Megáldva minden családot a földön

Bruce C. Hafen eldert, a Hetvenek nyugalmazott tagját egyszer felhívta egy országos hírmagazin szerkesztője. Ez a szerkesztő egy újonnan megjelent könyvről szeretett volna elbeszélgetni, amely különböző vallásokat szemügyre véve vizsgálta a mennyországra vonatkozó meggyőződések történetét.

„A szerzők arra jöttek rá, hogy a nagyközönség széles köre éhezi a mennyországot – és azt, hogy családok legyenek a mennyben” – írta Hafen elder. Bár az emberek zöme hitt a halál utáni életben, az örökké tartó szeretetben és a családtagok mennyei viszontlátásában, „a legtöbb keresztény egyház kevéssé ad választ erre a belső éhségre” – egy kivétellel: Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza.

A Szabadító visszaállított egyházában itt vannak a szent templomaink. Van örök házasságunk, olyan pecsételő felhatalmazással, amely a testi halál utánra is áldást eredményez. Megvan az ígéretünk egy olyan örök jövőre, melyet a szeretteinkkel töltünk az Atya és a Fiú társaságában. Mindezek fényében a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy ami a mennyországra vonatkozó tanokat illeti, az utolsó napi szenteké a legteljesebb – és hadd tegyem hozzá, hogy a legboldogabb is.

„Micsoda felfedezés! – jegyezte meg Hafen elder. – A legtöbb mai ember örök család után vágyakozik, és [Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma] jobban kielégíti ezt a vágyakozást, mint bármely más ismert elgondolás [vagy vallási tan]. Bárcsak az egész világ hallhatná, amint gyermeke[in]k ezt az örömhírt éneklik: »Családunk együtt élhet örökre.«”

A család több egy kényelmes társadalmi megoldásnál. Ez a menny örök mintája. „[K]özponti szerepet tölt be a Teremtőnek a gyermekei örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében.” Amint azt Russell M. Nelson elnök (1924–2025) tanította nekünk: „[Az Úr] azért teremtette a földet, hogy fizikai testet nyerjünk és családokat alkossunk. Megalapította az egyházát a családok felmagasztosítására. Templomokat biztosít, hogy a családok örökre együtt lehessenek.”

Azonban nemcsak az örökkévalóság miatt foglalkoztatnak minket az erős családok. A család a halandó boldogságunkban is alapvető szerepet játszik. Mennyei Atyánk, aki tökéletesen tudja, hogy mi hoz boldogságot most és örökkévalóan, a gyermekeit családokba küldi – legyenek ezek bármily tökéletlenek is –, és arra kér minket, hogy építsünk és ápoljunk erős családokat. Természetesen „cselekvőképtelenség, halál vagy más körülmények szükségessé tehetik [az] egyéni átalakítás[t]”. Azonban semmi nem helyettesítheti a férj és a feleség, az apa és az anya nélkülözhetetlen, Isten által kijelölt feladatait.

A „vér szerinti, tartósan elkötelezett, kétszülős családok” kutatása továbbra is azt mutatja, hogy a család nélkülözhetetlen a „szeretet és kedvesség mély kötelékeinek” a megőrzésében. Ez „a kiegyensúlyozott, jól beilleszkedő és társadalmilag érzékeny emberek elsődleges nevelőközege”.

Természetesen nem kellene meglepődnünk azon, hogy valami, ami ennyire fontos Isten tervében, ellenállásba ütközik. Sátán soha nem volt családbarát, erőfeszítései pedig egyre sietősebbé válnak, „úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van” (Jelenések 12:12). Amint azt M. Russell Ballard elnök (1928–2023), a Tizenkét Apostol Kvórumának az ügyvezető elnöke mondta: „Sátán tudja, hogy az Úr munkája megzavarásának a legbiztosabb és leghathatósabb módja az, ha gyengíti a család működőképességét és az otthon szentségét.”

Tudva azt, amit tudunk Isten örök családjáról, a gyermekei számára készített tervéről, valamint a családi kapcsolatok örök jelentőségéről, nekünk a család legbuzgóbb védelmezői közé kell tartoznunk a világon.

Miként tehetjük ezt meg?

Dallin H. Oaks elnök, akkor még az Első Elnökség első tanácsosaként, felhívta a figyelmet arra, miszerint a családkiáltványban „az Úr újból kihangsúlyozza azokat az evangéliumi igazságokat, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy a családot érő mostani kihívások közepette megtartsanak minket”.

A személyes életünkben meg tudjuk tenni azokat a „kis és egyszerű dolgok[at]” (Alma 37:6), amelyek megerősítik a családi kapcsolatokat. Ez magában foglalja a sikeres családok és házasságok családkiáltványban felvázolt tantételeinek a követését, úgymint „a hit, az ima, a bűnbánat, a megbocsátás, a tisztelet, a szeretet, az együttérzés, a munka és a tartalmas szabadidős tevékenységek”. Jelenlegi családi helyzetünktől függetlenül a tetteinkkel kimutathatjuk, hogy a családi kapcsolatok örökkévalóan fontosak számunkra.

Mint a közösségeink „felelős állampolgár[ai]” képesek vagyunk előmozdítani „azokat az intézkedéseket, melyek célja a családnak… a fenntartása és megerősítése”.

Az Úr utolsó napi szövetséges népe vagyunk. Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéretek örökösei vagyunk – olyan ígéretek ezek, amelyek teljességgel összefüggnek a családokkal. Ezekhez az ígéretekhez az a szent felhívás társult, hogy áldjuk meg a föld minden családját. Ennek az egyik fontos módja pedig az, hogy megéljük, megvédjük és megosztjuk azt az örök igazságot, miszerint „a családot Isten rendelte el”, valamint hogy „a szent templomokban elérhető szent szertartások és szövetségek lehetővé teszik az egyének számára, hogy visszatérjenek Isten színe elé, a családok számára pedig, hogy az örökkévalóságra egyesüljenek”.

Amikor Uchtdorf nővérrel azt figyeljük, amint a családtagjaink szent szövetségeket kötnek a mi szerető, örökkévaló Mennyei Atyánkkal, a szívünk örömmel és hálával telik meg. Nemcsak a gyermekeinkben és az ő gyermekeikben örvendezünk, hanem a szüleinkben és azok szüleiben is. Gondolataink mély szeretettel forognak akörül, hogy miként egyesítenek minket nemzedékeken átívelően az evangéliumi szövetségek. Ez az élmény nem sokkal különbözik attól, mint amikor azt látjuk, hogy „egy lajtorja [van] a földön felállítva, melynek teteje az eget éri…, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak… azon” (1 Mózes 28:12).

Azok az áldások, amelyeket az Úr megígért Jákób álmában, az Úr minden szövetséges gyermekére kiterjednek – beleértve titeket és engem is. Ahogyan az Úr Jákób esetében tette, úgy nekünk is válaszolni fog „nyomorúság[unk] napján” (1 Mózes 35:3), ha Őt választjuk.

„[Í]mé – mondta az Úr – én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz…; mert el nem hagylak téged” (1 Mózes 28:15).

Jákóbhoz hasonlóan mindannyiunk előtt elterül egy vadon, amelyen át kell kelnünk. Néha a megígért áldások távolinak tűnnek. Amikor komoly gondok vagy kihívások érkeznek, talán megkérdőjelezzük az Úr szeretetét. Még akár úgy is érezhetjük, hogy Isten cserben hagyott minket. Talán a tanítványságra tett legjobb erőfeszítéseink ellenére is úgy érezzük, hogy nem részesülünk a remélt áldásokban.

Fivérek és nővérek! Drága barátaim! A szövetség ösvénye örömteli ösvény, bár időnként könnyek hullhatnak rá. Ha úgy érzitek, hogy vannak olyan részei a boldogság tervének, amelyek jelenleg nem teljesednek be az életetekben, akkor arra kérlek, bízzatok abban, hogy az Úr törődik veletek, és meg fog áldani benneteket az Ő bölcsessége szerint a Neki megfelelő időben.

A Jézus Krisztusba és az Ő ígéreteibe vetett hit arra ösztönöz minket, hogy előre tekintsünk, ne hátra. Neki köszönhetően nem kell, hogy a jövőnk bármi olyannak a foglya legyen, ami a múltban történt vagy ami éppen most takarja el a kilátást előlünk. Bizony, így vagy úgy mindannyian hordozunk vagy fogunk hordozni sebeket. Ám hiszünk a Nagy Gyógyítóban. Bízunk Őbenne – olyannyira, hogy még „távolról látva” is meggyőződéssel fogadjuk az ígéreteit, teljes mértékben „üdvözölve azokat” (Zsidók 11:13).

„Jusson eszébe mindannyiunknak – kért bennünket egykor Nelson elnök –, hogy az Úr módján és idejében egyetlen áldás sem lesz visszatartva az Ő hithű szentjeitől. Az Úr mindenkit a szíve vágya, valamint a cselekedetei szerint fog megítélni és megjutalmazni.”

Megígérem, hogy ha követjük és megosztjuk Mennyei Atyánk családokra vonatkozó tervét, akkor Ő velünk lesz, támogat minket, és csatlakozik hozzánk az utazásunkon. Soha nem fog magunkra hagyni minket, különösen akkor, amikor próbatételek érnek minket vagy a szeretteinket. Ő hordozni fog minket, felemel, és elhoz minket az öröm teljességének a megígért földjére, ahol Ővele, a Fiával, Jézus Krisztussal és a családunkkal leszünk – örökké.