Az én hozsánnám

Az egyik kedvenc újszövetségi fejezetem Jézus Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulásáról szól. Az emberek így kiáltottak: „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!” (Máté 21:9). Amikor csak ezt olvasom, arra gondolok: Mi az én hozsánnám?

Egész életemben dadogtam. Időnként rettenetesen bosszúsnak és csüggedtnek éreztem magam, mert nem tudtam úgy kifejezni magamat, ahogyan szerettem volna. Arra vágytam, hogy tökéletesen tudjak beszélni, vagy hogy soha többé meg se szólaljak. Mindig aggódom, amikor mások előtt kell beszélnem vagy hangosan imádkoznom. Számtalanszor könyörögtem már magamban türelemért, békességért és segítségért. Ez az egyik személyes hozsánnám – a szabadulásért való kiáltásom.

Ahogyan Krisztus nem hagyta figyelmen kívül a jeruzsálemiek kiáltásait, az enyémet sem hagyta soha figyelmen kívül. Nem vette el a dadogásomat, azonban nem várt módokon megerősített. Segített békességet éreznem a szorongás perceiben, és felismernem, hogy a hangom – bármilyen tökéletlen is legyen – elég Őneki.

„Mindegyikünkkel történnek olyan dolgok az életünkben, amelyek miatt térdre borulunk.” Néha úgy érezhetjük, hogy a fohászainkra nem érkezik válasz. Ő azonban minden hozsánnát hall. Az Ő tökéletes módján és időzítésével a segítségünkre siet majd.

A Gecsemánéban Krisztus szenvedett a bűneinkért, valamint érezte a fájdalmainkat és a küszködéseinket. Továbbra is vezet és vigaszt nyújt mindazoknak, akik Őhozzá és Mennyei Atyához fordulnak. Ugyanaz a Krisztus, aki értünk szenvedett a Gecsemánéban és a kereszten, fel is támadt a sírból, legyőzve a halált, hogy lehessen reményünk. Minden hozsánnára az Ő feltámadása a végső válasz.