A Fiatalság Erősségéért
Amikor a helyesen cselekvés látszólag megnehezíti az életedet
A Fiatalság Erősségéért, 2026. március


Nyomtatásban nem jelenik meg: Jöjj, kövess engem!

1 Mózes 39–45

Amikor a helyesen cselekvés látszólag megnehezíti az életedet

Íme egy lecke az ószövetségi Józseftől arról, hogy miként kell kitartani a helyes cselekedetekben még akkor is, ha azok látszólag hátráltatnak téged.

Józsefet eladják Egyiptomba

Elég kilátástalannak tűntek a dolgok József számára, amikor a fivérei eladták rabszolgának, aztán pedig Egyiptomba lett hurcolva. Az Úr azonban vele volt, és egy idő után megáldotta őt azzal, hogy ura, Pótifár házában ő lett az a szolga, akiben a legjobban megbíztak. Józsefnek ezután viszonylag jól ment a sora – amíg döntésre nem kényszerült.

Egy nap Pótifár felesége azt mondta Józsefnek, hogy nemi kapcsolatot szeretne vele létesíteni (lásd 1 Mózes 39:7). József ezt visszautasította, és emlékeztette az asszonyt arra, hogy szolgaként milyen bizalmi tisztséget tölt be – nem akarta eljátszani ezt a bizalmat. De ami még ennél is fontosabb, elmondta neki, mi az az alapvető ok, amiért nem teheti meg: „[H]ogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (1 Mózes 39:9).

József hű maradt azon elkötelezettségéhez, hogy betartja Isten parancsolatait. Helyesen cselekedett.

Pótifár felesége azonban nem volt hajlandó elfogadni a nemleges választ. Napról napra ugyanazt kérte Józseftől. József nem ment bele, és megpróbálta elkerülni az asszonyt. Ismét helyesen cselekedett.

Egy nap aztán Pótifár felesége megragadta Józsefet a ruhájánál fogva, ugyanazt követelve. József kibújt abból a ruhadarabból, és elmenekült. Ismét helyesen cselekedett.

Nos, ettől Pótifár felesége dühös lett és megsértődött. Hazudott Józsefről, és azt állította, hogy a férfi erőszakoskodott vele. A ruhadarabot használta bizonyítékként a hamis vádjához.

Pótifár hitt a feleségének, Józsefet pedig börtönbe vetették. Mindezt azért, mert ragaszkodott ahhoz, hogy helyesen cselekedjen.

Ami helyes, az mindig helyes

Azt gondolnád, egy idő után József elkezdte megkérdőjelezni, hogy valóban helyes-e mindig helyesen cselekedni. Úgy tűnt, mintha ezzel csak még több bajt hozott volna magára. Ő azonban továbbra is bízott Istenben, és betartotta a parancsolatait.

A te életedben is lehetnek olyan alkalmak, amikor úgy tűnhet, hogy a helyes cselekedetből csak hátrányod származik. Például lehet, hogy benned is felmerült már:

  • „Néha olyan, mintha rajtam kívül mindenki puskázna az iskolában. A becsületességgel nem járok rosszul?”

  • „Van, aki furának tart, mert nem iszom kávét, teát vagy alkoholt. A Bölcsesség szavának a betartása megéri azt, hogy kilógjak a társaim közül?”

  • „Mivel tizedet fizetek, néha nem engedhetek meg magamnak mindent, amit akarok. Tényleg muszáj tizedet fizetnem?”

Azonban mindig megéri helyesen cselekedni. Mennyei Atyának és Jézus Krisztusnak engedelmeskedni mindig megéri. Csak emlékezz Józsefre! Igen, vont maga után bizonyos következményeket, hogy helyesen cselekedett – méghozzá igen komolyakat. Végül azonban hatalmas áldásnak bizonyult számára – és mindenki más számára is –, hogy hű maradt Istenhez.

Mivel József hithű maradt, idővel olyan helyzetbe került, hogy ő élvezte a leginkább a fáraó bizalmát az udvarában. Isten hatalma által képes volt előre látni egy hétéves éhínséget, és arra buzdította a fáraót, hogy raktározzanak el elegendő élelmet a túléléshez. Ez azt jelentette, hogy Egyiptom más olyan vidékeknek is képes volt segíteni, amelyeket éhínség sújtott.

Sőt, még József fivérei is Egyiptomba utaztak, hogy élelmet szerezzenek a családjuknak, és József idővel felfedte nekik a kilétét. Sajnálták, amit tettek vele, de József ezt mondta nekik: „[N]e bánkódjatok, …mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek” (1 Mózes 45:5).

József megtanulta, hogy „azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van” (Rómabeliek 8:28). Tudta, hogy mindig helyes dolog helyesen cselekedni – még akkor is, ha egyelőre úgy tűnik, az csak ront a helyzeten.

Nem fogod mindig azonnal látni, hogy milyen előnyökkel jár helyesen cselekedni. Néha talán egyáltalán nem látsz majd fizikai előnyöket ebben az életben. Ha azonban kitartóan szereted Istent, bízol Benne és hithű maradsz Őhozzá, akkor Ő mindig meg fog áldani téged lelkileg, és támogatni fog a próbatételeidben (lásd Alma 36:3).