Kisgyermekes anyák számára
Amikor anyának lenni nem annyira érződik csodásnak
Az anyaságban egyszerre lehet jelen az öröm és a kihívások.
Kimerítő volt tapasztalatlan kismamának, egy csecsemő édesanyjának lenni. Egyszer egész éjjel fent voltam az újszülöttemmel, és alig értünk oda istentiszteletre. A gyűlés után egy kedves idős asszony megragadta a karomat, és azt kérdezte: „Ugye, hogy mekkora csoda anyukának lenni?”
Annyira kiakadtam ezen, hogy válaszolni sem tudtam. Egész életemben anya akartam lenni, és noha az anyaságnak tényleg rengeteg csodás része van, abban a pillanatban egyáltalán nem éreztem, hogy ez az egész annyira csodás lenne.
Bűntudatot kezdtem érezni, miközben elárasztották az elmémet a szülés utáni aggályok. Lehet, hogy ezek szerint én nem is igazán akarok anya lenni? Miközben nyakig voltam a kismamai kötelességeimben, nem éreztem azt az állandó „csodát”, amelyről más anyukák beszéltek. Egyúttal szomorú voltam azon nők miatt is, akik hiába vágynak arra, hogy édesanyák legyenek, és önzőnek éreztem magam, amiért én nem élveztem az anyaság minden percét.
Ettől vajon rossz anya lettem? Senki nem érzett így rajtam kívül?
Rátalálni a csodára
Küldtem néhány sms-t olyan barátnőimnek, akiknek szintén nemrégiben született kisbabájuk. Megkönnyebbülten hallottam, hogy nekik is voltak nehéz napjaik (és éjszakáik). A velük való beszélgetés megdöbbentő felismeréshez vezetett:
Talán azért mondjuk az anyaságra oly gyakran, hogy egy csoda, mert egyszerre tud nehéz és fantasztikus lenni.
Korábban bosszantott, hogy a csoda szóval jellemezzük az anyaságot, nem pedig olyan szavakkal mint az emberpróbáló, áldozatos, mindent felemésztő, amelyeket én a saját bőrömön éreztem, amikor a kisbabám a nap 24 órájában tőlem függött. Már-már azt kívántam, bárcsak az az asszony azt kérdezte volna istentiszteleten: „Ugye, hogy milyen nehéz anyukának lenni?”
Hirtelen eszembe jutottak az Ámulok Jézus szeretetén című himnusz szavai:
„Ó, mily csodálatos, csodás ez nékem!”
A Szabadító engesztelése emberpróbáló, áldozatos és mindent felemésztő volt. Mégis azt mondjuk rá ebban a dalban, hogy csodás.
Mit tanított nekem az anyaság?
A fiam most már egyéves, és amint visszagondolok az anyaságom első évére, azt látom, hogy rengeteget tanultam. És ami a legfontosabb: közelebb kerültem Jézus Krisztushoz.
Gyakran gondolok vissza erre az idézetre Jeffrey R. Holland elnöktől, a Tizenkét Apostol Kvórumának az elnökétől: „[N]incs a halandóságban olyan szeretet, amely jobban megközelítené Jézus Krisztus tiszta szeretetét, mint az odaadó édesanya önzetlen szeretete gyermeke iránt.”
Miközben megtanultam, hogy mit jelent anyának lenni, jobban megértettem a Szabadítót.
Valamint egyre mélyebben becsülöm drága édesanyámat és az életem során értem hozott számtalan áldozatát. Azt mondanám rá, hogy csodás.
A szentírások állandóan említik az anyákat és az anyaságot. Anyaként olvasva új szemléletmódot hoztak az életembe.
Például az Ésaiás 49:15 újraolvasása sokkal inkább az elevenembe vág most, hogy már értem, mit jelent folyamatosan gondoskodni egy gyermekről: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.”
A testem fizikailag képtelen megfeledkezni arról, hogy van egy gyermekem, aki tőlem függ – és ez még így is távol van attól a tökéletes, örökkévaló szeretettől, melyet a Szabadító táplál irántunk.
A kisfiam nevelése segített jobban megértenem a templomi szövetségeim megígért áldásait, és nagyobb céltudatosságot is adott nekem abban, hogy a Szabadítóm tanításait szeretném példázni.
Anyaként mindennap egyaránt érnek kihívások és örömök, ami tökéletesen megmagyarázza, hogy miért csoda az anyaság, még akkor is, amikor esetleg nem érződik annak.
És bár nem érzem magam mindig „csodás” anyának, azt remélem, hogy napról napra hasonlóbbá válhatok a Szabadítómhoz, Jézus Krisztushoz, és megtaníthatom a fiamnak, hogyan kövesse az Ő nyomdokait.