A Tan és szövetségek életedre vonatkoztatása
Mit tegyek, ha „elakadtam” egy evangéliumi kérdéssel?
Ha azt választjuk, hogy türelmesek leszünk azzal, amit még nem értünk, azáltal megengedjük a Léleknek, hogy megváltoztassa a szívünket.
Bármilyen okos vagy, elkerülhetetlenül bele fogsz futni olyan dolgokba, amelyeket egyszerűen nem értesz.
Egy bonyolult matekfeladat. Egy vaskos szépirodalmi idézet. Esetleg az, hogy mi okozhatja azt a fura zajt a kocsidban. És még sorolhatnánk.
Néha egy kis munkával rá tudsz jönni a megoldásra. Néha azonban úgy érzed, hogy minél mélyebbre ásod magad a kérdésben, minél jobban boncolgatod, annál kevésbé érted. Ekkor jön az az érzés, hogy most már tényleg elakadtál.
Előfordult már veled ez az evangélium kapcsán? Talán van egy olyan tan, amellyel nehezen tudsz megbirkózni, vagy egy olyan eljárásrend, amelyet értelmetlennek látsz, vagy akár a saját életednek egy olyan szelete, amely látszólag nem illeszkedik abba, amit Istenről és az Ő tervéről tudsz. Néha úgy tűnik, hogy egy-egy elgondolást túl nehéz feldolgozni vagy elfogadni. Olyan, mint egy falat étel, amely túl nagy ahhoz, hogy lenyeljük.
Pontosan így jártak ezzel az egyház egyes tagjai, amikor megkapták a Tan és szövetségek 76-ban szereplő kinyilatkoztatást a dicsőség fokozatairól. A legtöbben úgy nevelkedtek, hogy fekete-fehér elképzelésük volt a mennyről és a pokolról. Számukra nem tűnt méltányosnak az az elgondolás, hogy szinte mindenki fel fog támadni a dicsőség valamelyik királyságába. Nem egyezett az Isten természetéről alkotott elképzelésükkel. Még Brigham Young is küszködött ezzel a kinyilatkoztatással, mert „az egyenesen ellentétes volt s ellenkezett korábbi tanulmányai[v]al”, valamint „érintkezésbe jött saját érzései[v]el”.
Kérdések válaszútján
Amikor „elakadunk” egy evangéliumi kérdéssel, válaszúthoz érkezünk a hitünkben.
E korai szentek némelyike számára ez a kinyilatkoztatás kenyértöréshez vezetett. A Szabadító azon tanítványaihoz hasonlóan, akik számára elviselhetetlennek bizonyult a „kemény beszéd” hallgatása, ők is „visszavonulának”, „és nem járnak vala többé ő vele” (János 6:60, 66).
Mások azonban, akik eleinte meginogtak, később örömmel fogadták el ezt az új tudást. Mi okozta hát ezt a különbséget? Miért törte meg ez a kinyilatkoztatás némelyek hitét, miközben másokét megerősítette?
Minden azon múlt, hogy ezek az emberek mit választottak: miként reagáltak, amikor a lelki megértésük próbára tétetett. Amikor Brigham Young először hallott erről a kinyilatkoztatásról, azt mondta: „Várjunk egy kissé! Nem utasítottam el azt, de nem voltam képes megérteni.” Azáltal, hogy imádkozott, tanulmányozott, valamint azt választotta, hogy türelmes lesz mindazzal szemben, amit még nem ért, lehetővé tette a Lélek számára, hogy megváltoztassa a szívét és bizonyságot tegyen az igazságról.
A Mormon könyvében Alma Isten szavát egy maghoz hasonlítja. Amikor befogadjuk ezt a magot a szívünkbe, dönthetünk úgy, hogy „hitetlenségünk által kivetjük” azt, vagy pedig Brigham Younghoz hasonlóan várakozunk egy keveset, és megnézzük, hogy az vajon „igaz mag-e, vagyis jó mag” (vö. Alma 32:28). Alma azt ígéri, hogy ha gyakoroljuk a hitünket és várunk, akkor a mag növekedni fog bennünk, „gyarapítani [fogja] a lelk[ünk]et”, „megvilágosít[ja] az értelm[ünk]et”, és „élvezetes le[sz]” számunkra.
Ezt tapasztalta meg sok olyan hithű szent, aki azt választotta, hogy az Úr útmutatására fog törekedni. Brigham Young leírta, hogy sok elmélkedés és ima után végül „magam is tudtam és teljes mértékben megértettem azt”. Ez tökéletesen példázza Moróni tanítását, mely az Ether 12:6-ban olvasható, vagyis hogy csak a hite próbatétele után kapott biztos tudást.
Kérdezzetek, és adatik néktek
A Szabadító kijelentette: „Kérdezzetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” (vö. Máté 7:7). Ez nem csupán egy bölcs javaslat – ez az Úr parancsolata, és azzal a biztos ígérettel jár, hogy Ő válaszolni fog.
Szerte a szentírásokban újra és újra elhangzik ez az ígéret és az ehhez hasonlóak. Az Úr állandóan arra kér minket, hogy hozzuk Őhozzá a legnehezebb kérdéseinket. Nem kéri tőlünk, hogy vakon fogadjuk el azt, amit nem vagyunk képesek megérteni. Az Úr azt ígéri, hogy amikor türelemmel és hittel eleget teszünk ennek a kérésnek, miközben továbbra is szolgáljuk Őt, akkor Ő „minden rejtelmet kinyilatkoztat…, még az örökkévalóság csodáit is” (Tan és szövetségek 76:7–8).
Személy szerint vannak olyan komoly kérdéseim, amelyekre még az évek óta mondott imák és a buzgó keresés ellenére sincsenek válaszaim. Mégsem gondolom, hogy akkor Isten figyelmen kívül hagyta a kopogtatásomat. Látom, ahogy az ajtó résén keresztül kiszűrődik az Ő világossága. Érzem, hogy Ő itt van velem, osztozva a terhemen, amikor túl nehéz azt egyedül hordoznom.
Miközben továbbra is kérdezek, keresek és zörgetek, érzem azt a kis magot duzzadni a szívemben. A kérdéseim próbára teszik az erőmet, néha fájdalmasan, de ez csak még több teret ad a növekedésnek – értelemben, bölcsességben, hitben, a Mennyei Atyámhoz való közelségben. Nem rendelkezem minden válasszal, de nem érzem úgy, hogy elakadtam volna. Reményt érzek az Úr „akarat[a] jó szándéká[ban]”, és bízom abban, hogy amikor készen állok, Ő majd megadja nekem „ezt a kiváltságot, hogy saját mag[am] lássa[k] és tudja[k]” (Tan és szövetségek 76:7, 117).