Húsvéti reménység. Jóbarát, 2026. ápr. 22–23.
Húsvéti reménység
Jézus Krisztusnak köszönhetően egy lány egy nap majd újra megölelheti az apukáját.
Igaz történet Brazíliából (magyar átdolgozás).
Melinda az Elemiben ült, és izgatottan várta, hogy egy új dalt tanuljanak. A tanítója, Koncz nővér, azt mondta, a címe az, hogy Gecsemáné.
„Ez az ének arról szól, hogy mennyire szeret minket Jézus Krisztus és hogy mit tett értünk. Hallgassátok figyelmesen, és próbáljatok becsatlakozni a dalba.”
Koncz nővér lejátszott egy videót, amelyen megjelent a dalszöveg, valamint képek is.
Melinda is elkezdett énekelni, bár még nem ismerte a szöveget. Belül nagyon nyugodtnak érezte magát, miközben a következő szavakat hallgatta: „Jelkép e Kert: Jézus szeret.”
Amikor az ének véget ért, Koncz nővér feltartott egy képet Jézus Krisztusról, amint előjön a sírboltból. „Jézus meghalt, de most újra él! Neki köszönhetően mi is újra élni fogunk.” – magyarázta.
Melindának olyan békés érzése támadt, mintha egy hatalmas ölelést kapott volna. „Tehát… ha valaki meghal, az nem tart örökké?” – kérdezte Melinda.
„Pontosan így van – felelte Koncz nővér. – Mivel Jézus Krisztus feltámadt, mi is mindannyian fel fogunk támadni.”
Azon a vasárnapon Melinda boldogsággal a szívében ment haza. A Szabadító iránta táplált szeretetére gondolt.
Egy idő múlva Melindáék házát csend és szomorúság töltötte be. Az édesapja már egy ideje beteg volt, és meghalt. Édesanyja gyakrabban sírt. Az emberek hosszabban ölelték meg őket. Melinda érezte, hogy valami nagyon fontos megváltozott.
A temetés napján nagyon hideg volt, és a nap alig bújt elő a felhők mögül. Virágok vették körbe a koporsót. Az emberek csendben álltak, és néhányan sírtak.
Melinda szorosan fogta az édesanyja kezét. Amikor odament a koporsóhoz és az édesapjára nézett, eszébe jutott a kép, amelyen Jézus Krisztus elhagyta a sírboltot. Arra is emlékezett, amikor Koncz nővér azt mondta, hogy a Szabadítónak köszönhetően mindannyian újra élni fogunk egy nap.
„Anya, Jézus él. Meghalt, de feltámadt. Egy nap Apu is fel fog támadni, igaz?” – kérdezte Melinda.
„Igen, drágám – felelte Anya. – Jézusnak köszönhetően egy nap mindannyian újra látjuk majd Aput.”
Melindának hiányzott az édesapja. Meg akarta ölelni, hallani akarta a hangját, és újra játszani akart vele. Jézus Krisztusnak köszönhetően egy nap majd megteheti. De erre még várnia kell. Melinda a koporsóra tette a kezét, és azt súgta: „Később találkozunk, Apu!”
Bár nagyon szomorú nap volt, Melinda ugyanazt a békességet érezte, mint az Elemiben. Tudta, hogy a Szentlélek az.
Az ezt követő napokban, amikor hiányzott az édesapja, Melinda halkan elénekelte magában a Gecsemáné című dal szövegét. És minden alkalommal, amikor énekelt, nyugalmat érzett.
Amikor elérkezett a húsvétvasárnap, Melinda másnak érezte, mint régen.
Ahelyett, hogy csokitojásokra vagy a nyuszira gondolt volna, inkább Jézus Krisztusra és az édesapjára gondolt. Tudta, hogy továbbra is hiányozni fog neki. Azt is tudta azonban, hogy a halál még nem a vég.
Tudta, hogy Jézus feltámadt, és hogy egy nap az édesapja is újra élni fog.
És amíg el nem jön az a nap, énekelhet, emlékezhet és békességet érezhet.
Illusztrációk: Teresa Alberini. Másolat kizárólag egyházi használatra készíthető.