Egy Szabadító-központú húsvét

Húsvétra vettem egy nagy doboz Jézus Krisztus-szobrocskát. Először el akartam rejteni őket az iskolám különböző pontjain. Amikor azonban az emberek meglátták a dobozt, kértek a szobrocskákból. A tanárok is elkezdtek kérni belőlük. Aztán azok a srácok, akikről soha nem gondoltam volna, hogy szeretnének egy szobrocskát Jézusról, szintén kértek egyet. Így hát mindenkinek adtam egyet, akit csak láttam.

A Szabadító nem félt senkit sem megszólítani, még a társadalma legszámkivetettebb tagjait sem. A barátai voltak. Időt töltött velük. Együtt evett velük. A szobrocskák osztogatása arra tanított, hogy legyek nyitottabb, ahogyan a Szabadító is az volt. Azt is megtanította nekem, hogy nem számít, ki vagy, hogy szerinted mit tettél, mindig van hely Jézus Krisztus számára az életedben.

Egész életemben azon tűnődtem, hogyan férhetek hozzá a Szabadító engeszteléséhez. Ezen a húsvéton azonban megtanultam, hogy ha úgy változtatok az életemen, hogy hasonlóbbá váljak a Szabadítóhoz, akkor az Ő engesztelő kegyelme munkálkodik majd az életemben. És ha minden egyes nap megpróbálok változtatni az apró dolgokon, akkor elkezdek majd jobbá válni.

Volt pár olyan év az életemben, amikor küszködtem a pornográfiahasználattal. Egy ifjúsági hitoktatási lecke után azt a sugalmazást éreztem, hogy beszéljek a püspökömmel. Sokkal könnyebb volt nekilátni annak, hogy győztesen kerüljek ki a küzdelmemből, amikor végre beszéltem róla a püspökömmel és a szüleimmel, mert nagyon nehéz egyedül átmenni ezen.

Elkezdtem megpróbálni minden egyes nap imádkozni és olvasni a szentírásaimat, és igyekeztem kedvesebb lenni az iskolában. Ez azért segített, mert a bűneim helyett inkább a Szabadítóra összpontosítottam. Jobban Őfelé fordultam, nem pedig afelé, ahol a múltban tartottam.

Jézus Krisztus engesztelése által győztesen kerültem ki a pornográfiával való küzdelmemből. Egyre inkább azzá kezdtem válni, akire Istennek szüksége van. Most már úrvacsorát is áldhatok, mert a Szabadító megváltoztat és megtisztít engem. Hálás vagyok, amiért érdemes lehetek arra, hogy a papságot a körülöttem lévők életének a megáldására használjam.

Az idei ifjúsági hitoktatáson nagyon klassz élményben volt részem, amikor a Szabadító áldozatáról beszélgettünk. Az a gondolatom támadt, hogy bármelyik pillanatban véget vethetett volna a szenvedésének. De aztán elképzeltem, amint azt gondolja: „Nem, ki kell tartanom. Meg kell tennem Benért. Szüksége van rá.” Számomra ez a gondolat igazán összefonta a Szabadítóval való kapcsolatomat a húsvéttal.

Jövő húsvétkor valószínűleg egy másik, Jézust ábrázoló mozaikképen fogok majd dolgozni. Mindenképp szeretnék még több szobrocskát is kiosztani. Akárhogy is, Krisztus értem hozott szenvedésére és engesztelésére fogok gondolni. Neki köszönhetően megbánhatom a bűneimet, és egy nap visszatérhetek Őhozzá és Mennyei Atyához.

Tudom, hogy a Szabadító személyesen mindegyikünkért élt és halt meg. Azt is tudom, hogy Ő tudja, kik vagyunk, és mire van szükségünk. Ha valóban igyekszünk, akkor hozzáférünk az Ő vigaszt és változást biztosító hatalmához, és jobb emberekké válhatunk.