Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Miután kihívásokat tapasztaltam meg a missziómon, úgy döntöttem, ismét bízni fogok Istenben
A szerző Spanyolországban él.
A misszióm nem úgy ment, ahogy azt mindig is elképzeltem, és emiatt zavarodottan és egyedül éreztem magam – amíg meg nem tanultam Istenbe helyezni a bizalmamat.
Amikor elkezdtem a missziómat, nagy elvárásaim voltak. Hithűen fogok szolgálni, sok embert megkeresztelek, azután pedig magabiztosan és lélekemelő történetekkel térek haza. Büszkévé fogom tenni a családomat.
A képzésem során azonban váratlanul szorongás töltött el. Imádtam az evangéliumot – nem is értettem, miért olyan nehéz megosztanom. Miután küszködtem azzal, hogy a tanítások során magabiztosnak érezzem magam, elkezdtem kételkedni önmagamban és a hitemben.
Telt-múlt az idő, és depressziós lettem (a Covid19 szintén nem segített). A misszióelnököm nem igazán volt járatos a mentálhigiénés küzdelmek terén, és a beszélgetéseink során nem mindig találtuk meg a közös hangot. Elkezdtem tanácsadásra járni, ami sokat segített, de az evangéliummal kapcsolatos küszködéseim nem szűntek meg. Féltem újra beszélni a misszióelnökömmel az érzéseimről, mert attól tartottam, hogy hazaküld, én pedig be akartam fejezni a missziómat.
Tévesen úgy gondoltam, hogy az embereknek nem szabad küszködniük a missziójukon vagy amikor próbálják azt tenni, ami helyes, így aztán eléggé összezavarodtam a helyzetem miatt. Nem örömöt kellene tapasztalnom, miközben az Úr munkáját végzem?
Hit a nehézségek közepette
A misszióm befejeztével azzal küzdöttem, hogy válaszokra és támaszra leljek a bonyolult érzéseimet illetően. Nem volt kapcsolatom a társaimmal vagy a misszióelnökömmel, és nagyon szégyelltem magam az érzéseim miatt. Féltem megosztani őket, mert úgy tűnt, senki más nem küszködik a misszióján – vagy legalábbis nem beszéltek róla.
Egy nap az istentiszteleten a vasárnapi iskolai tanítóm arról beszélt, hogy a fia, aki hithűen az evangélium szerint élt és missziót szolgált, folyamatosan kihívásokkal néz szembe az életében, és úgy érzi, ez nem igazság. Ugyanazt a helyzetet írta le, amelyben én is voltam!
Ez az anya bizonyságot tett arról, hogy az evangélium ismerete nem véd meg minket a nehézségektől és a kihívásoktól, de ha van hitünk és megtartjuk a szövetségeinket, az segíthet erőt nyernünk Mennyei Atyától és Jézus Krisztustól, valamint vigaszt kaphatunk a Szentlélektől.
Az élet arról szól, hogy úgy döntünk, bízunk Mennyei Atyában az ilyen pillanatokban, és békére, fejlődésre és nagyobb hitre lelünk a nehézségek és az igazságtalanságok közepette.
Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség első tanácsosa egyszer ezt tanította: „[Buzdítani szeretném azokat], akik kemény megpróbáltatásokat élnek át, és úgy érzik, hogy a gondok csapásai alatt elenyészik a hitük. A gondok maguk elvezethetnek hitetek megerősödéséhez és rendíthetetlenné válásához.”
Rájöttem, hogy a misszió és bármi más, amit az Úr kér tőlünk, nem mindig könnyű. És egész végig a megpróbáltatások, amelyekről azt hittem, hogy gyengítik a hitemet, olyan élmények voltak, amelyek megerősíthetik azt. Változtatnom kellett a látásmódomon! Mennyei Atyámon és Fián, Jézus Krisztuson keresztül képessé váltam arra, hogy hagyjam: a missziómon és az utána átélt nehézségek növeljék a hitemet.
Újra bízni
Dieter F. Uchtdorf elder a Tizenkét Apostol Kvórumából nemrég ezt tanította: „A hit elviseli az élet próbatételeit és bizonytalanságait, mert szilárdan Krisztusban és az Ő tanában gyökerezik. Jézus Krisztus, valamint Mennyei Atyánk, aki elküldte Őt, együtt alkotják a bizalmunk eltéríthetetlen, tökéletesen megbízható tárgyát.”
Amikor az élet a várttól eltérően alakul – ahelyett, hogy azt hinnénk, Mennyei Atya magunkra hagyott minket vagy hogy az evangélium nem igaz –, dönthetünk úgy, hogy bízunk Őbenne.
Azt is megtanultam, milyen fontos megbízható emberekkel beszélgetni és nem csendben szenvedni. Nem mindenki fogja teljesen megérteni a tapasztalatainkat, de a másokkal ápolt tartalmas kapcsolat nagyon fontos a mentális és lelki jóllétünk szempontjából.
Mennyei Atyánk tökéletesen szeret minket, és van egy Szabadítónk, aki megért bennünket. Azt szeretnék, ha emlékeznénk rá, hogy bízhatunk Bennük – mindig.