Rejtett kincsek

A Szabadító azt mondta Joseph Smith prófétának, hogy „számomra minden dolog lelki, és soha nem adtam nektek olyan törvényt, amely időleges lett volna” (Tan és szövetségek 29:34).

Az időleges azt jelenti, hogy csak erre a fizikai világra vonatkozik. Akkor hát a Bölcsesség szava nem is a testünkre vonatkozó, fizikai törvény?

Legalább két oka van annak, hogy még ezek az „időleges”, „testi” törvények is lelkiek:

1. Amikor bármely parancsolatnak engedelmeskedsz, közelebb kerülsz a Szentlélekhez. Jobban érzed Isten jelenlétét és az Ő szeretetét. Nyilvánvaló, hogy ezek lelki áldások!

2. Még a legtöbb „időleges”, „testi” törvényhez is tartoznak kifejezetten lelki áldások. A Bölcsesség szava például testi egészséget ígér (lásd Tan és szövetségek 89:18, 20), de azt is megígéri, hogy „bölcsességre és a tudás nagy kincseire talál[sz] rá, méghozzá rejtett kincsekre” (Tan és szövetségek 89:19).

Nem teljesen értjük a lelki egészség testi egészségre – vagy éppen a testi egészség lelki egészségre – gyakorolt összes hatását. Végső soron minden parancsolat lelki, nem csupán azért, mert Isten lelki, hanem mert mi is azok vagyunk.

Ha napjainkban szolgálsz missziót, mindig van egy társad és lakhelyed. Bárhová is hívjanak el, az egyház már jelen van ott. Kezdettől fogva tudod, milyen hosszú szolgálatot várnak el tőled.

Ezek egyike sem volt így a visszaállított evangélium első misszionáriusai esetében!

Azok a férfiak, akik az 1830-as évek elején fogadtak el missziós elhívást, gyakran utaztak egyedül, igen kevés anyagi vagy természetbeni támogatással, miközben olyan helyekre vitték el az újonnan visszaállított evangéliumot, ahol soha senki nem hallott még róla. Elhívásaik határozatlan időre szóltak – lényegében így: „Menj, és terjeszd az evangéliumot, amíg mást nem mondunk.”

Az egyházat pedig csak 1830-ban szervezték meg hivatalosan – minden misszionárius új megtért volt!

A missziós szolgálatnak még mindig megvannak a maga kihívásai. Parley P. Prattnek például soha nem kellett aggódnia amiatt, hogy az interneten látott dolgok elvonják a figyelmét. Viszont napjainkban már az egész folyamat sokkal gördülékenyebb, biztonságosabb és szervezettebb. Hálásnak kell lennünk azokért a korai misszionáriusokért, akik lefektették az alapot, és sokkal könnyebbé tették számunkra, hogy elvihessük az evangéliumot minden nemzethez.

Számos szentírásbeli történet állít elénk kedvező példát. Megmutatják, mit tegyünk. A szentírásokban azonban vannak olyan események, amelyeket inkább intő példának nevezhetnénk – példák arra, hogy mit ne tegyünk.

Ezek egyike James Covel szomorú története. James Covel egy lelkész volt, aki miután megismerte az evangéliumot, azt mondta, hogy engedelmeskedni fog minden olyan parancsolatnak, amelyet az Úr Joseph Smith prófétán keresztül ad neki.

A Tan és szövetségek 39. szakasza pontosan az, amit ő kért: egy személyesen neki szóló kinyilatkoztatás, amely megmondta neki, mit szeretne az Úr, mit tegyen, és milyen áldásokat kap, ha meg is teszi (lásd Tan és szövetségek 39:10–13).

A 40. szakasz tartalmazza a kiábrándító végszót: nem tette meg, amit az Úr kért. Az Úr ezt mondja: „örömmel fogadta az igét, de Sátán azonnal megkísértette őt; és az üldöztetéstől való félelem és a világ gondjai következtében elutasította az igét” (Tan és szövetségek 40:2).

Covel fivér megszegte a szövetséget, amelyet kötött (lásd Tan és szövetségek 40:3). Talán együtt tudunk érezni vele, hiszen a kérés az volt, hogy hozzon meg egy nagyon nehéz döntést, és hagyja el azt az egyházat, ahol 40 éven át volt lelkész! Ugyanakkor tanulhatunk is a hibájából.