A lekvárháború. Jóbarát, 2026. ápr. 28–29.
A lekvárháború
„Ki gondolta volna, hogy a gyerekek is ilyen sok jót tudnak tenni?”
Igaz történet az Amerikai Egyesült Államokból, magyar átdolgozás.
„Mehet!”
Erik öccse, Ervin megnyomta a felvétel gombját a táblagépen, és Erik elkezdte a beszédét. „Sziasztok! Erik vagyok. További szolgálati lehetőségeket kerestem éppen, amikor rátaláltam a városunk élelmiszerraktárára.”
Erik és Ervin imádtak együtt videókat készíteni, de ez a videófelvétel különleges volt.
A raktár olyan családoknak ad élelmiszert, akiknek nincs elég pénzük a boltban megvenni azt. A raktárból épp kifogyott a lekvár. További adományokat kértek belőle.
Erik mindig örült, hogy szolgálhat, így hát úgy döntött, gyűjt némi adományozható lekvárt. Épp videót készített, amiben a szomszédai segítségét is kérte.
„Ha segíteni akartok, letehetitek a lekvárt nálunk. Vagy pénzt is küldhettek, és akkor én megveszem helyettetek a lekvárt” – mondta Erik, miközben Ervin videózta őt.
Amikor elkészültek, Erik addig szerkesztette a felvételt, amíg tökéletes nem lett a megosztásra. Miután Anya online közzétette a videót, az emberek elkezdtek lekvárt leadni náluk vagy pénzt küldeni nekik, hogy még többet vásárolhassanak.
A boltban Erik lekvárosüvegeket pakolt egy kosárba. „Több gyerekkel még klasszabb lenne ez – vetette fel Erik. – Talán segíthetnének az iskolámba járó gyerekek.”
„Csodás ötlet!” – felelte Anya.
Másnap az iskolában Erik megkérdezte, beszélhet-e az igazgató bácsival. Kifejtette, mire gondolt, hogyan gyűjtsenek lekvárt az élelmiszerraktárnak.
„Lehetne ez egyfajta játék – mondta Erik. – Nevezhetjük lekvárháborúnak.”
„Ez egy remek terv!” – értett egyet az igazgató bácsi.
Erik különleges szórólapokat gyártott a lekvárháborúról, amelyeket kiosztottak a negyedikeseknek.
A rákövetkező héten az egész negyedik évfolyam beszállt a versenybe. Mindegyik osztály azon volt, hogy ők hozzák a legtöbb lekvárt.
Ebédidőben mindenki izgatott volt a lekvárháború miatt. „Még soha nem vettem részt ilyen versenyben – mondta izgatottan Erik barátja, Marcsi. – Remélem, az én osztályom nyer.”
„Fogadjunk, hogy az én osztályom nyer! – vágott közbe egy másik barátjuk, Isti. – Ma három üveggel is hoztam!”
Erik nézte, ahogy mindegyik teremben kezdenek megtelni üvegekkel az adománydobozok.
A szünetben Erik a homokozóban játszott a barátjával, Gáborral. „Te már hoztál be lekvárt?” – kérdezte tőle.
„Az apukám ötöt is küldött be velem adományként. Ma reggel tettem be őket a dobozba.” – felelte Gábor.
„Azta!” Erik egészen elképedt, hogy milyen sok gyerek szállt be a lekvárháborúba.
Hamarosan csordultig teltek a kartondobozok. Az összes negyedikes összegyűlt a tanáraikkal az egyik teremben, hogy hallják, amint Erik kihirdeti a lekvárháború győzteseit.
„Együtt 200-nál is több üveg lekvárt gyűjtöttünk” – hirdette ki Erik. A gyerekek mind éljeneztek.
„Mindenki remekül teljesített, de csak egy osztály lehet a győztes” – folytatta Erik.
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy hallja, ki nyert.
„Csilla néni osztálya lett a győztes!”
A gyerekek Csilla néni osztályából fel-le ugrándoztak és tapsoltak.
Iskola után Erik találkozott a barátaival, hogy hazasétáljanak.
„Nem az én osztályom nyert, de örülök, hogy segíthettünk másoknak” – mondta Marcsi.
„Én is – helyeselt Erik. – Ki gondolta volna, hogy a gyerekek is ilyen sok jót tudnak tenni?”
Erik alig várta, hogy elvigye az élelmiszerraktárba a sok-sok lekvárt. Melegséget érzett, amikor azokra az emberekre gondolt, akiknek az ő adományaiknak köszönhetően lesz ételük.
Ami pedig a legjobb: tudta, hogy Jézus Krisztust követte azáltal, hogy segített másoknak. Erik szerette volna mindig így érezni magát.
„Figyelj csak, Anya! – mondta, amikor hazaért. – Mikor keríthetünk sort a legközelebbi szolgálati projektünkre?”
Illusztrálta: Minna Miná. Másolat kizárólag egyházi használatra készíthető!