A Heti FF-ből
A küszködésem a spanyol nyelvvel megtanította nekem, hogyan hagyatkozzam az Úrra
Mennyei Atya segíteni tud nekünk abban, hogy hozzáértőbbé, magabiztossabbá és örömtelibbé váljunk a halandóságon át vezető utunkon.
Két évvel ezelőtt tértem haza a missziómból. Spanyol ajkú misszióban szolgáltam úgy, hogy azelőtt pár számon, illetve üdvözlésen kívül semmit nem tudtam mondani azon a nyelven. Még mindig emlékszem, hogy csupán néhány hónap telt el, amikor kifejezésre juttattam a misszióelnökömnek, milyen csalódott vagyok amiatt, hogy még mindig küszködöm a nyelvvel.
Miért nem áldott meg Mennyei Atya azzal a képességgel, hogy folyékonyan beszéljek, és így hatékonyabban tudjam szolgálni a gyermekeit? Ő bizonyára ezt akarná.
Amit akkor nem ismertem fel, az az volt, hogy a misszióm nem arról szólt, hogy egyik napról a másikra tökéletes eszközzé váljak. Inkább három olyan tantétel megtanulásáról, melyekre szükségem lesz ahhoz, hogy az életem hátralévő részében Mennyei Atyát szolgáljam.
Az aratjuk, amit elvetünk
A szentírások leírnak egy olyan tantételt, melyre olykor az aratás törvényeként hivatkozunk: „a mit vet az ember, azt aratándja is” (Galátziabeliek 6:7).
Isten az a folyamat is érdekli, amely során hasonlóbbá válunk Őhozzá. A maghoz hasonlóan, amelyet el kell ültetni, öntözni és türelmesen gondozni kell, mielőtt gyümölcsöt hozna, az önellátás is fokozatosan kovácsolódik és fejlődik ki.
Visszatekintve látom, hogy a küszködésem a spanyol nyelvvel mindennapos bűnbánatra, célok kitűzésére, valamint kitartásra tanított engem. Idővel sokkal jobban meg tudtam magam értetni, mint amit eredetileg lehetségesnek gondoltam.
Kifelé fordulás
Néha úgy gondoljuk, hogy az önellátás azt jelenti, hogy egyedül végzünk dolgokat. A misszióm megtanította nekem, hogy ennek az ellenkezője igaz.
A missziómon a kapcsolataim csodálatos módokon megerősödtek, amikor megengedtem másoknak, hogy segítsenek nekem. Azonban egyetlen kapcsolat sem erősödött meg jobban a Mennyei Atyámhoz fűződő kapcsolatnál. Sokféleképpen megáldott engem az, hogy megtanultam Őrá hagyatkozni és bízni Őbenne.
Az egyik vasárnap spanyolul kellett tanítanom egy leckét. Nagyon aggódtam amiatt, hogy kínos helyzetbe hozom magam, és bosszantott az, hogy nem tudtam olyan folyékonyan beszélni, ahogyan szerettem volna. Aztán amikor a társam jött sorra a beszédben, éreztem, amint a Lélek erre emlékeztet engem: „Logan, ez a lecke nem rólad szól, hanem mások szeretetéről és tanításáról. Feledkezz meg magadról, és láss munkához!”
Amikor kifelé fordítottam a figyelmemet, elkezdtek áramlani a szavak. Jelen volt a Lélek – nem azért, mert hirtelen tökéletes tanító lettem, hanem azért, mert a figyelmemet magamról az általam szeretett és szolgált emberekre fordítottam.
Bízni a kertészben
Néha feltettem magamnak a kérdést: „De ha Isten azt akarja, hogy azáltal gyakoroljuk az önrendelkezésünket, hogy célokat tűzünk ki és terveket készítünk, akkor miért tűnik úgy, hogy a terveim és a céljaim időnként romba dőlnek?”
Az ilyen pillanatokban szeretek felidézni egy történetet, melyben Hugh B. Brown elnök (1883–1975) egyszer egy ribizlibokor megmetszéséről beszélt.
Elképzelte, ahogyan a csipkebokor ezt mondja: „Olyan csodálatos növekedést értem el …, mire te visszavágtál”.
Ismerősen hangzik ez?
Brown elnök egyszerű válasza a bokornak így hangzott: „Itt én vagyok a kertész, és tudom, mit szeretnék, mi legyél. […] Egy nap, kis bokrom, amikor tele leszel gyümölccsel, visszagondolsz erre és azt fogod mondani: »Köszönöm, kertészem, hogy megmetszettél, hogy eléggé szerettél ahhoz, hogy fájdalmat okozz nekem.«”
Voltak ilyen pillanataim – amikor az általam jónak és igazlelkűnek érzett célok és tervek hirtelen szétestek. Az ilyen pillanatokban megtanultam bízni abban, hogy Isten az életem kertésze. Ő látja a lehetőségeimet még akkor is, amikor én nem. Az Ő „metszése” mindig a szeretet cselekedete.
Vigaszt nyújt nekem az a tudat, hogy szerető Mennyei Atyám valami nagyszerűbb felé vezet engem annál, mint amit jelenleg el tudok képzelni.
Az önellátás növekedést eredményez
Lehi tanítása szerint „az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25). Az önellátóvá válás hitet, munkát és türelmet igényel, de megéri.
Amikor célokat tűzünk ki, terveket készítünk, a saját szabad akaratunkból cselekszünk (lásd Tan és szövetségek 58:27), továbbá eléggé bízunk Istenben ahhoz, hogy szükség esetén megengedjük neki e tervek megváltoztatását, akkor olyan emberekké válunk, amilyenekké az Ő szándékai szerint válnunk kell.
Nagyon hálás vagyok a misszióm során megtanult leckékért, különösen az új nyelv elsajátításából tanultakért. Miközben még mindig tevékenyen várok az Úrra az életem más területein, tudom, hogy bízhatok Őbenne.
Bárhol is jársz az önellátás felé vezető utadon, ne feledd: az Úr nem várja el tőled, hogy mindent egyedül csinálj. Vond be az Urat a folyamatba! Támaszkodj a körülötted lévő emberekre! És légy türelmes önmagaddal!
Idővel visszatekintve látni fogod, hogy ha Őrá hagyatkozol, akkor minden küszködés, minden késlekedés és minden váratlan változás segít hozzáértőbbé, könyörületesebbé és örömtelibbé válnod.