Lépésről lépésre a hit útján. Liahóna, 2026. márc.
Ismerték a Szabadítót
Tamás – Lépésről lépésre a hit útján
Tamás története megmutatja nekünk, hogy a kérdések, a türelem, valamint a tanúság elnyerése mind a részét képezik a hitünk és a meggyőződésünk gyarapításának.
Illusztrálta: Laura Serra. Másolatok készítése tilos!
Mi jut eszedbe, amikor a Szabadító tanítványának, Tamásnak a nevét hallod? Talán beugrik, hogy ő volt az, aki tamáskodott, vagyis kételkedett.
Tamás története azonban ennél jóval összetettebb. János evangéliumában egy olyan hitbéli utazást látunk Tamásnál, amely talán pont a sajátunkat tükrözi: amikor is a hit idővel megerősödik, ha hinni akarunk, és cselekszünk is a hitünk gyarapítása végett.
Nem baj, ha vannak kérdések
Jézus Krisztus elhívta Tamást, hogy a tizenkét apostola egyike legyen, Tamás pedig mindvégig követte a Szabadítót a három éven át tartó szolgálattétel során. Odaadóan szerette a Szabadítót. Amikor Tamás attól tartott, hogy az Úr élete veszélybe kerülhet, így buzdította a többi apostolt: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele” (János 11:16).
Minden odaadása mellett is voltak kérdései. A Gecsemáné előtt Jézus azt tanította a tanítványainak, hogy távozni fog. Tamás rákérdezett: „Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?”
Jézus így felelt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:5–6).
Tamáshoz hasonlóan talán mi sem értjük Isten minden tanítását vagy a szabadítás tervének az összes részletét. Ám az igazlelkű kérdések feltevése azt eredményezheti, hogy az Úr kinyilatkoztatja az igazságot. A hitünk gyarapításához szükségünk van erre.
Russell M. Nelson elnök ezt tanította:
„Ha kérdéseitek vannak – és remélem, hogy vannak –, a hit iránti buzgó vággyal keressetek válaszokat. […]
A hittel feltett őszinte kérdéseitek mindig nagyobb hithez és több tudáshoz vezetnek majd.”
Hit a félelem ellenében
Amikor az apostolok azt hallották, hogy Jézus feltámadt a halálból, az „üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik” (Lukács 24:11). Tamás kételyeinek az időszaka talán tovább tartott a többiekénél, mert ő nem volt ott, amikor a feltámadt Úr először megjelent nekik (lásd János 20:24).
Miután közölték vele, hogy látták a Szabadítót, Tamás kijelentette: „Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem” (János 20:25).
Nyolc nap elteltével az Úr újra megjelent, és azt mondta Tamásnak, hogy tapintsa meg a sebeit. Mire Tamás így reagált: „Én Uram és én Istenem” (János 20:28). A Szabadító ezt követően egy fontos igazságot tanított: „[B]oldogok, a kik nem látnak és hisznek” (János 20:29).
A válaszok megérkeznek. David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Mennyei Atyánk minden őszinte imát meghallgat és megválaszol, de az általunk kapott válaszok talán nem azok, amelyekre számítottunk, vagy nem akkor érkeznek, amikor várjuk, vagy nem úgy, ahogyan szeretnénk.”
Maradandó meggyőződés
Amikor kitartás, ima és kinyilatkoztatás által válaszokat kapunk, akkor meggyőződésre – bizonyságra – is szert tehetünk. Ha továbbra is tápláljuk a hitünket, akkor ez a bizonyság egész életünkön át velünk maradhat. Amint azt Nelson elnök tanította: „[Ha] türelmesen elfogadjátok az Úr időbeosztását, akkor meg fogjátok kapni a keresett tudást és megértést. Az Úr által nektek szánt minden áldás valóra fog válni – még csodák is. Ez lesz számotokra a személyes kinyilatkoztatás eredménye.”
Tamás élménye azt mutatja nekünk, hogy a hit nem egy célállomás, hanem egy folyamat. Isten tiszteletben tartja ezt a folyamatot, és megáld bennünket, amikor nyitottak maradunk az Ő útmutatására, és törekszünk arra a tanúságra, amely békességet szól a szívünkhöz (lásd Tan és szövetségek 88:63).