A Tan és szövetségek életedre vonatkoztatása
A gondjaidra vagy az áldásaidra összpontosítasz? Ezt tanultam a korai szentektől az örömről
A Tan és szövetségekben a korai szentek tapasztalatai sokat tanítottak nekem arról, hogyan érezhetek örömet.
Beismerem: bűnös vagyok abban, hogy borúlátó vagyok és túlzottan rá vagyok kattanva a gondjaimra.
Abban az áldásban van részem, hogy olyan szeretteim vesznek körül, akik rengeteg észszerű megoldást javasolnak. Azt viszont bármikor elmondhatják, hogy gyakran nem fogadom meg a tanácsukat, hanem inkább továbbra is nyomorultul érzem magam, túl makacs lévén ahhoz, hogy elvessem a kedvezőtlen szemléletemet.
Jó, nyilván az is igaz, hogy nem lehet az élet minden gondját és próbatételét könnyedén megoldani annyival, hogy „légy pozitív”, meg hogy „nézd a jó oldalát”. Attól még nem mindig lesz könnyebb a küszködés, hogy közben mosolygunk. Azt viszont vallom, miszerint az, hogy mire összpontosítunk a saját döntésünk alapján, hatással lehet arra képességünkre, hogy kitartsunk a nehézségekben és örömet érezzünk a kihívásaink során.
Amint azt Russell M. Nelson elnök mondta: „Az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket.”
De hogyan tereljük a figyelmünket annak az örömnek a megérzésére, amely annyira elérhetetlennek tűnik?
Isten ígéreteire összpontosítani
Miközben idén a Jöjj, kövess engem! keretében a Tan és szövetségeket tanulmányoztam, az egyház korai szentjei erőteljes példának bizonyultak számomra erre a tantételre, amelyet Nelson elnök tanított. A szentek hithűen kitartottak a kihívásaikban azáltal, hogy emlékeztek a végső céljukra: arra a minden mögött meghúzódó „miértre”, amelyért éltek, és az áldásokra, amelyekre ígéretet kaptak.
Tanultam olyan szentekről, akik bíztak az Úr e kijelentésében:
„Természetes szemetekkel jelenleg nem láthatjátok Istenetek tervét azon dolgokat illetően, amelyek ezután jönnek, és a dicsőséget, amely sok megpróbáltatást követ.
Mert sok megpróbáltatás után jönnek az áldások” (Tan és szövetségek 58:3–4).
Ezek a szentek, akik hittel rendelkeztek abban, hogy az Úr be fogja teljesíteni a nekik tett ígéreteit, azokra az áldásokra összpontosítottak, amelyek nem a megpróbáltatásaik során, hanem utána jönnek majd. Úgy hiszem, ez a szemléletbeli váltás segített nekik folyamatosan törekedni előre, sőt, elérni azt, amit egyesek akár elképzelhetetlennek is tarthatnak az ilyen körülmények közepette: az örömöt!
Reggelre öröm
A 30. zsoltárban van egy vers, melyben ez áll: „[E]ste bánat száll be hozzánk, reggelre öröm” (Zsoltárok 30:6). Lehet, hogy te magad is megtapasztaltad ezt – akár szó szerint is. Éjszaka a küszködés ijesztőbbnek tűnhet, a nehéz dolgok pedig még inkább lehetetlennek. Időnként a reggel ezen ígérete elérhetetlennek látszik. De aztán eljön a hajnal, és aggodalmaink elolvadnak egy új nap fényében.
Vagy talán képletesen éltél át ilyet. Ilyenkor azt érzed, hogy nem akar szűnni a fájdalom, a nehézség vagy a küszködés az életetedben, és úgy érzed, hogy fokozatosan elborít a sötétség. Az öröm ígérete talán elérhetetlennek tűnik a sötétben. Hogyan is érhetnénk meg a reggelt?!
A korai szentekhez hasonlóan mi is „Krisztusba vetett állhatatossággal… töreked[hetün]k előre, tökéletesen ragyogó reménységgel” (2 Nefi 31:20). Amikor úgy érezzük, hogy megrekedtünk a sötétben, akkor szilárdan és rendíthetetlenül Krisztusba vethetjük a hitünket, aki reményt ad nekünk azon öröm iránt, mely reggelre el fog jönni. Az Úr az akkori szentekhez hasonlóan biztosít minket is arról, hogy „még nincs itt az óra, de hamarosan elközeleg” (Tan és szövetségek 58:4).
Öröm a bánat közepette
Természetes, hogy időnként szomorúságot, bosszúságot vagy kétségbeesést érzünk. A veszteségek, testi vagy mentális betegségek, megrázkódtatások vagy a bántalmazás még inkább kirekeszthetik azt az örömöt és reményt, amelyet érezni szeretnénk, és megnehezíthetik, hogy meglássunk bármi fényt az alagút végén.
Mégis lehetséges örömöt érezni a bánat közepette, Jézus Krisztusnak köszönhetően. A szentírásokban ezt olvassuk: „[É]s így látjuk a bánat nagy okát, és az örvendezését is – a bánatét az emberek közötti halál és pusztulás miatt, és az örömét Krisztus életre vivő világossága miatt” (Alma 28:14). Egyszerre érezhetünk bánatot az általunk elviselt fájdalmak miatt, és örömöt a Szabadító életet adó világossága miatt.
Magam is igyekszem változtatni a borúlátó látásmódomon, amikor kihívások érnek, azáltal, hogy a rám váró áldásokra összpontosítok a gondjaim helyett. Néha legyűr a szomorúság, de amint eszembe jut Krisztus, az reményt ad nekem, hogy el fog jönni az öröm.
Remélem, hogy miközben a rád kirótt nehézségeket kell elviselned, te is emlékezni fogsz a szentek örömére, és tudni fogod, hogy ez az öröm a tiéd is lehet, amikor felidézed a Szabadítónk, Jézus Krisztus reménységét.