Hogy is panaszkodhatnék én? Liahóna, 2026. jan.
A hit képmásai
Hogy is panaszkodhatnék én?
Menekültek lévén, a családunk számára titáni megmérettetésnek bizonyult a négyszeri költözésünk. Azonban azzal a bizonyossággal kapaszkodunk a vasrúdba, hogy az Úr egy jobb jövő felé visz minket.
2019 őszén érkeztem Spanyolországba a gyermekeimmel: a 8 éves Aaronnal és a 17 éves Jorgéval, aki autista. Csak egyetlen bőröndöt és az álmaimat tudtam magammal hozni, de kapaszkodtam Istenbe és teljes mértékben bíztam Benne.
Egy „irgalmas szamaritánus” nő befogadott minket az otthonába, ahol két hétig maradtunk. Az azonban nem volt könnyű, hogy Jorge kiszakadt a megszokott környezetéből. Az állapota miatt vannak bizonyos rugalmatlan viselkedésmintái. Az első néhány éjszaka a falat ütögette, én pedig olyankor gyorsan felkeltem, nehogy másokat is felébresszen. Mellette térdeltem és imádkoztam, felidézve az Ésaiás 41:10-et: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.”
A második spanyolországi hetünk alatt pont akkor értünk oda az istentiszteletre, amikor az úrvacsorai gyűlés már majdnem véget ért. Odaléptem egy fiatal nőhöz, aki az elemis gyermekekkel volt, és elmondtam, hogy az egyház tagja vagyok, de nem ismerek senkit. Több más egyháztagnak is bemutatott minket.
Másnap Zaragoza város tanácsa jóváhagyta a menekülti jogállásunkat, és beköltöztetett minket egy víz és áram nélküli lakásba. Az általunk látogatott egyházközségből a püspökség, a Segítőegylet és az elderek kvóruma takarókkal, melegítést nem igénylő étellel, téli ruházattal és egyéb szükségleti cikkekkel érkezett a segítségünkre.
A gyermekeim elkezdték az iskolát, én pedig beiratkoztam egy képzésre. Az étkezések kihívást jelentettek Jorge számára, aki megszokta, hogy délben eszik. A nevelője közölte velem, hogy amikor az óra elüti a delet, akkor a fiam előveszi az ételét és nekilát enni, bárki tanítson is éppen.
„Én is böjtölni fogok”
A négy költözésünk titáni megmérettetésnek bizonyult. Imádkoztam, hogy erős maradjak, de gyakran így is elkapott a sírás, amikor egyedül voltam. Heteken át csak két-három órát aludtam éjszakánként. Miután napokig kerestem állást, abban az áldásban volt részem, hogy munkát találtam egy halálos agydaganatban szenvedő fiatal nő gondozójaként. Minden egyes műszak után összeszedtem a gyermekeimet, segítettem nekik a tanulásban, utána pedig megcsináltam a saját képzésemhez tartozó házi feladatokat.
Egy évig gondoskodtam erről a csodálatos nőről; egészen addig, amíg 48 évesen el nem hunyt, két kisgyermeket hagyva hátra. A helyzete arra késztetett, hogy azt kérdezzem magamtól: „Hogy is panaszkodhatnék én?” A róla való gondoskodás biztosította azt, amire szükségünk volt, és hálával töltötte el a lelkemet Mennyei Atyám iránt.
Otthon mindennap olvastuk a szentírásokat, imádkoztunk, és kialakítottunk egy napirendet, hogy biztonságérzetet nyújtsunk Jorge számára. 2024 elején megkezdtük az előkészületeket, hogy elmenjünk a Spanyolországi Madrid templomba. Úgy éreztem, családként együtt kellene böjtölnünk, hogy közelebb kerüljünk Mennyei Atyához. Aaron beleegyezett, másnap reggel pedig Jorge azt mondta nekem: „Anya, ma én is böjtölni fogok.” Leírhatatlan volt az örömöm abban a pillanatban!
Amikor megkezdték az előkészületeket, hogy elmenjenek a Spanyolországi Madrid templomba, Yesmin úgy érezte, családként együtt kellene böjtölniünk, hogy közelebb kerüljenek Mennyei Atyához. „…Jorge azt mondta nekem: »Anya, ma én is böjtölni fogok.« Leírhatatlan volt az örömöm abban a pillanatban!” – idézi fel Yesmin
A templomlátogatásunk óta Jorge sokat fejlődött. Rugalmasabb az időbeosztásával kapcsolatban. Szombatonként előkészíti a ruháit, hogy felkészülhessen úrvacsorát osztani vasárnap. A tanulmányai terén is sokat haladt.
Mára ott tartunk, hogy szerető Mennyei Atyánk támogatásával gondoskodni tudunk magunkról. Jézus Krisztus feltámasztott minket a hamuból (lásd Ésaiás 61:3). A tizedünk fizetése által bőséges áldásokban részesültünk. Azzal a bizonyossággal kapaszkodunk a vasrúdba (lásd 1 Nefi 8:24, 30; 11:25; 15:23), hogy egy jobb jövő felé haladunk.