Békességet éreztem

Illusztrálta: Allen Garns

Amikor ugyanazon a héten két egyházi elhívást is kaptam – mindkettőt zongoristaként –, aggódni kezdtem amiatt, hogy miként találok majd időt az otthoni, a munkahelyi és az iskolai feladataim elvégézéshez. Az volt a szívem leghőbb vágya, hogy szolgáljam az Urat és elhozzam az Ő Lelkét az emberekhez, miközben csiszolom a tehetségeimet. Éreztem azonban, hogy nem vagyok képes annyira az új elhívásaimnak szentelni magamat, amennyire szerettem volna.

A következő héten nagy volt a forgalom a cégünknél. Mivel a munkám nagy része gépeléssel jár, megfájdult a karom és a csuklóm. Aggódtam, hogy tudok-e majd zongorázni, ha nem múlik el a fájdalom.

Vasárnap, miközben a kápolna zongoráján a zenei előjátékot játszottam, ismét megfájdultak az izmaim. A szívemben elmondtam egy gyors imát, erőt kérve a további zongorázáshoz.

Az úrvacsora alatt rájöttem, hogy egy olyan himnusz fog következni a sorban, amelyet már régóta nem játszottam. Nem elég a fájdalom – gondoltam –, most ráadásul egy nehéz himnuszt kell eljátsznom! Ekkor a pillantásom a himnusz szavaira esett, amelyek pontosan azt fejezték ki, amit én akkor éreztem:

Miközben ezt olvastam, békességet éreztem. Tudtam, hogy a Szabadító ismeri a fájdalmaimat. Végül is Ő már elszenvedte őket (lásd Alma 7:11–12). Nem kell egyedül átélnem ezt a pillanatot. Nem számítottam rá, hogy érezni fogom az Úr Lelkét, de éreztem.

Amikor elkezdtem játszani, már nem éreztem fájdalmat, és a hangjegyek is ismerősek voltak az ujjaimnak. Rájöttem, hogy a szolgálatom már kikövezte az utat a gyógyuláshoz és ahhoz, hogy közelebb kerüljek Mennyei Atyához.

Ha átgondolom a zongoránál átélt élményemet, tudom, hogy nem egyedül játszottam. Megérintett Jézus Krisztus hatalma és kegyelme – egy olyan lelki élmény, amely abból fakadt, hogy Őt szolgáltam. Tudom, hogy Ő mindig ott lesz, hogy támogasson és erőt adjon nekünk, ha hajlandóak vagyunk szolgálni Őt.