Hogyan segíthet nekem az Ószövetség megérteni a templomi felruházást?

Ádám az engedelmesség törvényét szemléltette akkor, amikor egy angyal megkérdezte, hogy Évával miért mutatnak be áldozatokat: „Nem tudom, csak azt, hogy az Úr parancsolta nekem” (Mózes 5:6).

Az engedelmesség elengedhetetlen a szabadítás tervének az egészéhez. Amikor követjük Isten utasításait és a Szabadítóra támaszkodunk, olyanná válhatunk, amilyenek Ők.

Az Általános kézikönyv úgy határozza meg ezt a törvényt, hogy „áldozatokat hozn[i] az Úr munkájának támogatásáért, valamint megtört szívvel és töredelmes lélekkel bűnbánatot tartan[i].”

Nem nehéz példát találni áldozathozatalra az Ószövetségben, akár szó szerintiekre, akár képletesekre. Azt hagyjuk időnként figyelmen kívül, hogy akkor is követelmény volt a megtört szív és a töredelmes lélek.

Dávid az egyik zsoltárában azt írta, hogy „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szív…” (Zsoltárok 51:19).

"Dávid szavai megmutatják, hogy az Úr népe még az ószövetségi időkben is megértette, hogy szívüket Istennek kell adniuk, és hogy az égő felajánlások önmagukban nem elegendőek" – tanította Bruce D. Porter elder, amikor a Hetvenek tagja volt.

Az állatok, illetve termények feláldozására vonatkozó parancs Jézus Krisztus halálával megszűnt. Manapság naponta tartunk bűnbánatot, továbbá veszünk az úrvacsorából, emlékeztetve bennünket az Ő engesztelő áldozatára. A személyes alázatnak és a bűnbánatnak azonban továbbra is ennek a részét kell képeznie.

Ez azt jelenti, hogy hitet gyakorlunk Jézus Krisztusban; szertartások által szövetségeket kötünk Istennel és megtartjuk azokat; bűnbánatot tartunk és mindvégig kitartunk; valamint arra törekszünk, hogy szeressük Istent és a felebarátainkat.

Időnként az emberek úgy gondolnak a Szabadítónak az Újszövetségben található azon utasítására, miszerint „szeresd felebarátodat, mint magadat” (Máté 22:39), mint amely eltér az ószövetségi gondolkodásmódtól. A Szabadító azonban önmagát idézte! Mintegy 15 évszázaddal korábban ezt mondta Mózesnek: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat” (3 Mózes 19:18).

Mi több, bár a „szemet szemért, fogat fogért” (3 Mózes 24:20) az izráeliták jogrendszerének a részét képezte, Mózes törvénye sok arra vonatkozó szabályt is magában foglalt, hogy jószívűséggel és könyörülettel bánjanak a felebarátaikkal, a látogatókkal, az idegenekkel és a menekültekkel (lásd 2 Mózes 23:9; 3 Mózes 19:33–34; 5 Mózes 10:19).

Az utolsó napi tanítványok értik, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” törvény betöltetett. Esetleg az a feltételezés zavarhat össze minket, hogy a „szeresd felebarátodat” új elképzelés volt. Ez egy örök parancsolat.

És e törvény első része is örök: mindenekfelett szeresd Istent. Dallin H. Oaks elnök azt tanította: „Azonban e második parancsolat betartása iránti buzgóságunknak nem szabad elfeledtetnie velünk az elsőt, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. Ezt a szeretetet az Ő parancsolatainak a betartása által mutatjuk ki [lásd János 14:15]. Isten azért követeli meg tőlünk az Ő parancsolatainak való engedelmességet, mert csakis ezen engedelmesség által – amelyhez a bűnbánat is hozzátartozik – térhetünk vissza, hogy Ővele éljünk”.

Az engedelmesség törvénye után a nemi erkölcsösség törvénye határozható meg a legkönnyebben: Ne legyen férfi és nő törvényes házasságán kívüli nemi kapcsolat.

A „ne paráználkodjál” (2 Mózes 20:14) egy jól ismert ószövetségi parancsolat, és Mózes törvénye a nemi erkölcstelenség egyéb válfajait is tiltotta (lásd 3 Mózes 18). Az egyiptomi József azonban már Mózes napjai előtt tudta, hogy ellen kell állnia Pótifár felesége közeledéseinek (lásd 1 Mózes 39:7–12).

Mivel a társadalom nézetei a szexről egyre engedékenyebbé válnak, valamint a pornográfia és más szexuálisan csábító anyagok oly könnyen hozzáférhetőek, napjainkban valószínűleg minden eddiginél több kísértés – és lehetőség – van a nemi erkölcsösség törvényének a megszegésére. A nemi erkölcsösség azonban továbbra is az Úr előírása, és e szövetség megtartásán keresztül megáldatunk annak a fokozott képességével, hogy a szenvedélyeink megzabolázása által (lásd Alma 38:12) úgy szeressünk másokat, ahogyan azt Ő teszi.

Minden időnket és tehetségünket Isten királysága felépítésének szenteljük. A felajánlás azt is magában foglalja, hogy teljes lelkünket felajánljuk Istennek, hogy szentté tehessen minket.

Mózes azt mondta: „Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok” (2 Mózes 32:29). Láthatunk Izráel gyermekeinek a történetében olyan embereket, akik az Úrnak szentelik magukat – ilyen az özvegyasszony, aki enni adott Illésnek (lásd 1 Királyok 17:7–16).

A történelem korábbi korszakában Énók népének sikerült teljes egészében a felajánlás törvénye szerint élnie. Ők „egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben éltek; és nem volt közöttük szegény” (Mózes 7:18). A „nem volt közöttük szegény” olyan állapot, amelyet nagyon kevés társadalom ért el (Lehi leszármazottai egy ideig megvalósították, lásd 4 Nefi 1:3), de ma is törekedhetünk az e szövetség szerinti életre azáltal, hogy készséges szívvel rendelkezünk, szolgálunk, ahol csak szükség van ránk, naponta bűnbánatot tartunk, és teljes lelkünket felajánljuk Istennek.

Az Úr hív minket, hogy ezen öt szövetség mindegyikét kössük meg egy templomi szertartás keretében. De nem szabad, hogy a kötelezettségvállalás mértéke elrettentsen bennünket. Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Isten azért alkotott meg több szövetséget, hogy megáldjon minket, nem pedig azért, hogy kárhoztasson. Ha alaposan odafigyelünk a megkötött szövetségeinkre, és készülünk a következőre, az a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk mindannak az elnyerésére, amivel Mennyei Atyánk rendelkezik.”

Isten minden adományozási korszakban szövetségek által hozta közelebb magához a gyermekeit. Abban az áldásban van részünk, hogy olyan korban élhetünk, amikor ezek a szövetségek könnyen elérhetőek számunkra az Úr házában. Amikor legközelebb mész, gondold át, hogy az ószövetségi őseink miként kötötték meg ugyanezeket a szövetségeket.