Kezében a szívünk

A Jézus Krisztusba vetett hitem az életem alapja, Mennyei Atya szeretete pedig az életem lényege. Egynek érzem magam Velük. A templomi szövetségek megkötése és megtartása által érzem az Ő hatalmukat az életemben.

Közel érzem magam az Úrhoz az Ő házában. Érzem az Ő papsága erejét és hatalmát. Olyan érzés ez, mintha felém nyújtaná a kezét és arra kérne, hogy ragadjam meg azt.

Az életutam részét képezték olyan orvosi tanulmányok, melyek során nyilvánvalóvá vált számomra a hit és az orvostudomány közötti kapcsolat. Egyszer egy szívsebészeti képzés keretében egy szívműtétnél segédkeztem. Egy beteg éppen koszorúérbypass-műtétre várt. Az előkészítő lépések közé tartozott egy szív-tüdő motor rákapcsolása annak a biztosításáért, hogy a test keringési rendszerében fennmaradjon a létfontosságú vér- és oxigénellátás.

A sebész egy különleges folyékony oldat segítségével ideiglenesen megállította a szívet, hogy az ne verjen, miközben ő a beavatkozást végzi. Gondosan figyeltem a sebész kezét, és láttam, ahogy kissé megemeli az előtte lévő szívet a mellkasban. Abban a pillanatban egy apró fejmozdulattal felém fordult. Megkért, hogy a jobb kezemmel óvatosan ragadjam meg a szívet, hogy az ne mozdulhasson el a bypassműtét során.

Amikor a beteg szívét a kezemben tartottam, azonnal hatalmas felelősséget éreztem, valamint mélységes ámulatot is. A Tan és szövetségek 101:16 következő szavai jutottak eszembe: „legyetek nyugodtak, és tudjátok, hogy én Isten vagyok” (lásd még Zsoltárok 46:11).

Bennem a nyugodt szív képe azzal a lelki felismeréssel társul, mely szerint Jézus Krisztus a Szabadítónkként a kezébe fogja a szívünket, és meggyógyítja azt.

Megtanultam, milyen igazak Russell M. Nelson elnök szavai, melyeket egy közelmúltbeli általános konferencián mondott: „A legjobb még hátravan, midőn teljes mértékben Jézus Krisztus felé fordítjuk a szívünket és az életünket.”