Teljes szívvel tegyétek meg a részeteket

Röviden szólva, a tanítványság önfegyelmet igényel.

A hitünk, vagyis a Szabadító iránti hűségünk megerősödik, amikor megmérettetik azzal az ellenállással szemben, amellyel itt, a halandóságban szembesülünk. Kitart, mert egyre csak tápláljuk, egyre csak tevékenyen alkalmazzuk, és soha nem adjuk fel.

Másfelől azonban, ha elmulasztjuk használni a hitet és a meggyőzésre való hatalmát azáltal, hogy nem cselekszünk aszerint, akkor kevésbé leszünk biztosak az általunk egykor szentnek tartott dolgokban – kevésbé bízunk olyan dolgokban, amelyekről egykor tudtuk, hogy igazak.

A tegnapi bizonyság tüze csak ideig-óráig képes melegen tartani bennünket.

Ajándékaink csak akkor növekednek és sokasodnak, amikor használjuk őket.

Igen, lehetséges, hogy a lelki ajándékaink nem mindig feltűnőek, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé fontosak.

Így hát mindegyikünk tegye meg a saját kis részét.

Ne feledjétek: Jézus Krisztus az, aki már megtette az emberfeletti részt, amikor legyőzte a halált és a bűnt!

A mi részünk az, hogy kövessük Krisztust.

Ahol gyenge a hit, ott a kezdet legyen a Krisztus Jézusba és az Ő megtisztító és finomító hatalmába vetett reménység.

Tudjuk, hogy az erőfeszítéseink önmagukban nem képesek celesztiálissá tenni minket. Képesek azonban Jézus Krisztus iránt hűségessé és elkötelezetté tenni minket, Ő pedig képes celesztiálissá tenni bennünket.

Köszönet illeti a tegnap megtett lépéseinket, de nem állunk meg ott. Tudjuk, hogy még hosszú utat kell megtennünk, de nem hagyjuk, hogy ez elcsüggesszen bennünket.

Ez a lényege annak, akik vagyunk – Krisztus követőiként.