Édesanyámnak igaza volt

Írta: Cshö Unghjon, Dél-Korea, Szöul

Édesanyám azon tanácsának a követése, mely szerint kapaszkodjam a vasrúdba, megáldotta az otthonomat a Szentlélek jelenlétével.

Amikor 13 éves voltam, édesanyám nagyon beteg lett. Súlyos, végső stádiumban lévő rákot állapítottak meg nála, és azt mondták, hogy hat hónapja maradt. Édesapám nem akarta, hogy mi, a gyerekek tudjunk erről, így aztán egészen addig nem is tudtam, hogy mennyire beteg, amíg már csak egy hónapja maradt hátra.

Nem voltam elég idős ahhoz, hogy megértsem, mi történik, és vonakodtam meglátogatni a kórházban. A püspököm biztatott, hogy vigyünk neki úrvacsorát, de én nem akartam. Azt hittem, hamarosan úgyis hazatér. A püspököm azonban tovább unszolt, mert tudta, hogy édesanyámnak már nem maradt hátra sok ideje.

Amikor végül elmentünk, a püspököm megáldotta az úrvacsorát, én pedig odakínáltam édesanyámnak. Már annyira beteg volt, hogy nem sokat beszélt. Egy dolgot viszont mondott nekem: „Ne engedd el a vasrudat!”(lásd 1 Nefi 8:19–20, 24, 30).

Édesanyám hamarosan elhunyt, de mindig emlékezetemben tartottam a hozzám intézett búcsúszavait. A tanácsának a követése megáldotta az életemet.

Később felajánlottam a segítségemet egy közelben lakó, rászoruló család két tagjának. Elfogadták, és hozzám költöztek.

Én azonban nem rendelkeztem a kellő anyagiakkal ahhoz, hogy mindannyiunkat eltartsam. Így hát minden addiginál keményebben kellett dolgoznom, mert egy helyett immár három emberről kellett gondoskodnom. Ez hatalmas változást eredményezett az életvitelemben.

Tudtam, hogy csak akkor leszek képes megbirkózni ezzel a változással, ha követem édesanyám szavait, és erősen kapaszkodom a vasrúdba. A vasrúdba való kapaszkodás magában foglalja a Szabadítóra való emlékezést és Isten igéjének a tanulmányozását. Jó példát kellett mutatnom, többet kellett beszélgetnem Istennel, és mindennap tanulmányoznom kellett a szentírásokat. Így hát elkezdtük közösen tanulmányozni a szentírásokat. Hamarosan a Lélek bőségesen betöltötte az otthonunkat.

Életem legkielégítőbb és legcsodásabb időszakai mindig abból fakadtak, hogy a vasrúdba kapaszkodtam. Azt is megtanultam, hogy „amint megkapaszkodtok a vasrúdban, Jézus Krisztussal kéz a kézben fogtok haladni. Ő fog vezetni, és Ő fog tanítani benneteket.”