A váratlan Messiás örömteli fogadása

Nos, idővel elhaltak a dicséret és az ujjongás kiáltásai, ahogyan az oly gyakran előfordul az életben. A tömegek szétszéledtek. Az emberek visszatértek a rendszeres, beütemezett tevékenységeikhez.

Mindeközben Jézus csendben elfogyasztotta az apostolaival az utolsó vacsorát. Tanította őket, buzdította őket és imádkozott értük. Átadta nekik az úrvacsorai szertartást: valamit, ami által emlékezni tudnak Őrá.

Aztán bement egy Gecsemánénak nevezett kertbe, és ott – egyedül – magára vette a világ bűneit. „A sajtót egyedül taposta”, és senki nem volt Ővele (Ésaiás 63:3).

A következő nap végére Jézus két közönséges tolvaj között függött egy kereszten, kegyetlen és megalázó kivégzést szenvedve el. Rajongás helyett mostanra gúnyolódásban volt része. „Ha Izráel királya – mondták az emberek –, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki” (Máté 27:42).

A szemlélők némelyike bizonyára őszintén össze volt zavarodva. Hát nem ugyanaz az ember ez, aki pár napja azt a nagy felfordulást okozta? Nem Neki kellett volna kiszabadítania minket? Hogyan fog megszabadítani minket, ha még önmagát sem tudja megmenteni?

Utólag világosan látjuk, hogy az embereknek téves elvárásai voltak Jézus valódi küldetésével kapcsolatban.

Nem tapasztaltuk-e meg mindannyian, hogy időnként megszakad a kapcsolat aközött, amire az életben számítunk, és ami valójában történik? Nem részei-e az életünknek a váratlan meglepetések?

Jézus Krisztus evangéliuma a magasztos eszmények evangéliuma.

De nem kellene minket meglepetésként érnie annak, hogy ezek nem mindig illeszkednek a halandóság rendetlen, hétköznapi valóságához.

Egy tökéletes világban mindenki mindig betartaná Isten parancsolatait. Egy tökéletes világban mindannyian áldottnak és boldognak éreznénk magunkat, és Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza minden hithű tagjának erős, megelégedést nyújtó házassága és családja lenne.

A tény azonban az, hogy némelyikünknek nagyon összetett, félelmetes kihívásokkal kell szembenéznie, amelyek miatt ezek az áldások szinte elérhetetlennek tűnnek.

Mit teszünk tehát akkor, amikor az evangélium gyönyörű, egyetemes, örökkévaló eszményei összeütközésbe kerülnek az élet fájdalmas, egyéni, halandó valóságaival?

Van legalább két olyan dolog, amelyet tartsatok szem előtt:

Soha ne mondjatok le az eszményiről!

Ne hagyjátok figyelmen kívül a valóságost!

A halandó elménk és szívünk számára nem könnyű kitartani két olyan elgondolás mellett, amelyek látszólag ellentmondanak egymásnak.

Ezért az elménkben lévő megszakadt kapcsolat helyreállításához esetleg elhamarkodott következtetéseket vonunk le: „Ha szenvedek, akkor bizonyára valamit rosszul csináltam.” Vagy: „Ha nem látom az általam remélt áldásokat, akkor bizonyára nem valósak az ígéretek.”

Csakhogy talán másként is tekinthetünk a dolgokra. Hát nem azt mondta-e az Úr: „Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ésaiás 55:9)?

Észrevettétek már, hogy a magasból mennyire másként néznek ki a dolgok? Amikor felértek a hegytetőre, és visszatekintetek a völgyre, hát nem bámulatos, hogy minden mennyire kicsinek tűnik?

Isten arra kér minket, hogy kövessük az Ő útját egy magasztosabb és szentebb szemléletmódhoz. Más szemmel fogjátok látni a világot és a kihívásait; az egész teremtés és a szabadítás terve összefüggésében fogjátok látni a dolgokat.

Drága barátaim! Az életetek egy olyan szakaszában vagytok, amikor fontos döntéseket kell hoznotok: következményekkel járó döntéseket a továbbtanulásról és a munkáról, hogy kivel kössetek házasságot és mikor lássatok neki a családalapításnak. Mindezen döntésekhez szükségetek van a menny áldásaira és a Szentlélek útmutatására. És ez ott van. Elérhető. Kövessétek azt a mintát, amelyet Oliver Cowderynek tanított az Úr: Tanulmányozzátok az elmétekben, majd kérdezzétek meg Istentől, hogy helyes-e (lásd Tan és szövetségek 9:8).

Van agyatok és szívetek. És tudni fogjátok.

Ezért arra kérlek titeket, hogy kérjetek áldásokat és útmutatást a ti Mennyei Atyátoktól. Osszátok meg Ővele a reményeiteket, az álmaitokat és a vágyaitokat. Eközben azonban ügyeljetek arra, hogy ne Őt próbáljátok meg rávenni arra, hogy a ti módotokon lássa a dolgokat. Kérjétek meg Őt a szemetek felnyitására, hogy az Ő módján lássátok a dolgokat. Ekkor fog megindulni a válaszok folyama. Ekkor másztok fel a hegyre, és kezditek el magasabb szemszögből látni a dolgokat – méghozzá Mennyei Atya szemszögéből.

Látni fogjátok, hogy sok olyan dolog, ami nagyon nagynak és nyomasztónak tűnt, valójában sokkal kisebb, és többé már nem annyira fenyegető.

Ugyanakkor fel fogjátok fedezni bizonyos dolgok örök jelentőségét, amelyek a halandó szemeitek számára aprónak tűntek.

Az imáinkban azt a példát követjük, melyet a Szabadító mutatott nekünk a Gecsemáné kertjében, amikor így imádkozott: „Atyám, …ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen” (Lukács 22:42).

Jönni fognak az imáitokra kapott válaszok. Erről a bizonyságomat teszem. Ez talán nem a ti módotokon lesz, de az Ő módján biztosan. Néha egy szentíráson, egy szent érzésen vagy egy megbízható ember szavain keresztül érkeznek, de jönni fognak.

Az Úr valóban ismer benneteket. Ismeri a szíveteket. Tudja a neveteket. Ezek a pillanatok olyanok lehetnek nektek, mint az a szent, békés pillanat egy gyönyörű tavaszi reggelen egy üres sírbolt előtt, amikor egy fiatal nő sírt, a feltámadt Jézus pedig a nevén szólította őt (lásd János 20:16).

Érzitek Jézust, amint gyengéd hangján a neveteken szólít? Ne feledjétek, hogy a Szabadító tudja a neveteket! Ő szeret benneteket.

Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe virágvasárnapon tömegeket vonzott. Dicsőséges és izgalmas pillanat volt ez. Azonban még fontosabb volt, hogy mit tett Jézus, miután Jeruzsálembe ment – bár ennek a nagy részét csendben, elvonulva, úgy tette, hogy a legtöbben észre sem vették.

Lehet, hogy az emberek nem ezt várták el a Messiástól. Isten azonban ezt ígérte. És ez volt az, amire mindannyiunknak – az emberiségnek, nektek és nekem – szükségünk volt. Ez volt az a mennyei ajándék és engesztelő áldozat, amelyre az egész emberiségnek, Isten összes gyermekének szüksége volt.

„Ímé – mondta Zakariás próféta –, jön néked a te királyod” (Zakariás 9:9).

Csakúgy, ahogyan diadalmasan bevonult Jeruzsálembe, a gyengéd Krisztus egyénileg a ti életetekbe is belép, amennyiben befogadjátok Őt.