Képes-e megérteni egy tökéletes Szabadító, hogy mit jelent küszködni?

Volt egy időszak, amikor azt hittem, hogy a misszióm csúcspontján járok: éppen betanítottam egy új misszionáriust, készültem egy keresztelőre, és kezdtem belejönni az egész misszionáriusi dologba. Nagyon boldog voltam.

Azt azonban nem ismertem fel, hogy gyűlik bennem a stressz és a szorongás.

Az egyik este éppen készültem lefeküdni, amikor elkezdtem belezuhanni életem mindössze második pánikrohamába. Az elsőre kilenc évvel korábban került sor. Kilenc év!

Mi volt az oka, hogy egy rövid gyermekkori szorongás után hirtelen most jött vissza?

Makacsul igyekeztem a megszokott módon folytatni a missziómat, azt gondolva, hogy meg tudom oldani a saját gondjaimat.

Miközben a mentális egészségemmel küszködtem, valaki megosztott velem egy felismerést, amely akkor érte, amikor a Szabadító Gecsemánéban átélt élményéről olvasott.

Jézus azt mondta: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!” Majd a Szabadító így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.” (Máté 26:38–39.)

Érezted már valaha, hogy milyen súllyal nehezedik rád a saját szomorúságod? Előfordult már, hogy azt kérdezted Istentől: „Van más út?”

Megváltónk tökéletes hajlandósággal, tökéletes engedelmességgel és tökéletes szeretettel elfogadta az Atya akaratát. Tökéletes volt, mert bűntelen volt, mégis érzett fájdalmat, szomorúságot és magányt.

Elvégre mindenek alá ereszkedett – hogy felemelhessen minket.

Jeffrey R. Holland elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának az elnöke, ezt tanította: „A szentírások azt mondják, hogy Jézus »fájdalmak férfia« [Ésaiás 53:3] volt. Megtapasztalt szomorúságot, kimerültséget, csalódottságot és gyötrelmes magányt. Jézus szeretete ilyenkor is és mindig is múlhatatlan volt, ahogy az Atyja szeretete is.”

Annak a tudata, hogy Krisztus nehéz dolgokkal nézett szembe, eszembe juttatja, hogy Ő mindenkinél jobban érti a szívfájdalmat, a depressziót, a kimerültséget, a csalódást, a szorongást és a magányt.

Ő volt az, aki könnyezett Lázár halálakor (lásd János 11:33–36). Ő volt az, aki a kereszten haldokolva azt kérdezte: „Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Márk 15:34).

Jézus Krisztus azonban az örömet, a szeretetet, a könyörületet, az irgalmasságot és a békességet is mindenkinél jobban ismeri. Mert Ő tökéletes. Ő tehát tökéletesen tudja, mit érzünk.

Holland elnök arról tett bizonyságot, miszerint „e húsvéti időszak egyik nagy vigasza az, hogy mivel Jézus teljesen egyedül végigjárta ezt a hosszú, magányos ösvényt, ezért nekünk már nem kell így tennünk. Az Ő magányos utazása nagyszerű társaságot hozott el nekünk a saját szerény változatunkhoz, ami ezt az ösvényt illeti: Mennyei Atyánk irgalmas gondoskodását, szeretett Fia nem szűnő társaságát, a Szentlélek mindenekfeletti ajándékát”.

Felismerve, hogy Jézus Krisztus tökéletesen megérti, amit érzek, amikor szorongással küszködtem, végre megengedtem Neki, hogy segítsen hordozni a terheimet.

A szorongásom nem múlt el egy csapásra. Még mindig voltak nehéz napjaim. Azonban a Krisztushoz való közelség így is tartós örömet adott nekem, mert tudtam, hogy Ő ott van velem, és ezt mondja: „Tudom. Tökéletesen tudom, hogy mit érzel.”

Ezen élmény során Krisztus lett a legközelebbi bizalmasom.

Úgy vélem, néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, miszerint Krisztus tökéletessége azt jelenti, hogy Ő messze van és elérhetetlen – hogy az Ő nagyszerű cselekedetei és csodálatos élete túl távol tartja Őt tőlünk: hétköznapi, tökéletlen, kevély lényektől. Ő azonban mindig akkor áll a legszorosabban mellettünk, amikor a legkeményebb csatáinkkal, a legmélyebb szomorúságainkkal és a legkeservesebb küzdelmeinkkel nézünk szembe.

Ebben a húsvéti időszakban emlékezhetünk arra, hogy Jézus Krisztus éppen azért tudja pontosan, hogy mit jelent küszködni, mert tökéletes volt – Ő az egyetlen, aki képes átérezni a fájdalmunkat és hordozni a terheinket.

Szóval, amikor küszködsz, fordulj Őhozzá. Ő tökéletesen megérti.