A Heti FF-ből
Hogyan tette lehetővé számomra az Istennel való kapcsolatom azt, hogy zűrös gyermekkorból indulva aztán Krisztus szerepét játsszam?
A kihívásaim segítettek meglátnom, hogy a Szabadítóval való mély kapcsolat reményt hozhat bármilyen körülménybe.
Miután a szüleim négyéves koromban elváltak, édesanyámmal átköltöztünk az ország másik felébe. Nem voltak forrásaink és nem volt pénzünk. Néhány hónapig még hajléktalanok is voltunk.
Édesanyám azonban mindig tanított engem a Szabadítóról. Keresztényként nőtt fel, és azt akarta, hogy én is higgyek Jézus Krisztusban.
A Jézus Krisztusról való tanulás reményt adott nekem, hogy valahogy minden rendben lesz.
Ima által megnyugvásra lelni
Amikor hajléktalanszállón laktunk, megismerkedtünk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházával. Szerettem az evangéliumot. Bár a következő néhány évben még mindig küszködtünk, minél inkább az Istennel való kapcsolatom építésére összpontosítottam, annál könnyebbek lettek a terheim.
Nem volt kapcsolatom az édesapámmal, és mivel édesanyám kezeletlen mentális betegségekkel küszködött, gyakran volt harag az otthonunkban.
A számomra kihívást jelentő dolgokat nem tudtam irányítani, de mindig menedékre leltem az Istennel és Jézus Krisztussal való kapcsolatomban. Ez olyan hely volt, ahová a világon semmi nem tudott betörni. Becsben tartottam az imával, a szentírások olvasásával, valamint a naplóm írásával töltött csendes pillanatokat, és amikor otthon nagyon nehézzé vált a helyzet, akkor visszahúzódtam a természet csendjébe.
Amint azt Sandino Roman elder, a Hetvenek tagja tanította:
„Úgy imádkozzatok Mennyei Atyátokhoz, mintha az lenne az első alkalom. Fejezzétek ki a szereteteteket és hálátokat az áldásaiért. […]
Ha őszinték és alázatosak vagytok, hallani fogjátok az Ő válaszát, valamint személyes és tartós kapcsolatra tesztek szert Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal.”
Amikor időt töltöttem Istennel, pillantásokat vethettem az Ő kezére az életemben, és ez volt a reménységem forrása. Időnként, amikor az édesanyámmal a kapcsolatom fájdalmas volt, és a jövőm sivárnak tűnt, segítségért imádkoztam, és a Lélek megnyugtatott.
Arra gondolva, hogy mit tett értem a Szabadító
Ez az isteni kapcsolat vált az életem mozgatórugójává, beleértve ebbe a színészkedést is. Amikor 12 éves voltam, késztetést éreztem, hogy jelentkezzem az ifjú Jézus szerepére a Bibliai rövidfilmekben. Mindennél jobban szerettem volna a Szabadítót alakítani, akit szeretek. A jelentkezésemet felvettem egy törött digitális kamerával, miközben az anyukám rózsaszín fürdőköpenye volt rajtam, és beküldtem.
Nem kaptam meg azt a szerepet, amelyet szerettem volna, de soha nem adtam fel a reményt, hogy színészkedés által szolgálhassam az Urat. Hálás voltam azért, hogy más egyházi projektekben kisebb szerepeket kaptam. Végül aztán újra jelentkeztem a Szabadító alakítására, ezúttal fiatal felnőttként az egyház „Nincsen …nagyobb szeretet” elnevezésű húsvéti kampányában.
Amikor böjtöltem és lelkileg felkészültem a meghallgatásomra, eszembe jutott minden, amit a Szabadító értem tett. A tőlem telhető legjobb értelmezést adtam arra, hogy ki számomra a Szabadító – arra az örömre, szeretetre, békességre és önzetlenségre összpontosítva, amelyről tudom, hogy Ő oly tökéletesen kifejezésre juttatja.
És megkaptam a szerepet! Ebben a pillanatban minden körbeért, amikor belegondoltam, ahogyan fiatalabb koromban késztetést kaptam a másik szerepre való jelentkezésre. Láttam, ahogyan Mennyei Atyám mindig is ott volt az életem részleteiben, állandóan mutatva nekem az előre vezető utat.
A Szabadítóhoz fűződő kapcsolatom hatással volt arra, ahogyan alakítottam Őt – mert ismerem Őt. Ő azt áhítja, hogy békességet és gyógyulást hozzon azoknak, akik szenvednek és akiknek szükségük van az Ő világosságára.
Tudtam, hogy amikor a Szabadítót alakítottam, az egyáltalán nem rólam szólt. Segítettem az embereknek oly módon látni és ismerni Jézus Krisztust, hogy az a reményeim szerint felszítsa az Őbelé, a Békesség Hercegébe vetett hitüket és reményüket.
Tökéletesen ragyogó reménység
Az élet kihívásai reménytelenséget kelthetnek benned és leválaszthatnak a magasztosabb céljaidról. Ha azonban emlékszel az isteni kilétedre és a kapcsolatodra Krisztussal, akkor az összes érintkezésed, az összes olyan projekt, amelyen dolgozol, és minden olyan lépés, amelyet megteszel, közelebb vihet téged a Szabadítóhoz.
Még ha kedvezőtlenek is az esélyeid, Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz kapcsolódva minden körülmény közepette találhatsz örömöt, értelmet és irányt. „[T]ökéletesen ragyogó reménységgel” rendelkezhetsz (2 Nefi 31:20). Ők tökéletesen szeretnek téged. És ott járnak melletted.
Mennyei Atya és Jézus Krisztus mindig is ott termettek mellettem. És tudom, hogy nekik köszönhetően tényleg minden rendben lesz.