Senki nem ül egyedül

Az irgalmas szamaritánus példázatában Jézus arra hív minket, hogy jöjjünk egymáshoz és Őhozzá a fogadójába – az Ő egyházába.

A „hely a vendégfogadóban” lelkülete magában foglalja azt is, hogy „senki nem ül egyedül”. Amikor eljöttök istentiszteletre, és megláttok valakit, aki egyedül van, megtennétek, hogy köszöntök neki és mellé ültök?

A „senki nem ül egyedül” azt is jelenti, hogy érzelmileg vagy lelkileg sem ül senki egyedül. Egy[szer] egy összetört szívű apával tartottam a fia meglátogatására. Évekkel korábban a fiú izgatottan várta, hogy új diakónus legyen. Az alkalomra a családja megvette neki az első pár új cipőjét.

Az istentiszteleten azonban a diakónusok kinevették. A cipője új volt, de nem volt divatos. Szégyenében és megbántottságában az ifjú diakónus azt mondta, hogy soha többé nem fog istentiszteletre járni. A szívem még mindig sajog érte és a családjáért.

Az Ő visszaállított egyházában mindannyian jobbak vagyunk, amikor senki nem ül egyedül. Ne csak egyszerűen helyet adjunk vagy elviseljünk! Őszintén fogadjunk be, ismerjünk el, részesítsünk szolgálattételben, szeressünk!

Ma sokan magányosnak és elszigeteltnek érzik magukat.

Számos oka lehet annak, amiért úgy érezzük, hogy nem illünk be az egyházba – hogy képletesen szólva egyedül ülünk.

A Móziás 18:21 arra kér minket, hogy szeretetben fonjuk össze a szívünket. Én arra kérem magunkat, hogy kevesebbet aggodalmaskodjunk, kevesebbet ítélkezzünk, kevesebbet követeljünk másoktól – és ha szükséges, akkor legyünk kevésbé szigorúak önmagunkkal.

A szövetség általi összetartozás elmélyül, amikor egymáshoz jövünk az Ő fogadójában. Az Úr mindannyiunkat megáld, amikor senki nem ül egyedül.