Isten segített helyrehoznom a barátságomat

Gyerekként nem volt túl sok jó kapcsolatom a lányokkal. Mindig úgy gondoltam, hogy ők az ellentéteink. Amikor elköltöztem, küszködtem, mert az új egyházközségemben több lány volt, mint a régi egyházközségemben. Nem tudtam, hogyan beszélgessek velük.

Viszont az egyházközségben volt egy lány, aki az elsők között üdvözölt. Végül közeli barátok lettünk. Egy nap ajándékot adtam neki, de nem tudtam, hogy tetszeni fog-e neki. Félreértette az ajándékot, és azt gondolta, hogy romantikus módon érdeklődöm iránta. Ennek eredményeként hat hónapig nem beszéltünk.

Nehéz volt, mert nagyon szerettem volna, hogy barátok legyünk. Féltem helytelenül bocsánatot kérni, és esetleg még rontani is a dolgokon. De hiányzott a barátsága, és szörnyű volt, hogy miattam rosszul érzi magát. Ezt megelőzően mindig is elég unalmasnak találtam az imát, most viszont elkezdtem folyamatosan az Úrhoz imádkozni segítségért.

Egy nap a szentírások olvasása közben rábukkantam Móziás 18:9-re, amelyben az áll, hogy vigasztaljuk meg azokat, akik vigasztalásra szorulnak. Rájöttem, hogy nemcsak bocsánatot kell kérnem, hanem meg kell próbálnom megvigasztalni őt, és nagyobb érdeklődést tanúsítani a barátságunk iránt. Az nem működött, hogy a magam módján tegyem a dolgokat. Több könyörületre és alázatra volt szükségem.

Az Úr biztosította számomra a megfelelő pillanatot, hogy bocsánatot kérjek. Elmentem édesanyámmal, hogy elvigyem a testvéreimet egy cöveki elemis tevékenységre, és ott találtam őt a családjával. Megkértem az Urat, hogy segítsen és inspiráljon engem, hogy beszélni tudjak vele, és lehetőségem volt bocsánatot kérni.

Ma nagyszerű barátok vagyunk. Sokat viccelődünk, együtt tűzünk ki célokat, és testvérekként tekintünk egymásra. Az, hogy kedvelünk valakit, nem mindig jelenti azt, hogy szerelmesek vagyunk belé. Néha egyszerűen csak értékeljük a jó tulajdonságait, és élvezzük, hogy vele lehetünk.

Tudom, hogy az Úr segített nekem, mert ha rajtam múlt volna, akkor nem jártam volna sikerrel. Lehet, hogy mást mondtam volna, vagy eltúloztam volna a bocsánatkérésemet, és nem sikerült volna. Szükségem volt valakire, aki több nálam.

És itt jön be az, hogy megkérdezzük Istent. Sokszor nem kérek segítséget, és igyekszem mindent egyedül csinálni. De nem vagyunk egyedül, nem igaz? Isten mindig mellettünk áll.

Isten megáld engem. Nem mindig azzal, amit akarok, viszont azzal mindig, amire szükségem van. Abban a hat hónapban, amikor nem beszéltünk egymással barátokként, meg kellett tanulnom, hogyan kapjak személyes kinyilatkoztatást és hallgassak a Szentlélekre. Most már könnyűnek találom az imádkozást, mert szeretek Mennyei Atyámmal társalogni.