Isteni felhatalmazás, kiváló fiatal férfiak

[Januárban, egy] vasárnap délelőtt során, ahogy ott ültem egy úrvacsorai gyűlésen, több mint egy tucat fiatal férfit támogattunk az ároni papságon belüli előmenetelre. Szinte éreztem, ahogy a világunk éppen változik.

Rádöbbentem, hogy szerte a világon, egyik időzónáról a másikra, az… ilyen úrvacsorai gyűléseken diakónusok, tanítók és papok tízezreit támogatják…, hogy elrendeljék őket egy egész életen át tartó papsági szolgálattételre, mely széltében-hosszában átszövi Izráel egybegyűjtését.

Ezek az elrendelések életre szóló szolgálatra indítják e fiatal férfiakat, miközben olyan jelentőségteljes időkben és helyeken találják majd magukat, ahol nagyon is számítani fog a jelenlétük, az imáik, valamint Isten általuk viselt papságának a hatalma.

Az Úr arra szólítja fel Áron papsága újkori viselőit, hogy lényegében ugyanazokat a dolgokat tegyék, melyeket elődeik az ősi időkben: tanítsanak, valamint végezzenek szertartásokat – mindezt azért, hogy az Ő engesztelésére emlékeztessenek bennünket.

Amikor a diakónusok, a tanítók és a papok segédkeznek az úrvacsora szertartásában, ugyanúgy részesülnek az áldásaiban, mint mindenki más, azáltal, hogy megtartják a szövetséget, amelyet akkor kötnek, amikor egyénenként vesznek a kenyérből és a vízből. Azonban e szent kötelességek végzése során többet tanulnak a papsági szerepükről és feladataikról is.

Az ilyen komoly elvárások komoly felkészülést igényelnek.

Örökké hálás vagyok, amiért azok, akik viselik az ároni papságot – a maga hatalmaival, szertartásaival és kötelességeivel –, mindannyiunkat megáldanak „az angyalok szolgálattételének és a bűnbánat evangéliumának és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek” a kulcsain keresztül (Tan és szövetségek 13:1).