Dicsőséges nap a visszaállításban. Liahóna, 2025. okt.
Dicsőséges nap a visszaállításban
Egyetlen nap sem jut eszembe a folyamatos visszaállítás során, amikor több minden lett volna visszaállítva, mint 1836. április 3-án.
A Kirtland templom felszentelésekor, 1836. március 27-én, valamint az azt megelőző hónapokban sokan tapasztaltak meg csodálatos megnyilvánulásokat. Voltak, akik angyalokat láttak, egyesek kettős tüzes nyelveket, mások égi fényoszlopokról beszéltek, néhányan pedig a Szabadítóról láttak látomást.
Joseph Smith úgy jellemezte a felszentelés hetét, mint amely „valósággal pünkösd és felruházás volt, mely soká emlékezetes marad”. Számomra azonban mindezek együttesen sem érnek fel annak a tartós – sőt: örök – jelentőségéhez, ami 1836. április 3-án történt ugyanott. Egyetlen nap sem jut eszembe a folyamatos visszaállítás során, amikor több minden lett volna visszaállítva, mint 1836. április 3-án.
Jesus Christ Appears to the Prophet Joseph Smith and Oliver Cowdery [Jézus Krisztus megjelenik Joseph Smith prófétának és Oliver Cowderynek]. Készítette: Walter Rane
Papsági kulcsok
Ahhoz, hogy értékelni tudjuk annak a jelentőségét, ami aznap vissza lett állítva, elengedhetetlen, hogy legalább alapszinten megértsük a papsági kulcsokat. A papság Isten felhatalmazása és hatalma. Ő felhatalmazást és hatalmat ad a fiainak és a leányainak arra, hogy az Ő nevében cselekedjenek gyermekei szabadításáért. A papság kulcsai pedig azt a felhatalmazást jelentik, mely azt irányítja, hogy e papság miként, mikor és hol legyen használva. A kulcsok nem hoznak létre több papságot, hanem a papsághoz való hozzáférésre és a gyakorlására adott felhatalmazást jelképezik, meghatározott módokon és meghatározott célokra. Isten rendjének a részét képezik, és a megfelelő rend fenntartásának a céljából adatnak.
A Péterrel és a többi apostollal folytatott megindító beszélgetés során Jézus lényegében ezt mondta: „Egyházat fogok építeni, és az a kinyilatkoztatás szikláján fog felépülni” (lásd Máté 16:18). Ennek az egyháznak a részeként „néked adom a mennyek országának kulcsait” (Máté 16:19; kiemelés hozzáadva). És az egyik dolog, aminek a megtételére ezek a kulcsok majd engedélyt adnak nekik, az az, hogy ők megkössenek és feloldjanak, úgy a földön, mint a mennyben.
1836. április 3-át megelőzően a Szabadító mennyei hírnökökön keresztül cselekedve visszaállította a papságot és egyes kulcsait, felhatalmazást adva Josephnek arra, hogy megalapítsa az egyházat, papsági hivatalokat szervezzen meg, valamint eljárjon az Articles and Covenants [Cikkelyek és Szövetségek] egyházi műben lefektetett ügyekben (lásd Tan és szövetségek 20). Joseph azonban akkor még nem kapott meg minden szükséges papsági kulcsot ahhoz, hogy elvégezzen minden olyan szertartást, amely később az egyház részévé vált. E fontos kulcsok 1836. április 3-án lettek visszaállítva.
Azon a napon – amely húsvétvasárnap volt – Joseph Smith és Oliver Cowdery csatlakozott a szentek egy nagy csoportjához a Kirtland templomban, hogy együtt tanuljanak, közösségben legyenek, hódoljanak és vegyenek az úrvacsorából. Valamikor azon a délutánon Joseph és Oliver félrevonult a templom fő szintjének a nyugati végébe, az ott álló melkisédeki papsági szószékekhez, majd leeresztették a fátylat, hogy elkülönüljenek a templomban jelen lévő többi embertől. Ünnepélyes, csendes imában fejet hajtottak. Nem tudjuk, hogy pontosan miről imádkoztak, de azt tudjuk, hogy az imáik válaszra találtak.
Így számoltak be erről: „A fátyol elvétetett elménkről, és értelmünk szemei megnyíltak.” Látták Jézus Krisztust, aki a szószék könyöklőjén állt. Miután felfedte a kilétét, Jézus kijelentette: „Íme, bűneitek megbocsáttattak nektek”. (Lásd Tan és szövetségek 110:1–5.)
Ez arra utal, hogy csendes imáik egy részét a bűnbocsánatra való törekvésnek szentelték – olyasvalami volt ez, amit Joseph Smith az egész élete során gyakorolt. Abban a pillanatban Jézus Krisztus bűntelenné tette őket. Ő maga bűntelen volt. Ők is bűntelenek voltak. A templom pedig felszenteltetett, elfogadtatott és szentségessé tétetett. Minden készen állt arra, ami ezután történt.
Miután lezárult a Szabadítóról szóló látomás, mennyei hírnökök érkeztek, hogy visszaállítsák a papsági kulcsokat: Mózes rájuk ruházta Izráel egybeegyűjtésének a kulcsait, Éliás átadta „Ábrahám evangéliumának adományozási korszakát”, Illés pedig visszaállította „ennek az adományozási korszaknak a kulcsai[t]”, vagyis azt, amit gyakran a pecsételő hatalomnak neveznek (lásd Tan és szövetségek 110:11–16). Fontos megérteni, hogy ezek a visszaállított kulcsok kiegészítik egymást. Nagyon szoros köztük a kölcsönös kapcsolódás, végső soron pedig az egymásrautaltság.
Izráel egybegyűjtésének a kulcsai
Az ősi időkben Isten szövetséges népe, Izráel háza, az engedetlensége miatt szétszóratott. Isten azonban megígérte, hogy egy nap majd újra egybegyűjti őket, visszaállítva őket az eredeti szövetségükbe, végül pedig az Ő színe elé. Egyháza és evangéliuma Joseph Smith általi visszaállításával az Úr elkezdte betölteni az Izráel visszaállítására avagy egybegyűjtésére vonatkozó ígéretét.
Már azelőtt, hogy visszaállításra kerültek volna Izráel egybegyűjtésének a kulcsai, parancsolatot kaptak azok, akik a közeli államokban keresztelkedtek meg, hogy gyűljenek egybe Kirtlandben (lásd Tan és szövetségek 29:2, 7–8; 37:3).
Az egybegyűjtés kulcsainak a visszaállítása után szinte azonnal fokozódtak a misszionáriusi erőfeszítések. Az evangélium nemcsak a szomszédos államokra terjedt tovább, hanem egy szomszédos országra is, hamarosan pedig minden irányban átjutott a tengeren – szó szerint a föld négy égtájára. E kulcsokkal az apostolok világszerte „minden… helyen kinyit[hatták] a királyság ajtaját” (Tan és szövetségek 112:17).
Van legalább három, figyelemre méltó dolog Izráel egybegyűjtését illetően. Először is, mire Mózes megszületett, Izráel már egy helyre lett gyűjtve. Csakhogy nem a megfelelő helyre. A helyszín bizony számít. Rabságban voltak, és nem is hódolhattak szabadon. Isten azt akarta, hogy szövetséges népe szövetséges földön, vagyis a megígért földön legyen. Az ősi Izráel számára nem Egyiptom volt ez a hely, hanem Kánaán. Ehhez hasonlóan Ő most is egy megígért helyre gyűjti egybe Izráelt: Sionba és a cövekeibe.
Másodszor, az egybegyűjtés nem csupán barátok, rokonok vagy hasonló gondolkodású emberek valamiféle csoportosulása. Az egybegyűjtés rendeltetése az, hogy Istenhez, az Ő színe elé gyűjtessünk egybe. Az ősi Izráel egy hordozható szent hajlékkal vándorolt, amely Isten jelenlétét jelképezte. Ugyanez igaz napjaink Izráeljére is. Joseph Smith kijelentette, miszerint Isten „fő célja” napjaink Izráeljének az egybegyűjtésével az, „hogy építsenek az Úrnak egy házat, ahonnan kinyilatkoztathatja népének háza szertartásait és királyságának dicsőségeit, és megtaníthatja népének a szabadulás útját”. Röviden fogalmazva, az egybegyűjtés célja Sion megalapítása volt, ez pedig az a hely, ahol Isten egy olyan nép között lakozhat, akikkel szívesen lakozik az Ő templomában.
Végül pedig az egybegyűjtésnek az a lelkülete, amely eltöltötte a szenteket, megtartotta őket minden alattomos kiutasítás során, amelyet átéltek. Tetteikkel dacosan jelentették ki: „Ha elűztök minket innen, akkor majd máshol fogunk egybegyűlni. De mindenképpen egybegyűlünk. Rendelkezünk a parancsolattal, rendelkezünk a kulcsokkal. A szétszóratás véget ért. Ideje, hogy Izráel egybegyűljön!”
Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „semmi nem zajlik jelenleg a földön, ami [Izráel egybegyűjtésénél] fontosabb. Semmi nincs, ami jelentősebb következményekkel járna. Egyáltalán semmi!”
Ábrahám evangéliumának adományozási korszaka
Mózes megjelenését követően Éliás átadta „Ábrahám evangéliumának adományozási korszakát” (Tan és szövetségek 110:12). Miközben az adományozási korszak egy-egy időszakot jelez, maga az adományozás egy rendkívüli engedéllyel vagy kiváltsággal való felruházásra utal. Ábrahám evangéliuma, beleértve azokat a szövetségeket, melyeket Isten Ábrahámmal kötött, valamint azokat az áldásokat, amelyeket neki ígért, igazán rendkívüliek, kivételesek. Mennyire rendkívüliek? Valljuk, hogy Isten mindenét odaígérte Ábrahámnak. Ez az Ábrahámnak adott ígéret és evangélium egy igazán különleges adományozást és adományozási korszakot képez. 1836. április 3-án Joseph Smith részére lett visszaállítva ez a különleges adományozási korszak, valamint a hirdetésére kapott felhatalmazás. Érdekes, hogy az Ábrahám evangéliumához társuló kulcsokat a 110. szakasz nem nevesíti, de amilyen mértékben ezek a kulcsok szükségesek ehhez az adományozási korszakhoz, olyan mértékben vissza lettek állítva.
Szívek odafordítása és a pecsételő hatalom
Éliás után Illés jelent meg, bejelentve Malakiás azon jövendölésének a beteljesedését, mely szerint a gyermekek szíve az atyáikhoz fordul majd (lásd Malakiás 4:5–6). Joseph számára nem volt ismeretlen ez a jövendölés. Elhangzott már abban az üzenetben is, amelyet 17 éves korában kapott Morónitól. Moróni azt tanította Josephnek, hogy Illés „a gyermekek szívébe ülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve atyáikhoz fordul” (Tan és szövetségek 2:2).
Kik ezek az atyák, és milyen ígéreteket kaptak? Az egyikük kétségtelenül Ábrahám volt. A neki tett ígéretek pedig a felmagasztosításra – az Istennel élt, Istenként élt életre – vonatkoznak. Ábrahám maga is törekedett ezekre az ígéretekre, tudván, hogy azok őelőtte „az atyák” részére is megadattak (lásd Ábrahám 1:2–4).
E hatalom gyakorlása, melyet az Illés által visszaállított kulcsok irányítanak, legalább kétrétű hatással jár. Először is, minden nélkülözhetetlen szertartást, amelyben a papság jogán ebben az életben részesülünk, továbbá minden ugyanígy megkötött szövetséget is kötelező érvényűvé teszi a következő életre szólóan is a törvényesség pecsétje: megkötve a földön, megkötve a mennyben. Másodszor, e pecsételő hatalom által a kapcsolatok, kezdve a férjjel és feleséggel, kiterjedve továbbá a gyökerekre (ősökre) és az ágakra (utódokra) is, örökre meg vannak kötve avagy eggyé vannak pecsételve abban, amit örökkévaló szövetségnek nevezünk: az Ábrahám atyával kötött szövetségben. E célból állította vissza Illés a pecsételő hatalmat.
Látod már azt a kölcsönös kapcsolódást, amely fennáll e három között – Izráel egybegyűjtése, Ábrahám evangéliuma és szövetségei, valamint a pecsételő hatalom között? Nelson elnök így összegezte ezt: „Ezek a kulcsok felhatalmazták Joseph Smitht – és az Úr egyháza minden őt követő elnökét – arra, hogy egybegyűjtse Izráelt a fátyol mindkét oldalán, megáldjon minden szövetséges gyermeket Ábrahám áldásaival, jóváhagyó pecséttel lássa el a papsági szertartásokat és szövetségeket, valamint az örökkévalóságra egybepecsételje a családokat. E papsági kulcsok hatalma végtelen és lélegzetelállító.”
Ezért olyan fontosak a Kirtland templomban történtek. Nemigen teszünk olyan, maradandó jelentőséggel bíró dolgot ebben az egyházban, amit ne a Kirtland templomban 1836. április 3-án visszaállított kulcsok felhatalmazása alatt tennénk. A papság és ezek a kulcsok túlmutatnak mind a helyszínen, mind az épületen, azonban maga a Kirtland templom pompás emlékeztetőül szolgál Isten munkálkodására a népe között. Ez a valaha volt legnagyobb visszaállítás szentséges bizonyítéka.