Balettszünet

Azt reméltem, hogy ősszel, az új tanév kezdetével visszatérek majd a baletthoz. Ám amikor eljött az ősz, még mindig gyógyulófélben voltam. Szeptemberben, miután sokat imádkoztam, meghoztam azt a nagyon ijesztő döntést, hogy klinikai segítséget veszek igénybe az egészségem helyreállításához.

Emellett elkezdtem járni ifjúsági hitoktatásra is. Ez az elmerülés az evangéliumban kiváló módja volt a napom indításának. Korábban soha nem voltak jó szentírás-tanulmányozási szokásaim. Az, hogy nap mint nap félretettem azt az órát arra, hogy fejest ugorjak a szentírásokba, segített nekem egy sokkal erősebb kapcsolatot kialakítani Istennel.

Az egészségügyi kihívásaim előtt olyan sok időt töltöttem a tánccal, hogy a balett sok tekintetben az énem részévé vált. Mivel ez kiesett, és ebben a nehéz időszakban nem támaszkodhattam rá, elveszettnek éreztem magamat, illetve mintha hiányzott volna az énem egy része. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy minél többet járok ifjúsági hitoktatásra, olvasom a szentírásaimat, valamint vesznek körül más fiatalok, akik ugyanígy tesznek, annál inkább kezdem megerősíteni az önazonosságomat Isten gyermekeként. Miután oly sokáig elveszettnek éreztem magamat, ez tényleg segített reményt és értelmet találnom.

Az egyik elgondolás, amely visszatérően előjött az ifjúsági hitoktatási óráimon, sokat segített nekem. Ez pedig az volt, hogy Krisztus megerősít minket a megpróbáltatásaink során. Az ifjúsági hitoktatóm minden órán arra buzdított minket, hogy írjunk tapadós cetlikre valamit, ami „megragadt bennünk”. Visszatekintve, az összes tapadós cetlim arra összpontosított, hogy Krisztus ott van mellettem és megáld a próbatételeimben. Úgy éreztem, mintha napi emlékeztetőt kapnék arról, hogy Krisztus ott van, hogy segítsen nekem.

Hat hosszú hónap után az orvos végre megengedte, hogy visszatérjek a tánchoz. Eleinte nagyon izgultam, mert úgy éreztem, hogy minden erőmet elveszítettem. Dolgoztam és imádkoztam érte, jártam istentiszteletre, és abban reménykedtem, hogy ha minden tőlem telhetőt megteszek, akkor a Szabadító segíteni fog nekem. Amikor visszatértem – bár nem voltam olyan erős, mint előtte –, a tanárom megdicsérte az erőmet. Azt mondta, hogy büszke rám és a haladásomra.

Bár sokat küszködtem, hálás vagyok, amiért az egészségügyi kihívásaim lehetőséget adtak nekem arra, hogy megerősítsem a kapcsolatomat Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal, és ráleljek az önazonosságomra Isten gyermekeként.

Ha te is éppen valami komoly nehézséggel küzdesz, tudnod kell, hogy mindig vannak körülötted olyanok, akik támogatnak téged, akár látod őket, akár nem. Isten gyermeke vagy. Bár nem láthatjuk Jézus Krisztust vagy Mennyei Atyát, Ők ott őrködnek felettünk és óvnak minket. Mennyei Atyának van egy terve számunkra. Néha talán nem azt tapasztalod, amit szeretnél, de a megpróbáltatásaid segíthetnek megerősödnöd.

Bizonyságom van arról, hogy ha imádkozunk és kapcsolatot alakítunk ki Istennel, akkor Ő ott lesz, hogy vezessen, segítsen és megerősítsen minket.