A Heti FF-ből
Amikor a kisbabáink az intenzíven voltak, Krisztushoz fordultunk békességért
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Idahóban él.
Életünk legijesztőbb fejezete megtanította nekünk a Jézus Krisztus által elérhető békesség csendes hatalmát.
Fénykép a szerző jóvoltából
A legjobb karácsonyi ajándék, amelyet feleségemmel, Heidivel valaha is kaptunk, az volt, hogy hazahozhattuk az ikerfiainkat az újszülött-intenzívosztályról.
Heidivel az egyetemen ismerkedtünk meg, és nem sokkal azután, hogy összeházasodtunk az Idahói Rexburg templomban, megtudtuk, hogy ikreket várunk. Nagyon izgatottak voltunk – de a terhesség néhány hónap után váratlanul alakult. A fiaink mindössze 27 hetesen születtek meg, alig egykilósan. Sietve átvitték őket az intenzívre, ahol a következő négy hónapban az életükért harcoltak.
Kitartás könnyek között
Ezek az első napok az általunk valaha is átélt legnehezebb időszakok közé tartoztak. Az orvosok egyre csak azzal hívogattak minket, hogy milyen újabb szövődmények vannak vagy milyen további műtétek kellenek. Kétségbeejtő volt. Sok álmatlan éjszakát töltöttünk imával, könnyekkel és mélységes bizonytalanságban.
Mindezen zűrzavar során tudatosan úgy döntöttünk, hogy bízunk Mennyei Atyánkban. Nem volt könnyű. Nem tudtuk, mit tartogat a jövő, de arra a hitre támaszkodtunk, amelyet mindaddig az életünk során felépítettünk. Az egyik szentírás, amely sok erőt adott nekünk, a Helámán 5:12 volt, mely azt mondja, hogy építsük az alapunkat „Megváltónk sziklájára, aki Krisztus”.
Ez a vers segített emlékeztetni minket arra, hogy nem vagyunk egyedül. Jézus Krisztus már végigjárta a fájdalom és a bizonytalanság ösvényét. Pontosan értette, hogy mit érzünk. Amikor az életünket Őköré építettük, elkezdtünk észrevenni arra mutató csendes emlékeztetőket, miszerint Isten velünk van.
Ragaszkodás a reményhez
Az, hogy eljártunk a templomba, és ott ültünk a celesztiális teremben, a békesség olyan pillanatait biztosította számunkra, amelyekre kétségbeesetten szükségünk volt. Nem tudtuk, hogyan fognak alakulni a dolgok, de vigaszt éreztünk. Ez nem azt jelentette, hogy minden biztosan úgy fog alakulni, ahogyan reméljük, azt viszont igen, hogy nem magunknak kell mindent hordoznunk.
Az egyik vers, amely ebben az időszakban igazán megragadt bennem, a Tan és szövetségek 121:7 volt: „[B]ékesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak”. Ez a vers segített igazítani a szemléletmódomon. A próbatételeink akkoriban hatalmasnak érződtek, de örök szemszögből csupán egy rövid pillanat voltak.
A Jézus Krisztusra való összpontosítás segített nekünk túltekinteni az azonnali fájdalmon, és elkezdtük észrevenni az áldásokat – a fiaink lassan megerősödtek, kevesebb idegőrlő hívás jött az orvosoktól, illetve a családtagjainktól és a barátainktól pedig áradt a szeretet és az imák.
Megőrizni az örök szemléletmódot
Aztán karácsony napján végre hazahozhattuk a fiainkat. Visszatekintve már egyszerűen csak nagyon hálás vagyok. A fiaink remekül vannak, és bár nem kívánnám azokat a hónapokat senkinek, ugyanakkor a tanulságairól sem mondanék le. Megértettük, mit jelent bízni Istenben és ragaszkodni a Jézus Krisztusba vetett reménységhez.
Nem mindenki története ér véget ugyanúgy. Jézus Krisztus azonban akkor is felkínálja a továbblépéshez szükséges békességet, vigaszt és erőt, amikor más a végkifejlet. Ha te is éppen valami nehéz dolog kellős közepén vagy, kérlek, emlékezz rá, hogy ez az élet nem a vég. Mennyei Atya szeret téged. Terve van számodra. És az Ő segítségével még a legnehezebb pillanatok is valami gyönyörű egész részévé válhatnak.
Gerrit W. Gong elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így fogalmazott: „Amikor bízunk Istenben és az Ő irántunk táplált szeretetében, akkor még a legszívszaggatóbb fájdalmaink is összefoghatnak végül a javunkért.” Láttam ezt az igazságot a saját életemben.
Amikor tehát nehézzé válik az élet, amikor az előttünk húzódó ösvény bizonytalannak érződik – fordulj Krisztushoz! Engedd, hogy segítsen hordozni a terheidet. Ővele tovább tudunk haladni. Ővele reményre lelhetünk. És örök szemléletmódra szert téve bízhatunk abban, hogy bármin is menjünk keresztül most, az nem a történet vége.