Jézus Krisztus feltámadása reményt nyújt

[Videó]: „Húsvétkor csatlakozunk minden keresztényhez abban, hogy megünnepeljük Jézus Krisztus szó szerinti feltámadását. Amikor a halála után megjelent apostolainak, biztosította őket arról, hogy Ő nem lélek. Egy korabeli doktor, Lukács által feljegyzett szavak szerint Jézus ezt mondta: »tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!« (Lukács 24:39).

De vajon minden halandó majd testtel együtt fog feltámadni? A visszaállítás szentírásai olyan világosan szólnak, hogy egységessé válunk annak szilárd hitében és kijelentésében, hogy mindenki egy tökéletes testben fog feltámadni. A Mormon könyve azt tanítja, hogy a lélek és a test újra egyesülni fog. Az újkori kinyilatkoztatások olyan feltámadt személyekként jellemzik az angyalokat, akiknek húsból és csontból való testük van. A következő rész a legegyértelműbb a Mormon könyvéből.

Alma próféta így tanított: »A lélek visszaállíttatik a testhez, és a test a lélekhez; igen, és minden végtag és ízület visszaállíttatik annak testéhez; igen, még a fejüknek egy hajszála sem veszik el; hanem minden dolog visszaállíttatik a saját és tökéletes testéhez« [Alma 40:23].

Mindannyiunknak különleges oka van arra, hogy várakozással tekintsünk a tökéletessé lett test feltámadására.”

„A Jézus Krisztus feltámadásáról való bizonyság úgy a remény, mint az eltökéltség forrása. Ő él, és áldozatának köszönhetően fel fogunk támadni és megszenteltetünk. Jézus a feltámadt Krisztus, a Szabadítónk, aki tökéletes példát és utat mutat nekünk az örök élet felé. Azért imádkozom, hogy egész életünkben teljes szívünkkel emlékezzünk az Ő áldozatára és az irántunk való szeretetére.”

„Tanúságot teszek a Szabadító páratlan engesztelő áldozatának és az Ő dicsőséges feltámadásának a maradéktalan és teljes igazságáról. Ha erre a gondolatra összpontosítjuk az életünket, megígérem, hogy érezni fogjuk az Ő reménységét, békességét és szeretetét.

Amikor váratlanul elveszítünk valakit, akit szeretünk, a szomorúság és a gyász letaglózó tud lenni.

Tavaly az év vége felé a Brigham Young Egyetem ragyogó elsőéves hallgatója, Anna Peterson élete hirtelen véget ért egy tragikus szánkóbaleset következtében. Anna Jézus Krisztus alázatos, szeretetteljes és kedves tanítványa volt. Módot keresett arra, hogy segítsen másoknak érezni Isten szeretetét. Épp csak befejezte a jelentkezés intézését a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra.

Bár Anna halálával sokan elveszítették egy barátjukat, a szülei, John és Julie egy gyönyörű világosságot veszítettek el, akiről 18 éven át gondoskodtak, akiért imádkoztak és akit szerettek. Egy lánygyermek halála elég lehet ahhoz, hogy az embert elnyelje a gyász. Az általuk érzett mély bánat ellenére azonban John és Julie úgy döntöttek, hogy az Úr Jézus Krisztusra támaszkodnak.

Megkértem Johnt – aki misszionáriusként szolgált velem, amikor a Franciaország Bordeaux Misszió felett elnököltem – és Julie-t, hogy osszák meg velem a gondolataikat, miközben e tragédia árnyékában továbbra is hitet gyakorolnak Jézus Krisztusban. A következőket osztották meg velem:

John: Anna hirtelen és tragikus halála hatalmas sebet ütött a szívemen. Van azonban balzsam Gileádban, és amint a hálára támaszkodunk mind a Szabadító engeszteléséért, mind pedig az Annával töltött 18 év során átélt csodálatos, bámulatos időkért, a gyengéd irgalmasságok csordultig töltenek minket. Van erőnk továbbhaladni.

Julie: Nem sokkal Anna balesete után késztetést éreztem, hogy e szavakban fogalmazzam meg erőfeszítéseink mottóját: Fordulj a világossághoz, a Szabadítónkhoz! Amikor megosztjuk egymással ezeket a lehetőségeket arra, hogy a történtek feldolgozásához a világosságot válasszuk a sötétség helyett, akkor megerősítjük egymást, és az Úr hordoz minket a gyászunkban. Én/mi úgy döntünk, hogy bízunk az Úrban.

Őszintén csodálom John és Julie Jézus Krisztusba vetett hitét. Csodálatos példát jelentenek számomra. Ebben a húsvéti időszakban bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus szétszakította a halál kötelékeit, lehetővé téve, hogy mindenki a síron túl is éljen, és ami a legfontosabb, azt ígéri mindegyikünknek, hogy ha hiszünk Őbenne és követjük Őt, akkor örökre Ővele élhetünk – igen, örökre!”

„A húsvét közeledtével elgondolkodtam egy élményen, melyben a feleségemmel a közelmúltban volt részünk egy közép-amerikai utunk során. Az utolsó napunkon Guatemalavárosban részt vettünk egy áhítaton, ahol négy cövek elemis kórusa osztotta meg a Jézus Krisztusról való bizonyságát zenével és szavakkal.

Gyönyörű, szívet melengető gyűlés volt. Soha nem fogom elfelejteni Ángel Zúñiga fivér őszinte, egyszerű bizonyságát. Amikor egyszerű bizonyságot tett Jézus Krisztusról, erőteljes tanúságot éreztem a szívemben arról, hogy Ángel valóban tudja, hogy Jézus Krisztus az ő Szabadítója. Olyan pillanat volt ez, amelyet nem egyhamar fogok elfeledni.

Később, az áhítat után kezet fogtunk minden egyes gyermekkel. Az egyik kisfiú azt kérdezte tőlem: »Hogy van Jézus?« Azt feleltem: »Jézus szeret téged, bízik benned, és te is bízhatsz Őbenne.« A kisfiú hatalmas, mindentudó mosollyal válaszolt, amitől öröm töltötte el a lelkemet.

Miközben arra gondolunk, hogy mit tett értünk a Szabadítónk a húsvétot megelőző héten, arra kérlek mindegyikőtöket, hogy töltsétek meg a lelketeket azzal a tudással, miszerint Jézus szeret titeket, bízik bennetek, és ti is bízhattok Őbenne.”

„Remélem, mindannyiótoknak csodálatos húsvéti hétvégéje van, mindig emlékezve arra, hogy a húsvétot drága Szabadítónk engesztelő áldozata és feltámadása miatt ünnepeljük. Enélkül, Őnélküle nem lenne okunk az ünneplésre, mert nem lenne remény számunkra ebben a világban vagy az eljövendő világban. Mindig emlékeznünk kell Őrá; Neki köszönhetően mindig van remény.

Mindig is nagyon tetszett ez az idézet Jeffrey R. Holland eldertől: »[E] húsvéti időszak egyik nagy vigasza az, hogy mivel Jézus teljesen egyedül végigjárta ezt a hosszú, magányos utat, ezért nekünk már nem kell így tennünk. […] A Kálvária hegyéről felharsant az igazság, miszerint soha nem leszünk magunkra hagyva, és soha nem maradunk segítség nélkül, még ha olykor így is érezzük. Bízhatunk Megváltónk szavaiban: ’Nem hagylak titeket árvákul.’ […]

Az eljövendő szent hét közeledtével… váljunk még inkább az Úr Jézus Krisztus tanítványaivá, nem pusztán szóban és nem csupán akkor, ha az kellemes vagy kényelmes, hanem tettekben, bátorságban és hitben is – akkor is, amikor ösvényünk magányos és keresztünk nehezen elviselhető. E húsvéti héten és egész életünk során álljunk Jézus Krisztus oldalán ’mindig és mindenben és minden helyen, ahol csak vagy[unk], méghozzá egészen halál[unk]ig’, hiszen Ő valóban így állt mellettünk – még halála óráján is, amikor teljesen magára hagyva kellett helytállnia« (általános konferencia, 2009. április).

Hozzáteszem saját bizonyságomat az övéhez arról, hogy Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak köszönhetően egyikünk sem fog soha egyedül járni. Amint azt Camille N. Johnson elnök oly gyönyörűen mondta a konferenciai beszédében: »Jézus Krisztus az enyhülés.« Találjunk rá erre az enyhülésre Őáltala, és mindegyikünk tegyen szert saját biztos bizonyságra arról, hogy nem járunk egyedül, és soha nem is fogunk. Boldog húsvétot!”