Megosztani Krisztus szeretetének a világosságát ezen a karácsonyon és azon túl is

„Bár a nyájából 99 biztonságban ott volt mellette, a pásztor elindult, hogy megkeresse azt az egyet, amely elveszett. […]

Arra kérlek benneteket, hogy imádságosan gondoljátok át: kit ismertek, aki talán elcsüggedt? Kivel kellene esetleg megbékélnetek vagy kitől kellene bocsánatot kérnetek? Volt-e mostanában olyan, hogy egy név járt a fejetekben, bár nem igazán tudtátok az okát? Amikor ezeket a kérdéseket az Úr elé hozzátok, Ő arra fog sugalmazni titeket, hogy tudjátok, miként karolhatjátok fel és emelhetitek fel azt, akinek segítségre van szüksége.

[A]záltal…, ha mindegyikünk csupán egy embernek nyújt szolgálattételt a saját környezetében, el tudjuk terjeszteni Jézus Krisztus szeretetét az egész világon!”

„A mennyei seregek a minden ember iránti jó akaratot hirdették, beleértve a futó ismerősöket és az idegeneket is.

A Szabadító azt tanította, hogy »szeresd felebarátodat, mint magadat« (Máté 22:39). Ezenfelül azt is tanította, hogy szeressük ellenségeinket, áldjuk azokat, akik átkoznak minket, tegyünk jót azokkal, akik gyűlölnek minket, valamint imádkozzunk azokért, akik gyaláznak és üldöznek bennünket.

Miközben az e tanításokban kifejezésre juttatott cél elérésén munkálkodunk, legyen a karácsony a megbocsátás ideje, a régi sebek begyógyításának és a félrement kapcsolatok helyreállításának az ideje.”

„A Szabadító tanításai a Mennyei Atyánkkal és egymással való kapcsolatunkról egyértelműek: Szeressük Istent és szolgáljuk Őt, majd pedig szeressük a felebarátainkat és szolgáljuk őket.

Ne bonyolítsátok túl! Az a felelősség hárul ránk, hogy szeressük Isten minden gyermekét, és mindenkit hívjunk, hogy jöjjön és lásson – hogy többet tudjon meg Jézus Krisztus visszaállított evangéliumáról. […] Csak így egyszerűen. Szeretünk, megosztunk és meghívunk.”

„Eszembe jut egy csodálatos karácsonyi hagyomány, amely egy ősi afrikai szokást elegyít keresztény tanításokkal. Ez a hagyomány Nyugat- és Közép-Afrika egyes falvaiban alakult ki. […]

Az egyik ilyen faluban egy férfi elmondta nekem, hogy a falucskájában volt egy karácsonyi hagyomány, mely szerint mindenki, akinek volt bármiféle vitája egy falubélivel, szenteste napjának a reggelén találkozott a falu vezetőjével. A falu első embere mindkét felet meghallgatta, majd igyekezett közös megelégedésükre megoldani a vitát.

Ez a vitamegoldási folyamat az egész napot igénybe vette, de estére egyetlen falubelinek sem volt megoldatlan vitája egy másik falubelivel. A hagyomány célja az volt, hogy lehetővé tegye a falusiak számára, hogy másnap készen álljanak a Békesség Hercege születésének a megünneplésére. […]

Talán az egyik módja annak, hogy a Szabadító előtt tisztelegjünk ezen a karácsonyon, az, ha elengedjük a nehezteléseket, megbocsátásra törekszünk és megbocsátást nyújtunk. Engedhetjük, hogy a jószívűség – Krisztus tiszta szeretete – legyen a viszálykodás ellenszere.”

„Amint azt a 2 Nefi 32:3-ban olvashatjuk, az angyalok Krisztus szavait jelentik ki: »Az angyalok a Szentlélek hatalma által szólnak, tehát Krisztus szavait mondják. Azért mondtam tehát nektek: Lakmározzatok Krisztus szavain; mert íme, Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amelyet meg kell tennetek.«

Mindenki angyal, aki Krisztus szavait szólja, és úgy végez szolgálattételt, ahogyan Krisztus.

Mi is lehetünk angyalok egymás életében!”