Új egyház Jamesi számára
Jamesi máshogy érezte itt magát, mint a másik egyházukban.
Igaz történet Fidzsiről
Jamesi kiment a kis elkerített területre, ahol a családja a malacokat tartotta. „Egyetek, malackák!” Bedobott nekik némi ételt, a malacok pedig boldogan röfögtek.
Ezután Jamesi tiszta vizespalackokat vitt a kinti csaphoz. Miután megnyitotta a csapot, hideg víz zúdult a palackba. Úgy segített minden egyes nap, hogy megetette a malacokat, és vizet hozott a családjának.
„Jamesi! – kiáltotta Anya. – Készen állsz az istentiszteletre?”
Jamesi elzárta a vízcsapot, és becipelte az utolsó nehéz palackot is. „Most már igen!”
Jamesi családja minden vasárnap elment egy keresztény istentiszteletre a városukban. Szeretett Jézus Krisztusról tanulni.
Nem sokkal később Jamesi és húgai, Unaisi és Marama a családjuk többi tagjával együtt elsétáltak az istentiszteletre. Néhány kóbor csirke kotkodácsolt az utcán.
Amikor azonban odaértek, a kapukat zárva találták. „Kiment a fejemből, hogy a templom ezen a héten és a következő héten is zárva lesz, mert a lelkipásztor elutazott.”
„Nincs egy másik egyház, amelynek a gyűlésére elmehetnénk?” – kérdezte Jamesi. Szomorú lenne, ha ezen a héten kihagyná az istentiszteletet.
Apa elgondolkodott egy pillanatra. „De van – válaszolta. – Szerintem ismerek egyet.”
Jamesi és a családja követték Apát a házukig. A folyóparton mindannyian beszálltak a kis facsónakjukba. Apa ült hátul, hogy kezelje a motort.
A csónak zümmögve haladt a folyón. Jamesi rejtőzködő madarakat keresett a magas, zöld fákon. Körülbelül 15 perc elteltével megláttak egy kis egyházi épületet. Ez a felirat állt rajta: Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza.
„Erre az egyházra gondoltam” – mondta Apa. Kiirányította a hajót a partra, és mindenki kiszállt. Zeneszóra lettek figyelmesek a kápolna irányából.
Bent Jamesi leült a szüleivel és a testvéreivel. Meghallgatták a beszélőket és a dalokat. Jamesit meleg, boldog érzés járta át.
Amikor a gyűlés véget ért, egy kedves néni odajött hozzájuk beszélgetni. „Van egy különleges osztályunk a gyermekeknek – mondta. – Eleminek hívják. Nincs kedvetek bejönni?”
Jamesi a húgaira nézett. Egy kicsit aggódott bemenni egy olyan órára, ahol senkit sem ismert. De legalább a húgai is jöhetnek. Lehet, hogy jó móka lesz.
„Rendben” – felelte Jamesi.
„Menjünk! – mondta Marama is izgatottan.
Jamesi és a húgai követték a nénit az egyik osztályterembe. Sok gyermek ült kis székeken beszélgetve és nevetgélve. Amikor Jamesi leült, rámosolyogtak. Mindenki annyira kedves volt!
Dalokat énekeltek, a többi gyermek pedig segített Jamesinek és a húgainak megtanulni a szavakat. Ezután pedig volt egy lecke Jézus Krisztusról. Jamesi máshogy érezte itt magát, mint a másik egyházukban. Máshogy, de jól.
Amikor véget ért az istentisztelet, Jamesi családja visszamászott a csónakba, hogy hazainduljanak. Jamesi újra ránézett a feliratra az egyházi épület falán. Jézus Krisztus neve állt rajta. Tehát Jézus Krisztus egyházának kell lennie! Jamesi Jézust akarta követni.
„Jövő héten is eljöhetünk ide?” – kérdezte Jamesi.
Anya és Apa mosolyogtak. „Mi is ugyanerre gondoltunk” – mondta Anya.
„Juhú!” – ujjongott Unaisi
Jamesi elmosolyodott. Tudta, hogy valami különlegeset találtak. És már alig várta, hogy többet tudjon meg.
Illusztrálta: Bethany Stancliffe