Amikor a szövetségek az iránytűddé válnak

2020-ban Johnny és én is elhívást kaptunk, hogy a Mexikói Villahermosa Misszióban szolgáljunk. Aztán jött a Covid19. Az Első Elnökség választási lehetőséget adott a misszionáriusoknak: maradhattak az eredetileg meghatározott szolgálati időpontnál, ami áthelyezéssel járhatott, vagy pedig elhalaszthatták a missziójukat, ami növelte annak az esélyét, hogy az eredetileg kijelölt helyen fognak szolgálni.

Sok-sok imádkozás után a halasztás mellett döntöttem, és folytattam a Brigham Young Egyetem, Hawaiin megkezdett tanulmányaimat.

A kivárás váratlan áldásokat hozott. Amikor végül másfél évvel később eljutottam Mexikóba, Johnny is éppen akkor került áthelyezésre oda a Las Vegas Nyugat Misszióból. Több mint négy hónapra ugyanabban a kerületben kötöttünk ki, és jó barátok lettünk.

Miután Johnny hazament, minden héten tartottuk a kapcsolatot és írtunk egymásnak. Az egyik hétfőn megkérdeztem tőle: „Milyen céljaid és álmaid vannak az életben?”

Ezt írta vissza: „Az egyik célom az, hogy templomi házasságot kössek, és legyen egy olyan családom, amely az evangéliumban fog felnőni.”

Ezt olvasva hirtelen megvilágosodtam: hozzá akarok menni feleségül! Világos volt a fontossági sorrendje. Őszintén szólva, ha valaki nekem tette volna fel ugyanezt a kérdést, akkor valószínűleg olyasmit mondtam volna, hogy „beutazni a világot”, vagy „lefutni egy ultramaratont”. Bár ezek értékes célok, Johnny segített meglátnom, hogy mi számít a leginkább.

Még a világjárvány zűrzavara, a missziós áthelyezés, valamint egy szerettének az elvesztése során is Johnny egyre csak haladt tovább. A szövetségei nem valamiféle kipipálandó tételek voltak, hanem kapcsolódási pontok a Szabadító hatalmához, békességéhez és erejéhez.

A járvány idején Russell M. Nelson elnök ezt kérdezte: „Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten uralkodjon az életedben? Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten legyen a legfontosabb hatással az életedre? Hagyod, hogy az Ő szavai, parancsolatai és szövetségei hatással legyenek arra, amit nap mint nap teszel?”

Johnny határozottan megengedte, hogy Mennyei Atya szövetségei hatással legyen a döntéseire. Vigaszért imádkozott, amikor egyedül érezte magát. Tudatosan vett az úrvacsorából, az újraindítás pillanataként élve meg azt. Azért tanulmányozta a szentírásokat és szolgált másokat, mert ily módokon tartotta meg a szövetségeit és érezte magát közel a Szabadítóhoz. Olyan gyakran ment el a templomba, amilyen gyakran csak tudott.

Amikor missziója alatt az egyik testvére elhunyt, Johnny Isten ígéreteire támaszkodva a templomi szövetségeibe kapaszkodotthez. Ezek az ígéretek arra emlékeztették, hogy a családok örökkévalóak, és hogy ez az élet nem a vég.

A misszióm után randevúzni kezdtünk Johnnyval. Végül egymáshoz pecsételtek minket az Arizonai Mesa templomban.

Amikor vele szemben térdeltem az oltárnál, nem tudtam másra gondolni, mint hogy a döntéseink – különösen a szövetségeink megtartása – hoztak minket ide.

Johnny hátat fordíthatott volna az evangéliumnak. Számos okot találhatott volna rá az életében. De nem tette. És most ennek köszönhetően a családunk a Jézus Krisztusba vetett hit alapjára épül – egy olyan alapra, amelyet Johnny már jóval azelőtt lefektetett, hogy megismerkedtünk volna.

Régebben azt gondoltam, hogy a szövetségek csupán ígéretek, melyeket Istennek teszünk. Azonban Johnny példáján keresztül azt látom, hogy ezek által maradunk Istenhez kötve és férünk hozzá az Ő örök hatalmához.

Dale G. Renlund elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „Templomi szövetségek megkötése és megtartása által jobban megismerjük az Úr céljait, és befogadjuk a Szentlélek teljességét. Az életünkre vonatkozó iránymutatást kapunk. Érettebb tanítványokká válunk… Végső soron más irányt vesz a sorsunk, mert a szövetség ösvénye a felmagasztosuláshoz és az örök élethez vezet.”

Johnny története azt bizonyítja, hogy nem kell „tökéletes” családdal vagy háttérrel rendelkezned ahhoz, hogy a szövetség ösvényén járj.

Amint azt Larry R. Laycock írta a Heti FF egyik cikkében: „Néhányunk háttere és élettapasztalata nem kifejezetten olyan, amilyenre vágyunk, azonban nem az életünk körülményei határoznak meg bennünket vagy a sorsunkat. A mi mindenható Mennyei Atyánk az, aki képes felemelni minket, és fel is fog, az Ő mennyei csarnokaiba a magasságban, ha egyszerűen csak az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz jövünk engedelmességünk és a szövetségeink megtartása által.”

Nem kell, hogy mindent érts és tudj. Kell azonban, hogy Jézus Krisztust válaszd – újra és újra. Napról napra.

Ha most nehéz időket élsz át, tedd fel magadnak a kérdést: Milyen lenne, ha engedném, hogy a szövetségeim mutassanak utat az életemben?

Ha engeded, hogy a szövetségeid mutassanak utat az életedben, az nem jelenti azt, hogy tökéletesnek kell lenned – csak azt, hogy tovább próbálkozol. Jelentheti azt, hogy az imádkozást választod, amikor túlterheltnek érzed magad; hogy elmész istentiszteletre, amikor könnyebbnek érződik az otthon maradás; vagy hogy olvasod a szentírásaidat, még ha csupán napi néhány verset is. Arról szól, hogy megbocsátasz valakinek, amikor ez nehéz; ott állsz egy barátod mellett; vagy nemet mondasz valamire, ami nem áll összhangban az értékrendeddel. Ezek az apró, következetes döntések jelentik azt, ahogyan nap mint nap a szövetségeink szerint élünk, és ahogyan közel maradunk Jézus Krisztushoz.

Amikor engeded, hogy a szövetségeid mutassanak utat az életedben, az Úr erőt, békességet és iránymutatást ígér neked. Az élet nem lesz tökéletes, de a Mennyei Atyával való szövetséges kapcsolatod tovább fog vezetni téged valami jobb felé.