud javítani minket. Ez az elgondolás más megnevezésekben is újra és újra felbukkant.
Amikor például a Békesség Hercege kifejezést kutattam, felfedeztem, hogy a békesség szó héber megfelelője a salom, ami teljességet, összhangot, jóllétet és helyreállítást sugall. Úgy érzem, ez tökéletesen magában foglalja azt, hogy az Ő engesztelő áldozatán és a mi bűnbánatunkon keresztül miként lett gyógyír Krisztus a bűneink által előidézett különválásunkra Mennyei Atyánktól. A húsvét eseményeinek köszönhetően a Békesség Hercege velünk lehet és teljessé, éppé tehet minket.
Ebben az időszakban kihívásokkal néztem szembe, és úgy éreztem, hogy nincs kire támaszkodnom. Kihátráltam a Jézus Krisztussal való kapcsolatomból, mert azt gondoltam, nekem kell magamon segítenem. Ez a tanulmányozás azonban segített felismernem, hogy a gondjaim terhét nem kell egyedül hordoznom. Krisztus is ott van, hogy magára vegye a terhet. Amint engedtem, hogy segítsen nekem, békességet éreztem. Tudom, hogy Jézus Krisztus az életem minden részét helyre tudja állítani, ha hagyom Neki.
Amikor időt szakítasz Jézus Krisztus életének és tulajdonságainak a tanulmányozására, rá fogsz jönni, hogy Ő mindig melletted áll. Amikor úgy döntöttem, hogy időt töltök Vele, és jobban megismerem Őt, akkor láttam, mennyit érek az Ő szemében. Minden általam tanulmányozott megnevezésből éreztem, hogy szeret engem.
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Nevadában él.