Legyőzni a templomi hódolattól való félelmemet. Liahóna, 2026. febr.
A Heti FF-ből
Legyőzni a templomi hódolattól való félelmemet
A félelemnek nem kell visszatartania téged attól, hogy megkapd a templom áldásait.
Illusztrálta: Elia Sampo
Nemrég bizalmasan elmondtam a cövekelnökömnek, hogy bár mindig is volt érvényes templomi ajánlásom, egy nyugtalanító félelem mindmáig megakadályozott abban, hogy belépjek e szent hely ajtaján.
A Haiti közönségkapcsolati tanács tagjaként még a Haiti Port-au-Prince templom felszentelését megelőző eseményekben is segédkeztem. Így hát amikor a cövekelnököm megkérdezte, miért nem akarok bemenni a templomba, biztosítottam arról, hogy nem a hit hiányáról van szó, hanem a maximalista emberek olyan nyugtalanságáról, amelyen nem tudok felülkerekedni. Azt is elmagyaráztam, hogy bár az evangéliumra összpontosító otthonban nőttem fel és mindig is igaz tanítványságra törekedtem, ez a félelem mindeddig megakadályozott abban, hogy megtegyem a következő lépést.
Bár őszintén vágytam rá, hogy belépjek, ez a félelem távol tartott. A cövekelnököm meghallgatott és arra buzdított, hogy imádkozzak és kérjem meg Istent a lelki fejlődésemet gátló félelem eloszlatására. Miközben imádkoztam és az újévi fogadalmaimon elmélkedtem, felismertem, itt az ideje véget vetni annak, hogy a félelmem és a kétségeim miatt megfosszam magam Isten megígért áldásaitól. Eldöntöttem, hogy elmegyek a templomba és szertartásokat végzek.
Célul tűztem ki a konfirmálások végzését, és elmondtam a cövekelnökömnek a terveimet.
Nagyon kedvesen olyan szavakkal válaszolt, amelyek máig visszhangoznak bennem: „Árassza el Krisztus világossága a lépteidet, miközben a szövetség ösvényén jársz és legyőzöd a félelmedet.” Ezek a gyengédséggel és hittel teli szavak megadták nekem az ahhoz szükséges erőt és magabiztosságot, hogy ne kihívásként, hanem lelki utazásom elengedhetetlen lépéseként tekintsek erre a templomlátogatásra.
Hittel cselekedni
Gyorsabban vert a szívem, miközben felkészültem rá, hogy elkísérjem az anyukámat a templomba. Ez a nap örökre bevésődött az emlékezetembe, életem egyik legjelentősebb lelki pillanataként. Egy részem még mindig ideges volt, de az ezen felülkerekedő részem örömmel várta, hogy mit fogok érezni.
Mindössze pár perccel azelőtt, hogy beléptem volna a templomba, egy váratlan telefonhívás feldobta a reggelemet. Megtudtam, hogy végre jóváhagyták egy utazási kérelmem, amely miatt mindaddig imádkoztam. Ha nem kaptam volna meg a jóváhagyást, akkor lemaradtam volna egy fontos orvosi időpontról külföldön.
Ez a hír isteni megerősítése volt annak, hogy az Úr meghallgatta az imáimat. Hatalmas boldogság töltötte be a szívemet. Ugrándoztam örömömben, felismerve azt, hogy Isten mindig válaszol nekünk, még akkor is, amikor úgy tűnik, hallgat.
Ebből erőt merítve végre beléptem a templom ajtaján, ahol a templomelnök és a felesége köszöntöttek. Tudták, milyen jelentőségteljes volt számomra ez a pillanat, és hogy addig milyen félelmek tartottak vissza engem. Kedves köszöntésük és biztatásuk a maradék nyugtalanságomat is elűzte. Valóban leírhatatlan békességet éreztem.
Miközben részt vettem a konfirmálásokban, minden szó egybecsengett a lelkemmel, tisztánlátást és örömöt hozva, és arra emlékeztetve, hogy szent helyen vagyok. A szertartás befejezése után a templomelnök elkísért a kijárathoz. Ez az apró, ám figyelmes gesztus megerősítette annak érzését, hogy szívesen látnak az Úr házában.
Eltöprengve az isteni útmutatáson
Rájöttem, hogy az Úr azt akarta, semmiképp se kételkedjek az Ő rám vonatkozó akaratában, és Russell M. Nelson elnök szavai jutottak eszembe: „Soha ne tévesszük szem elől, mit tesz értünk az Úr most! Egyre hozzáférhetőbbé teszi a templomait. Felgyorsítja az ütemet, amellyel templomokat építünk. Megnöveli azon képességünket, hogy segítsünk Izráel egybegyűjtésében. Azt is megkönnyíti mindegyikünk számára, hogy lelkileg kifinomultabbá váljunk. Megígérem, hogy a templomban töltött még több idő semmi máshoz nem fogható módon hoz majd áldást az életetekre.”
Rájöttem, hogy a templom valóban menedék, olyan szentély, ahol egyértelmű válaszokat és végtelen áldásokat kaphatunk. Ez az élmény megváltoztatta az életemet. Mennyei Atyánk segített nekem legyőzni egy olyan félelmemet, amely már régóta visszatartott, és arra is emlékeztetett, milyen irgalmas útmutatást kínál azoknak, akik bíznak Őbenne.
A szívem hálával teli, és most már tudom, hogy a templom olyan hely, ahová újra és újra vissza fogok térni, világosságot, útmutatást és békességet keresve.
A szerző Haitin, Port-au-Prince városában lakik.