A bűnbánat nemcsak a bűn legyőzéséről szól

A misszióm előtt az életem nem volt tökéletes, de jó volt. Szerettem a fősulit, és éppen kialakítottam életem legjobb baráti kapcsolatát is. Boldog voltam.

Egyfelől tudtam ugyan, hogy a missziós szolgálat emberpróbáló lesz, mégis valahogy úgy voltam vele, hogy ez lesz életem legjobb másfél éve – a lehető legkevesebb nehézséggel.

Aztán eltelt belőle fél év, és most már a barátnőm esküvőjét is hozzáírhattam azokhoz a nehéz dolgokhoz, amikre nem számítottam. Attól, hogy külföldre kellett költöznöm és meg kellett tanulnom egy idegen nyelvet, magányos lettem és szorongtam. A misszionáriusi élet részeként megtapasztalt elutasítás mentálisan kimerítő volt. Őszintén szólva, már csak haza akartam menni.

Fáradt voltam és bosszús, és nem éreztem, hogy Isten megadná nekem azt a reményt és boldogságot, melyre kétségbeesetten szükségem volt. Csak miután minden más lehetőséget kimerítettem, akkor fordultam a pátriárkai áldásom egyik ígéretéhez: ahhoz, mely szerint a szentírásokon keresztül érezni fogom Mennyei Atya szeretetét.

Miközben a szentírásokat kutattam, azon kaptam magam, hogy mélyen átérzem Éva történetét. Kiűzték a paradicsomból, egy sötét és kietlen vadonba – nagyjából én is ezt éreztem. Hozzám hasonlóan Éva helyzetének a változása is egy meghatározott döntés eredménye volt. Azon tűnődtem, vajon megbánta-e valaha is a döntését, mint ahogyan én kezdtem már bánni azt, hogy a szolgálat mellett döntöttem.

Évának azonban sokkal bölcsebb látásmódja volt az enyémnél. Bár lényegében mindent elveszített, ám amikor megtudta, hogy van egy Szabadítója, „örült, mondván: Ha nem lett volna a vétkünk, …soha nem ismertük volna a jót és a gonoszt, valamint megváltásunk örömét” (Mózes 5:11).

Nem bánta meg a döntését. Hálás volt érte! Bár ő is és Ádám is kiűzetett a paradicsomból, a megváltása öröme édesebb volt a vesztesége fájdalmánál. Sőt, úgy tűnt, hogy a megváltás még több örömet szerzett neki, mint ha egyáltalán nem lett volna szüksége megváltásra.

Hogyan lehetséges ez?

Talán úgy gondoljuk, hogy a bűnbánat csak arra szolgál, hogy eltávolítsuk az életünkből a bűnöket és a rossz viselkedést. Ez az eltávolítási folyamat nehéz tud lenni, időnként pedig fájdalmas is, ami miatt hajlamosak vagyunk ehhez a szóhoz kedvezőtlen képzeteket társítani.

A bűnbánat azonban nemcsak arról szól, hogy kevésbé leszünk bűnösek. Arról is szól, hogy krisztusibbá válunk.

Az Őhozzá fordulás – a hozzáállásunk megváltoztatása és a szemléletmódunknak az Övéhez történő igazítása – maga is a bűnbánat egyik válfaja.

Rájöttem, hogy haragomban és magányomban beszűkült a látásmódom. Annyira arra összpontosítottam, ami hiányzik, hogy nem láttam meg, mire tettem szert: szorosabb kapcsolatra a Szabadítómmal.

Rájöttem, hogy bűnbánatot kell tartanom a rossz hozzáállásom miatt. Ez időbe telt, de amikor a Megváltóm segítségéért esedeztem, azt a bizonyosságot kaptam, hogy „ebben az életben örömöm lesz” (Mózes 5:10).

Még mindig szomorú voltam, amiért kihagytam a barátnőm esküvőjét, de idővel az Úr megválaszolta az imáimat. Nagyon örültem a barátnőm boldogságának, és rengeteg örömre leltem az arról való bizonyságomban, hogy Mennyei Atya valóban látja és szereti minden egyes gyermekét. Sokkal többet nyertem annál, mint amit kihagytam.

Kristin M. Yee nővér, második tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében, ezt tanította: „A bűnbánat lehetővé teszi számunkra, hogy érezzük Isten szeretetét, valamint oly módon ismerjük és szeressük Őt, ahogyan azt másképp sohasem tudnánk.”

A bűnbánatnak köszönhetően immár tudom, hogy miközben közelebb jövök Krisztushoz, Ő „[a vadonomat] olyanná teszi, mint az Éden, és [sivatagomat] olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban” (Ésaiás 51:3).

Amikor hazatértem a missziómból, nem a paradicsomba tértem vissza. A misszió utáni élet egy új „vadon”, amelyet meg kell művelnem. Ez nem könnyű, és néha még mindig hiányzik a misszióm előtti életem.

De tudom, hogy Krisztusnak köszönhetően az örömöm mélyebbé válik megváltásom ismeretében.