Igazlelkű sáfárok – Jézus Krisztus tanítványai

A Máté 25 három sokatmondó példázatot tartalmaz. Először is ott a tíz szűz példázata (lásd 1–13. vers). Öten eszesek voltak, öten pedig balgák. Mind a tízen a megfelelő helyen voltak, várva a vőlegényt, és mindegyikük lámpással érkezett.

Amikor a vőlegény – aki a Szabadítót jelképezi – megérkezett abban a váratlan éjféli órában, öt szűznek nem volt elegendő olaja a lámpásához. Talán azt gondolták, hogy szükségtelen még több olaj. Vagy talán nem sáfárkodtak elővigyázatosan a meglévő olajukkal. Talán másra figyeltek, így aztán nem készültek fel megfelelően arra, hogy a lámpásaik ne aludjanak ki.

Így aztán, amikor bebocsátást kértek a menyegzői vacsorára, a vőlegény e szavakkal felelt nekik: „Nem ismertek engem” (Joseph Smith-fordítás, Máté 25:11). Ezt megfordítva arra jutunk, hogy a felkészülésük és bölcs sáfárságuk által az öt eszes szűz viszont ismerte Őt.

A drága olaj az ő személyes megtérésükként értelmezhető. Ez tette lehetővé az eszes szüzek számára, hogy meggyújtsák a lámpásaikat, és belépjenek a vőlegénnyel a lakodalomba. Nem adhattak az olajból a barátnőiknek, hiszen a személyes megtérésben pont ez a lényeg: személyes. Magasba tarthatjuk és magasba is kell tartanunk a világító lámpásunkat, hogy felemeljünk, megerősítsünk és hívjunk másokat Jézus Krisztushoz, de mindegyikünk a saját megtérésének a sáfára.

Amiképpen a Szabadító fogalmazott: „Legyetek tehát hűségesek, mindig imádkozzatok, lámpásotok legyen rendben és égjen, és legyen nálatok olaj, hogy készen állhassatok a Vőlegény jövetelekor” (Tan és szövetségek 33:17; kiemelés hozzáadva).

A Máté 25-ben található második példázat a tálentumokról szól (lásd 14–30. vers). Ebben a történetben egy gazda, aki messzi utazást tervezett, tálentumokat adott három szolgájának. A tálentum („tálentom”) egy bizonyos pénzmennyiséget képviselt. Úgy is gondolhatunk ezekre, mint Mennyei Atyánktól kapott adottságokra, képességekre és áldásokra. Az egyik szolgának öt tálentumot adott, egy másiknak kettőt, egy harmadiknak pedig egyet. Aztán a gazda útnak indult.

Amikor visszatért, kiderült, hogy azok a szolgák, akiknek öt, illetve két tálentumot adott, hű és hasznot hozó sáfárok voltak, és jól használták fel a tálentumokat, megkettőzve a kapott összegeket. És miután a kevéssel hűen sáfárkodtak, a gazda többet bízott rájuk, ezt mondva: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” (21. vers).

Ezzel szemben az egy tálentumot kapott szolga elásta azt – talán azért, mert más kötötte le a figyelmét és halogatott. Vagy talán össze volt zavarodva azt illetően, hogy miként kezdjen hozzá, esetleg attól félt, hogy kudarcot vall. Talán a többi szolgához hasonlítgatta magát, és a kételyei visszatartották attól, hogy belevágjon. Nem készült fel az ura visszatérésére, nem tapasztalta meg a hű sáfárság örömét, és elveszítette a tálentumát.

A tíz szűz példázata és a tálentumok példázata párhuzamban áll. Mindkettő azt hangsúlyozza, hogy személyes felelősséggel tartozunk a megtérésünkért, és fel kell készülnünk az Úr ajándékának – a felmagasztosításnak – az elnyerésére, valamint hogy sáfárságunk és személyes elszámolási kötelezettségünk van a kapott „tálentumaink” vonatkozásában.

Végezetül a Máté 25 azoknak a történetét beszéli el, akik „magabiztos[ak] Isten színe előtt” – akiket a Jó Pásztor juhainak neveznek, akik az Ő jobbján vannak, vele együtt élvezik a menyegzői lakomát, és áldottak, mert sok dolog felett uralkodhatnak (lásd 31–40. vers). Az Úr ezt mondja majd nekik:

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám” (Máté 25:35–36).

Az Ő tanítványaiként mi felkészülünk az Ő második eljövetelére, emellett hűen és hasznot hajtva sáfárkodunk mindazzal, amivel megáldattunk. A könyörület, a jószívűség, az erény és a hű sáfárság nemcsak arra tesz alkalmassá minket, hogy később Ővele éljünk, hanem arra is, hogy már most magabiztosak legyünk Isten színe előtt. Amint azt Mormon tanította, azok számára, akiket eltölt a jószívűség, vagyis Krisztus tiszta szeretete, azoknak jó dolga lesz az utolsó napon. Olyanok lesznek, mint a Szabadító, a maga valóságában fogják látni Őt, valamint eltelnek reménnyel, és megtisztulnak, amiképpen Ő is tiszta. (Lásd Moróni 7:47–48.) Nelson elnök kijelentette, hogy „a jószívűség és az erény nyitja meg az utat az Isten előtti magabiztosság felé”.

Shepherd—Variation IV [Pásztor (IV. változat)]. Készítette: Jorge Cocco

Mindhárom példázat arról tanít, hogy sáfárságunk van a saját megtérésünk felett; azon adottságok, tehetségek és források felett, amelyekkel megáldattunk; valamint az éhes, hajléktalan, sérült és fáradt felebarátainkat illetően.

Arról tanítanak ezek, hogyan készüljenek fel Krisztus tanítványai a Szabadító második eljövetelét megelőző veszedelmes időkre. Ezek azok az idők, amelyekben most élünk! Ügyelnünk kell rá, hogy fényesen világítva égjen a megtérésünk lámpása, engedve, hogy fényljen a világosságunk, használva és gyarapítva a tálentumainkat, valamint törődve a szükséget szenvedőkkel. Ezt jelenti az, ha rendelkezünk jószívűséggel, Krisztus tiszta szeretetével.