Mint egy kisgyermek

Jézus […] odahívott magához „egy kis gyermeket…

És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.

A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Mi volt az, ami még magát Krisztust is könnyekre fakasztotta az egész Mormon könyve legmeghatóbb jelenetében? Mit tanított Jézus, amikor a mennyből tüzet és védőangyalokat hívott le, hogy körülvegyék e gyermekeket, a felnőtteknek azt parancsolva, hogy „nézzé[k] kicsinyei[ket]”?

Nem tudjuk, mi váltotta ki mindezt, de azt kell gondolnom, hogy volt némi köze a gyermekek tisztaságához és ártatlanságához, a velük született alázatossághoz, továbbá ahhoz, amit ez elhozhat a mi életünkbe, ha megőrizzük azokat.

A gyermekek azonban valóban szeretik Őt, és ez a szeretet átterjedhet a többi kapcsolatukra is az élet játszóterén. Rendszerint a gyermekek már egész kicsi korukban is oly könnyen szeretnek, oly készségesen megbocsátanak, nevetésük pedig oly bűbájos, hogy még a legridegebb, legkeményebb szívet is meg tudják lágyítani.

Nos, sokáig lehetne még sorolni. Tisztaság? Bizalom? Bátorság? Jellem?

Drága nővéreim, fivéreim és barátaim! Azon kisbabák, gyermekek és fiatalok nyújtják az általam elképzelhető leggyönyörűbb látványt, akik olyan lelkiismeretesek és felbecsülhetetlen értékűek, mint azok, akiket ma említettünk. Bizonyságomat teszem arról, hogy ők Isten királyságának a képmásai, amint az teljes erejében és szépségében virágzik a földön.”