A Tan és szövetségek életedre vonatkoztatása
A sötétség és a nehézségek idején keresd a világosságot!
Az élet sötét részei lehetőséget adnak nekünk arra, hogy az Úr világossága után „tapogatózzunk”, és értékeljük azt.
Ha meg akarnám festeni életem egyik legnehezebb időszakát, szerintem úgy nézne ki, mint az éjszakai égbolt – nagyrészt sötét lenne, ám apró, pislákoló fénypöttyökkel tarkított.
Amikor azt mondom, hogy sötét időszak volt, azt eléggé szó szerint értem. Gyakran gyötört fejfájás és migrén, ami a fény hatására súlyosbodott, ezért sok napot töltöttem négy fal között, lekapcsolt villannyal. Az ételt a lefüggönyözött konyhaablakon át beszűrődő csekély fénynél főztem. Amikor a házi feladatomat kellett megírnom, a számítógép fényerősségét majdnem nullára csökkentettem.
A világ – és a lelkem – szürkének és félhomályosnak érződött.
Ezzel szemben azok a napok, amikor egészségesnek éreztem magam, hihetetlenül ragyogónak tűntek. Emlékszem, ahogy kiléptem a szabadba a verőfényes napsütésbe, és szinte alig tudtam elhinni, milyen élénk és eleven a világ.
A világosságot megelőző sötétség
Nem én vagyok az egyetlen, aki megtapasztalta már a szó szerinti vagy a képletes sötétség időszakait. Az élet fájáról való látomása során Lehi látta „a sötétségnek egy rendkívül nagy köd[ét]” (1 Nefi 8:23). Joseph Smith leírta, milyen „sűrű sötétség” gyűlt köré, amikor választ keresett az imájára (Joseph Smith története 1:15). Miután a Szabadító meghalt a kereszten, „sötétség volt a föld színén” (3 Nefi 8:19).
Mindegyik esetben egy nehéz, sötét időszak előzte meg a világosság és kinyilatkoztatás jelentős és sorsfordító pillanatát. Lehi esetében sötétség vette körül azokat, akik már majdnem eljutottak az élet dicsőséges fájához. Joseph Smith akkor szabadult meg az ellenségtől, amikor a feje felett megjelent „egy fényoszlop…, a napnál is ragyogóbb” (Joseph Smith története 1:16). És ami a legfontosabb, a világ Világossága feltámadt, és három napig tartó sötétség után visszatért a földre.
1833-ban a korai szentek az újkori egyház történelmének az egyik legsötétebb időszakával néztek szembe. A csőcselék kiűzte őket az otthonaikból, megsemmisítette a termésüket és a javaikat, sőt, halálosan megfenyegette őket. Körülményeikről szólva az Úr úgy utal rájuk mint „akiket sanyargattak, és üldöztek, és kitaszítottak” (Tan és szövetségek 101:1).
Hol volt a világosság, amelyre szükségük volt?
„Tapogatózunk”-e az Úr után?
A sötétség pillanatai közepette létezik egy fontos tér, mielőtt eljön a világosság, hogy enyhülést nyújtson nekünk. Ez a tér az, amelyben megtanulunk bízni az Úrban és az Ő hatalmára támaszkodni. Ez egy nehéz, de meghatározó tér, amelyben eldöntjük, hogy van-e hitünk kivárni „Isten… karjának felfedését” (Tan és szövetségek 123:17).
Azt többnyire nem választhatjuk meg, hogy milyen megpróbáltatásokkal szembesülünk majd, de azt igen, hogy miként reagálunk rájuk. Továbbá „minden egyes ember sikere és boldogsága most és az örökkévalóságokban nagymértékben attól függ, hogy miként reagálnak az élet nehézségeire”.
Hogyan reagáltak tehát ezek a korai szentek a megpróbáltatásaikra? Bár „könnyedén vették” az Úr tanácsát, amely ehhez a viszontagsághoz vezetett, „gondjuk napján azonban szükségszerűen [Őutána] tapogatóznak” (Tan és szövetségek 101:8).
Amikor sötét és nehéz időkkel nézünk szembe, vajon „tapogatózunk”-e az Úr után? Vajon az Ő világossága felé fordulunk, vagy elfordulunk Tőle?
A Tan és szövetségek 98-ban az Úr megadja nekünk azt, amit én háromlépéses tervnek tekintek arra, hogy Őhozzá forduljunk, és kitartsunk a sötétség idején:
-
Mindenben adjunk hálát (lásd 1. vers).
-
Várjunk türelmesen az Úrra (lásd 2. vers).
-
Higgyünk abban, hogy minden a javunkra válik majd (lásd 3. vers).
A Tan és szövetségek 101-ben pedig az Úr ezeket ígéri azoknak, akik kitartanak:
-
„…akik szét lettek szórva, összegyűjtetnek” (13. vers).
-
„…akik gyászoltak, megvigasztaltatnak” (14. vers).
-
„…akik életüket adták nevemért, megkoronáztatnak” (15. vers).
Ez az Úr ígérete: hogy a megpróbáltatásaink örömbe fordulhatnak. „[A]zokat, akik nem viselik el a fenyítést, hanem megtagadnak engem, nem lehet megszentelni” (Tan és szövetségek 101:5). A csapások sötétsége fokozhatja azon képességünket, hogy törekedjünk a világosságra és élvezzük azt.
A próbatételekben rejlő „miértek” megtalálása
Visszakanyarodva a fényérzékenységgel járó fejfájásaimhoz, emlékszem arra a napra, amikor életem legrosszabb migrénje során kaptam egy áldást. És bár ez az áldás reményt adott nekem az állapotom javulására, ugyanakkor ellenálló képességgel, növekedéssel, mások iránti nagyobb együttérzéssel és fokozottabb tudással is megáldattam a fejfájásom kezelésére.
Ez lett az a világosság, amelyre abban a pillanatban szükségem volt – ígéret arra, hogy a nehéz időszakaim nem hiábavalóak. És bár Jézus Krisztus evangéliuma nem ígéri meg, hogy elkerülhetünk minden nehézséget az életben, azt megígéri, hogy a megpróbáltatásainknak lehet rendeltetése. Krisztus által a próbatételeink lehetőségek számunkra arra, hogy megszentelődjünk.
Ezért kapaszkodj ezekbe a kis fényvillanásokba az életed folyamán. Engedd, hogy a gyönyörű, világossággal teli pillanatok emléke megtartson a sötétség időszakaiban is.
És ne feledd, hogy bár a halandó élet sötét időszakai árnyékot vethetnek ránk, Krisztus világossága mindig elérhető számunkra.