A karácsonyi fegyverszünet
1914 szentestéje volt.
A nagy háború – melyet később első világháborúnak neveztek – már öt hónapja tombolt.
Belgiumban az ellentétes oldalakon harcoló katonák hosszú, keskeny, földbe ásott árkokból vívták a háborút.
A közöttük lévő területet „senki földjének” nevezték.
Mindkét oldalon katonák ezreit gyilkolták le ezekben az árkokban vagy a senki földjén.
Szenteste azonban a brit csapatok arra lettek figyelmesek, hogy a németek a Csendes éjt éneklik:
Stille Nacht, heilige Nacht, alles schläft, einsam wacht…
A britek is becsatlakoztak az éneklésbe:
Silent night! Holy night! All is calm, all is bright…
Különböző nyelveken énekeltek, de a Szabadító születéséről szóló dalok egyetemesek.
A karácsony lelkülete – Jézus Krisztus békességről, szeretetről és megbocsátásról szóló üzenete – mindkét oldalon kezdte átjárni a katonák szívét.
A többségük fiatal keresztény férfi volt, akik most először töltötték a karácsonyt az otthonuktól távol.
A katonák letették a fegyvereiket, és óvatosan kimásztak az árkukból a senki földjére.
Senki nem sütötte el a fegyverét.
Ezek a fiatal férfiak – akiket csak az tett ellenségekké, hogy melyik országból származtak – elkezdtek boldog karácsonyt kívánni egymásnak.
„Merry Christmas!”
„Frohe Weihnachten!”
Apróságokkal, például cukorkákkal és emléktárgyakkal ajándékozták meg egymást.
Kicsit fociztak is.
Időt szakítottak arra, hogy eltemessék a halottaikat.
A háborúnak elkerülhetetlenül tovább kellett folytatódnia.
A világ azonban soha nem felejtette el a karácsonyi fegyverszünetet.
Megmutatta, hogy a Szabadítóba, Jézus Krisztusba vetett hit elhozhatja azt a dolgot, amelyre mindenki vágyik.
A békességet.