Lássátok meg bennük a jót!

Kristin M. Yee nővér

második tanácsos a Segítőegylet Általános Elnökségében

A szolgálattétel nem egyszerűen program – isteni folyamat ez, melyen keresztül Isten megáldja és megváltoztatja gyermekei szívét.

Éreztétek-e már valaha azt, hogy igazán odafigyelnek rátok? Erőteljes ösztönzést ad, amikor valaki valóban lát minket, szeret minket és hisz bennünk. Én azért lettem művész, mert édesanyám azt gondolta, hogy tehetséges vagyok. Nemcsak akkor hitt bennem, amikor jó munkát végeztem: amikor hibát követtem el, akkor is látta bennem a jót továbbra is.

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, miszerint „a tisztánlátás, a megnyilvánulása legfelső fokán, azt jelenti, hogy meglátjuk valaki másban azt a jót, amelyet ő még soha nem látott meg magában, illetve az arra való képességünket, hogy segítsünk nekik felismerni és fejleszteni azt”.

Mennyei Atyánk mindennap ezt teszi értünk. Látja azt a jót, amelyet mi talán nem látunk meg magunkban, továbbá szeretetteljesen és türelmesen segít fejlesztenünk azt, és segít olyanná válnunk, mint az Ő Fia. A Szabadító megmutatja nekünk, hogyan lássuk meg a jót és hogyan segítsünk másoknak fejleszteni azt. Szeretetteljesen és tudatosan tanította Pétert és a többi új apostolát. Szolgálattételt nyújtott azoknak és felemelte azokat, akikre a társadalom bűnösként, számkivetettként vagy tisztátalanként tekintett. Látta az értéket és a reményt azokban, akiket reménytelennek tartottak. Könyörülettel reagált a kétségbeesett leprások könyörgésére. Nemcsak a közelükbe ment, hanem meg is érintette és meg is gyógyította őket. (Lásd Márk 2:15–17; Lukács 5:12–13; János 4:4–26.)

Ismerte minden egyes lélek értékét, és szerette őket. Sokkal többet látott bennük a gyengeségeiknél, bűneiknél, betegségeiknél és fogyatkozásaiknál. Látta a lelküket, és mindazt, amivé csak válhatnak és válni fognak. Tanította, gyógyította, bátorította őket, és arra kérte őket, hogy az Ő követése által emelkedjenek fel a bennük rejlő lehetőségekhez.

Az Ő egyházában lévő szövetséges nőkként azt az áldást és küldetést kaptuk, hogy „eredj el, és te is a képen cselekedjél” (Lukács 10:37). „[M]ert azokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek” (3 Nefi 27:21). Az a mi szövetségbeli kiváltságunk és áldásunk, hogy segítsünk az általunk szolgálattételben részesített embereknek érezni a Szabadító szeretetét, meglátni azt a jót, amelyet Isten lát bennük, és segíteni nekik abban, hogy fejlesszék azt. Vagyis úgy szeretni másokat, ahogy a Szabadító tenné (lásd János 13:34).

Mennyei Atyánk gyakran segít nekünk növekedni és fejlődni azáltal, hogy különleges embereket küld az életünkbe – olyanokat, akik elhozzák az Ő szeretetét és enyhülését, és segítenek, hogy felemelkedjünk a lehetőségeinkhez.

A szolgálattevő fivéreknek és nővéreknek becses kiváltságuk és szövetségbeli felelősségük, hogy e különleges emberek legyenek az Úr megbízatásában. Segíthetünk azoknak, akiknek szolgálattételt nyújtunk, hogy meglássák magukban a jó tulajdonságokat, tehetségeket és Krisztus jellemvonásait, és segíthetünk nekik növekedni.

Minél inkább segítünk másoknak betölteni teremtésük mértékét, annál inkább fogjuk valóra váltani a saját lehetőségeinket Isten gyermekeiként. Az Úrra kell hagyatkoznunk, hogy kideríthessük gyermekei szükségleteit.

Nővérek! Ezen igazlelkű és felmagasztosító munka elvégzéséhez rendelkezésetekre állnak a menny erőforrásai, köztük az Úr papsági hatalmának az áldásai a szövetségeitek megtartása által, továbbá a delegált papsági felhatalmazás az elhívásaitokon és szolgálattételi megbízásaitokon keresztül. Ezek az áldások segítenek biztosítani azt a kinyilatkoztatást, amelyre szükségünk van az Ő módján történő szolgálattételhez.

A Lélek segíthet meglágyítani a szívünket, hogy úgy lássunk másokat, ahogy „valójában vannak” (Jákób 4:13), és a látásunkat ne homályosítsák el az előfeltételezések, a felületesség vagy akár a kimerültség.

„A szolgálattevő nővéreket Isten küldi”

Karen ma már nagyon kedves barátnőm. Ám mindaddig nem ismertem őt, amíg nem lettem a szolgálattevő nővére. A szolgálattevő társam egy kedves fiatal nő, Ella volt, aki érettségi előtt állt. Akkor kaptuk a szolgálattételi megbízást, amikor Karen épphogy elkezdett újból járni istentiszteletre.

Miközben szolgálattételt nyújtottunk Karennek, és megismertük az egyedi történetét és szükségleteit, Ellával késztetést éreztünk arra, hogy elhívjuk a templomba. Ehhez az erőfeszítéshez be kellett vetnünk Ella műszaki készségeit, aki megoldotta a Karen online egyházi fiókjával kapcsolatos gondokat, aki pedig így már tudta fizetni a tizedét és tudott időpontot foglalni a templomba. Én pedig magammal vittem, hogy beszerezze az új templomi öltözékét, és segítettem neki abban, hogy nyugodt érzésekkel menjen templomba. Ahogy a szertartásgyűlés után együtt ültünk a celesztiális teremben, Karen szinte ragyogott, és úgy tűnt, hogy békesség és boldogság tölti el.

Bár komoly egészségügyi gondjai voltak, ugyanakkor hihetetlen csodákat is megtapasztalt a szolgálattételünk ideje során. Az, hogy ebben az időszakban támogattuk őt, mindannyiunkat megerősített az Úrban.

Meghívtuk, hogy csatlakozzon hozzánk a Segítőegylet és a Vasárnapi Iskola gyűlésein, és őnála is töltöttünk időt együtt. Gyönyörűen megerősödött a magabiztossága azt illetően, hogy ki is ő és kivé akar válni. Elkezdte látni magában a jót.

Amikor megkérdeztem Karent, hogy mesélhetek-e másoknak erről a különleges élményről, amelyet az jelent, hogy a szolgálattevő nővére lehetek, ezt mondta: „Nyugodtan! Hadd tudják meg, hogy van egy Mennyei Atya, aki szeret[i őket]!” Elmondta, hogy az a szeretet és törődés, amelyet Ella részéről és részemről tapasztalt, megtanította neki, hogy szüksége van valakire az életében. Így fogalmazott: „Elmondhatatlan, hogy mennyire szükségem volt rátok. […] A szolgálattevő nővéreket Isten küldi.”

Az Úr nagyon is célzatosan helyez titeket és engem oda, ahova. Tudja, kire van szükségünk az életünkben, és miért. Ha hitet gyakorolunk az Úrban, és eleget teszünk az Őtőle kapott szolgálattételi megbízásainknak, akkor Ő meg fogja mutatni nekünk, mily csodás áldások fakadnak az Ő szeretetéből és abból, ahogy értünk mindent összehangol.

A szolgálattétel magát a természetünket is megváltoztatja

Isten gyermekeiként arra lettünk szánva, hogy növekedjünk és változzunk, és olyanná váljunk, mint a mennyei szüleink. A szeretetteljes szolgálattétel pedig meggyorsítja e cél elérését. A szolgálattétel nem egyszerűen program – isteni folyamat ez, melyen keresztül Isten megáldja gyermekei szívét, és kőszívből hússzívvé változtatja azt (lásd Ezékiel 11:19).

A szolgálattétel mások szeretete és a velük való törődés, ahogyan a Szabadító tenné. A lételemünk ez; a Szabadítónk, Jézus Krisztus útja, és mindazoké, akik szövetséget kötnek a követésére. Kijelentette: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket” (János 13:34).

Ha úgy cselekszünk, ahogy a Szabadító tenné, és Őrá támaszkodunk, az megváltoztatja magát a természetünket, hogy olyanná váljunk, mint Ő, és ezáltal idővel alkalmassá váljunk arra, hogy visszatérjünk Mennyei Atyánk színe elé.

Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Miközben igyekszünk Jézus Krisztus magasabb törvényei szerint élni, a szívünk – és maga a természetünk is – elkezd megváltozni. A Szabadító felemel bennünket e bukott világ vonzása fölé azáltal, hogy fokozottabb jószívűséggel, alázattal, nagylelkűséggel, kedvességgel, önuralommal, békességgel és megnyugvással áld meg minket.”

A szövetséges nők a Szabadító enyhülését hozzák el

Emlékszem, hogy egy este munka után autóba ültem, és egyenesen az egyik nővér meglátogatására indultam, akinek a szolgálattételével megbíztak. Kemény nap volt, és nem éreztem magam különösebben fényesen. Úgy éreztem, nem maradt bennem semmi, amit adhatnék, és nem éreztem magam maradéktalanul jószívűnek. Miközben úton voltam ehhez a nővérhez, azt éreztem, hogy a szívemben őrzött hittel el kell mondanom egy kis imát azért, hogy ő a hiányosságom ellenére is valamiképpen megáldasson azzal, amire szüksége van. Amikor a társammal együtt elbeszélgettünk vele a családjáról, a zsúfolt életéről és arról, hogy miben segíthetnénk, éreztem, ahogy eláraszt engem az Úr szeretete. Éreztem az Ő szeretetét e nővér iránt, a családja iránt és magam iránt.

A látogatásunk közben a kisgyermekeivel is játszottunk. Aznap este aztán úgy éreztem magam, mintha más emberré váltam volna. Tudtam, hogy erőt és energiát kaptam. Tudtam, hogy egy kis mennyországot éreztem az otthonukban. Mindannyian azt éreztük, hogy az Ő szeretete felemelt bennünket.

Örömöt szerzett nekem az, hogy szeretettel voltam e nővér iránt és elvittem neki a Szabadító enyhülését. A szolgálattételt megelőző élményeink nem mindig kényelmesek vagy örömteliek. Mint minden fontos dolog esetén, általában itt is vannak megugrandó akadályok. Amikor azonban szolgálattételt végeztek, nem bánjátok meg, hogy az Ő kezei és fülei vagytok. Nem bánjátok meg, hogy magatokkal viszitek az Ő szeretetét és enyhülését.

Nelson elnök ezt mondta: „Nővérek! Soha ne becsüljétek alá a bennetek lévő rendkívüli hatalmat mások jóra való befolyásolására! Olyan ajándék ez, amelyet Mennyei Atyánk minden egyes szövetséges nőre ráruházott.”

Ti vagytok ezek a szövetséges nők az Úr egyházában. Szerte a világon, ahol csak vagytok, szeretitek Istent, és arra törekedtek, hogy a szövetségeitek szerint éljetek, valamint a legjobbat adjátok Neki magatokból. Azért vállaljátok, hogy szolgálattételt nyújtotok az egyénnek – és sokaknak –, hogy elvigyétek hozzájuk a Szabadító enyhülését.

És ó, drága nővérek, ha valaha is szükség volt enyhülésre a földön, hát most biztosan van! Minden szinten és minden helyen nagy szükség van rá. Az Úr pedig azért ültetett el benneteket a szőlőskertnek pont abba a részébe, ahol vagytok, hogy elvigyétek a szeretetét és enyhülését a gyermekei számára. Minden kedves cselekedet számít, minden készséges szív és kéz számít, a szeretet és a türelem minden megnyilvánulása számít. Amit tesztek, az valóban számít.