A Fiatalság Erősségéért
Utazás a templomba
A Fiatalság Erősségéért, 2026. március


Fiatalok hangja

Utazás a templomba

fiatal nő a templomnál

Illusztrálta: Katelyn Budge

Volt egy nagyjából hatéves időszak, amikor nem volt lehetőségem ellátogatni a templomba. Életem legsötétebb szakasza volt ez a hat év, mert akkor veszítettem el az anyukámat is. El akartam menni a templomba, de egy órányira volt az otthonomtól, nekem pedig nem volt pénzem az utazásra, és senki nem tudott elvinni.

Aztán tavaly elhívtak a Fiatal Nők osztályelnökének. Amikor a Fiatal Nők vezetője megkért, hogy segítsek neki az idei tevékenységek megtervezésében, azt mondtam neki, hogy elsőként a templomba kellene elmennünk az osztállyal. Amikor ezt bejelentettem a fiatal nőknek, nagyon izgatottak lettek. Legtöbbjük számára ez volt az első alkalom, hogy eljuthattak a templomba. Rengeteget imádkoztam és böjtöltem, miközben az útra készültünk. Nem akartam, hogy bármi is rosszul süljön el.

A templomban úgy éreztem, minden teher lehullik rólam. Megígértem, hogy gyakrabban fogok ellátogatni a templomba. Olyan gyönyörű élmény és áldás volt! Nagyon boldoggá tett, hogy a többi fiatallal együtt részt vettünk Mennyei Atyánk nagyszerű munkájában.

Tudom, hogy a templom az Úr szent háza, ahol szent szertartások végzése zajlik. Imában könyöröghetünk ott Mennyei Atyához, és Ő helyrehozza a dolgokat a maga idejében, szeretettel tölt el minket, és örökkévaló békességet ad nekünk. Tudom, hogy amikor Krisztusra tekintünk, látni fogjuk a csodákat, amelyekre szükségünk van. Mennyei Atyánk szeretett gyermekei vagyunk, és nagyszerű munkája van számunkra: Izráel egybegyűjtése a fátyol mindkét oldalán.

fiatal nő

Precious K., 17 éves, Nigéria, Abia állam

Szeret zenét hallgatni, énekelni és új barátokat szerezni.