Nyomtatásban nem jelenik meg: Egy apostol válaszol
Mit jelent igazán bűnbánatot tartani?
Íme három alapvető igazság, amelyek segítenek jobban megértened a bűnbánatot.
Részlet egy 2020. június 27-én tartott beszédből, amely missziós vezetőknek tartott képzésen hangzott el.
A bűnbánat az első és természetes következménye annak, hogy a Szabadítóba helyezzük a bizalmunkat. Egyszerűen fogalmazva: a bűnbánat a gonoszság elhagyása, és az Isten felé fordulás. Amikor hitet gyakorolunk az Úrban, Őfelé fordulunk, Őhozzá jövünk és Őrá hagyatkozunk. Így hát a bűnbánat azt jelenti, hogy bízunk a Megváltóban és Őrá támaszkodunk, hogy megtegye értünk, amit mi nem tudunk megtenni magunkért.
Most pedig szeretnék kiemelni három alapvető igazságot.
1. igazság: A bűnbánathoz elengedhetetlen a Megváltó
Bár a bűnbánat változást eredményez a hozzáállásban és a viselkedésben, a hozzáállás és a viselkedés megváltoztatása önmagában még nem bűnbánat.
A Brigham Young Egyetem, Idaho elnökeként töltött szolgálatom alatt egy vasárnap délután beszélgettem a kampuszunkhoz tartozó egyik egyházközség püspökével. Anélkül, hogy elárulta volna, kiről van szó, elmagyarázta, hogy az egyik fiatal az alábbi kijelentéssel vallotta be neki egy bűnét: „Püspök, péntek éjjel megszegtem a nemi erkölcsösség törvényét. A bűnbánatom teendői között már csak te maradtál utolsó lépésként. Most, hogy bevallottam a bűnömet, remekül érzem magam.”
A bűn felismerése és elhagyása, a bűntudat és a bűn jóvátétele, valamint bűneink bevallása Istennek, és ha szükséges, a papsági vezetőinknek, mind a bűnbánat folyamatának az elengedhetetlen és fontos elemei. Ám ezek a létfontosságú lépések nem csupán valamiféle viselkedésbeli teendőket alkotnak, amelyeken gépiesen, gyorsan és lazán végigmenve kipipálgathatunk. Ha megtesszük ezeket a dolgokat, azonban nem ismerjük el és hagyatkozunk a Megváltóra és az Ő engesztelő áldozatára, akkor még a legjobb erőfeszítéseink is hiábavalóak.
Néha eltűnődöm azon, hogy egyháztagokként vajon nem tanuljuk-e meg kívülről a bűnbánat különböző lépéseit – azaz a felismerést, a bűntudatot és a jóvátételt –, és hagyjuk ki a legfontosabb tényezőt mind közül: mégpedig a Megváltót. A gonosztól való elfordulás nem eredményez lelki gyógyulást anélkül, hogy Krisztushoz fordulnánk.
A Szabadítót gyakran nevezzük a Nagy Gyógyítónak, s e megnevezés hatalmas jelképes jelentősséggel bír.
Tekintsünk a bűnre olyan lelki sebesülésként, amely bűntudatot, illetve – ahogy Alma a fiának, Koriántonnak mondta – „lelkiismeret-furdalást” okoz. Lelkünknek olyan a bűntudat, mint testünknek a fájdalom: figyelmeztetés a veszélyre és védelem a további károsodástól. A Szabadító engeszteléséből árad az az enyhülést nyújtó balzsam, amely képes begyógyítani a lelki sebeinket és eltörölni a bűntudatunkat. Ez a balzsam azonban egyedül az Úrba vetett hit és a bűnbánat tantételein keresztül alkalmazható. Az őszinte bűnbánat békességet, vigaszt, lelki gyógyulást és megújulást eredményez.
A cövek-, misszió- és kerületi elnökök, valamint a püspökök és a gyülekezeti elnökök az elválasztásukkor kapott papsági kulcsok felhatalmazásával cselekedve a Megváltó megbízott képviselői, akik nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a bűnbánat és a gyógyulás folyamatában. Ezek a vezetők a gyógyító segítői, akik képesek megállapítani a lelki betegségeket, és felírni a szükséges gyógyszereket vagy kezeléseket.
Komoly lelki sebek esetében a teljes és maradéktalan gyógyuláshoz hosszan tartó erőfeszítésre és időre is szükség van. Illetve maga a gyógyulási folyamat is fájdalmas lehet.
Mily hálásnak kellene lennünk, amint átgondoljuk a szentírásbeli ígéreteket arról, hogy Krisztus „feltámad a halálból, gyógyulással szárnyaiban; és mindazok, akik hisznek az ő nevében, megszabadulnak Isten királyságában”.
2. igazság: A bűnbánat megköveteli az őszinte szívet és az igaz szándékot
Amikor bűnbánatot tartunk és az Úrhoz fordulunk, fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkkal. Azon kell dolgoznunk, hogy legyőzzük a kifogáskeresést, hibáztatást és kimagyarázást, amelyek eltéríthetnek minket attól, hogy igazán az Úrhoz forduljunk.
Továbbá, amikor bűnbánatot tartunk és az Úrhoz fordulunk, ezt igaz szándékkal kell tennünk, és őszintének kell lennünk Ővele, akinek a megbocsátását keressük. Az Istennek – és szükség esetén a papsági vezetőknek – tett őszinte beismerésnek teljesnek és maradéktalannak kell lennie.
Némelyek, akik nem értik teljesen a bűnbánat természetét, úgy vélik, hogy előre megfontolt és megtervezett módon követhetnek el bűnt, arra számítva, hogy alkalomadtán majd bevallják a püspöknek, aztán továbbmennek a templomba, misszióba és egyéb lelki célok felé.
Vezetőkként az Úr visszaállított egyházában ünnepélyes kötelességünk megtanítani az egyháztagoknak, hogy ne engedjenek az ilyen hamis gondolkodás csábításának. Hogyan tud valaki igaz szándékkal bűnbánatot tartani és bűnbocsánatra törekedni, amikor valójában az igazi szándéka az volt, hogy bűnt kövessen el? Hogyan tud valaki a szíve teljes szándékával az Úrhoz fordulni, amikor a bűnbánata nemtörődöm, felszínes, illetve aszerint időzített, hogy elkerülje a nyilvános megszégyenülést? Az efféle előre kivetervelt és megtervezett tékozlás csúfot űz Krisztus engeszteléséből. Lehetséges a bűnbocsánat az effajta bűnre is, de nem könnyű a követendő út, amely elvezet oda, és az utazás sem rövid.
3. igazság: A bűnbánat, a szent szövetségek és szertartások, valamint a Szentlélek megszentelő hatalma teszik lehetővé, hogy mindig megtartsuk a bűneink bocsánatát
A szentírások újra és újra kihangsúlyozzák, hogy egymásba fonódik a bűnbánat tantéle, a szent szövetségek és szertartások fontossága, a Szentlélek megszentelő hatalma, valamint a bűnbocsánat állandó megtartásának a dicső áldása.
Az Úr visszaállított egyháza tagjaiként megáldattunk a kereszteléshez és a Szentlélek ajándékának az elnyeréséhez kapcsolódó, kezdeti megtisztulással a bűntől. Ezt az első áldást felnagyítja a bűntől való folyamatos megtisztulás lehetősége, melyet az Istenség harmadik tagjának, a Szentléleknek az állandó társasága és megszentelő hatalma tesz lehetővé. Ezek az örömteli áldások azért létfontosságúak, mert „semmi tisztátalan dolog nem lakozhat Istennel”.
Az úrvacsora szertartása szent és ismételt felhívás az őszinte bűnbánatra és a lelki megújulásra; központi szerepet játszik a folyamatos megszentelődés folyamatában.
Az úrvacsoravétel cselekedete önmagában még nem hozza el a bűnök bocsánatát, de amikor megtört szívvel és töredelmes lélekkel bűnbánatot tartunk, lelkiismeretesen készülünk fel és részesülünk ebben a szent szertartásban, akkor azt az ígéretet kapjuk, hogy az Úr Lelke mindig velünk lehet. És akkor a Szentlélek megszentelő hatalma által mindig megtarthatjuk a bűneink bocsánatát.
Mennyei Atyánk és az Ő Szeretett Fia nem akarják, hogy életünkben csak egyszer legyen részünk lelki megújulásban, felfrissülésben és visszaállításban – akkor, amikor megkeresztelkedünk, elnyerjük a Szentlélek ajándékát és az Úr visszaállított egyházának a tagjaként konfirmálnak minket. Az alámerítés általi keresztelés, a kézrátétel a Szentlélek ajándékáért, valamint az úrvacsora nem különálló és egymástól elkülönülő szertartások,
hanem a megváltó fejlődés egymással összefüggésben álló és összeadódó mintázatának az elemei. Mindegyik egymást követő szövetség és szertartás magasabb szintre emeli és kitágítja a lelki célunkat, vágyunkat és teljesítményünket.
A tanítványság sorrendje egyszerű és egyértelmű: gyakorolj hitet a Szabadítóban, tarts bűnbánatot, részesülj alapvető szövetségekben és szertartásokban, változz meg, igyekezz mindig megtartani a bűnök bocsánatát, és hithűen törekedj előre a szövetség ösvényén. Az Atya terve, a Szabadító engesztelése, valamint az evangélium első tantételei és szertartásai nyújtják azt a kegyelmet, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy sorról sorra, előírásról előírásra haladjunk az örökkévaló célunk felé.
Bizonyság
A bűnbánat és a bűnök bocsánata olyan mennyei áldások, melyeket az Úr Jézus Krisztus végtelen és örök engesztelő áldozata tesz lehetővé. Ezek a tantételek valóságosak és igazak. Tanúságomat teszem a Szabadító isteni voltáról, élő valóságáról, és irántunk táplált páratlan szeretetéről.