A Szabadítóval járni. Jóbarát, 2026. ápr. 2–3.
Az Első Elnökségtől
A Szabadítóval járni
A „Közeledjetek hozzám” című beszéd alapján. Liahóna, 2025. máj. 24–28.
Az első húsvét estén két tanítvány haladt Jeruzsálemből az Emmauszba vezető úton. A feltámadt Úr megjelent nekik és velük tartott. Ők azonban nem ismerték fel Őt. Nem tudták, hogy feltámadt.
Elmesélték Neki, milyen szomorúak Jézus halála miatt. Amint közelebb kerültek a faluhoz, a tanítványok azt mondták: „Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott” (Lukács 24:29).
A Szabadító elfogadta a meghívásukat. Vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és adott nekik belőle. A tanítványok felismerték, ki is Ő. Azután eltűnt a szemük elől.
A két tanítvány visszasietett Jeruzsálembe, hogy elmondja az apostoloknak, mi történt. Miközben beszámoltak az élményükről, a Szabadító újra megjelent. Így szólt: „Békesség néktek” (Lukács 24:36).
Éppen olyan biztos tanúja vagyok az Úr feltámadásának, mintha én magam is ott lettem volna a két tanítvánnyal az Emmauszba vezető út melletti házban. Tudom, hogy Ő él.
Az én húsvéti bizonyságom
Vágd ki a könyvjelzőt, és írd be a bizonyságodat az üres helyre.
Tudom, hogy Jézus Krisztus…
A húsvét különleges számomra, mert…
Amikor Jézusra gondolok, ezt érzem:…
Illusztrálta: Maddie Baker. Másolat kizárólag egyházi használatra készíthető.