„Szia! Te vagy Matteo, a mormon fiú, ugye?”

Anélkül, hogy egy szót is szóltam volna, a vallásom híre futótűzszerűen terjedt. Napi szinten kérdésekkel árasztottak el a hitemet illetően, amelyek rendszerint így kezdődtek: „Szia! Te vagy Matteo, a mormon fiú, ugye?” A legtöbb kérdés őszintének bizonyult, de akadt köztük meghökkentő és rosszindulatú is, pár pedig egyszerűen csak mulatságos volt.

Az egyik barátom komolyan megkérdezte tőlem: „Tényleg igaz, hogy ti nem esztek narancsot?” Mire tréfásan azt feleltem: „Naná, hogy nem! A narancs egyenesen az ördögtől származik.” Miközben mindketten jót kacagtunk ezen, rájöttem, hogy a kezdeti aggodalma enyhült, és éreztük, hogy erősebb baráti kapcsolat fűz minket egymáshoz.

Mivel nem tudtam elkerülni az újdonsült hírnevemet, úgy döntöttem, olyan lehetőségeket teremtek, amelyek nevetést visznek az esetlegesen kellemetlen beszélgetésekbe. Vállaltam a kockázatot, és névtáblát viselő misszionáriusnak öltöztem fel Halloweenkor (ami egy jelmezes ünnep októberben). Tudtam, hogy ez egy veszélyes vállalkozás, mivel teljes mértékben csúfot is űzhettek volna belőlem, de úgy éreztem, hogy ha így teszek, az arról fog tanúskodni, hogy biztos vagyok a hitelveimben.

A kockázatvállalás kifizetődőnek bizonyult. Amikor misszionáriusnak öltözve sétálgattam a kampuszon, az mosolyt csalt mindenki arcára, és élénk szerepjátékokat eredményezett. Szakítottam pár előítélettel, és új barátokra tettem szert.

Halloween után megváltozott az emberek hozzáállása velem szemben, és a hitemmel kapcsolatos kérdések átalakultak – a társaim elkezdtek tanácsot kérni tőlem a saját életüket illetően. Meglepetésemre azok a barátok és ismerősök, akik túltették magukat azon a kezdeti megdöbbentő felismerésen, hogy nem iszom, nem dohányzom, nem kábítószerezem, és a nemi élettel is várok a házasságig, kifejezetten az e témákkal kapcsolatos útmutatásért fordultak hozzám.

Azon kaptam magam, hogy arról biztosítom azokat a barátaimat, akik nyomást éreztek a nemi életre, hogy van hatalmuk választani. Másokat bátorítottam, hogy menjenek el az iskolai tanácsadóhoz és beszéljenek vele a mentálhigiénés és függőségi aggodalmaikról; sőt meg is vigasztaltam valakit, aki olyan hibát követett el, mely miatt nagy valószínűséggel kicsapnák az iskolából. Teljesen elámultam azon, hogy a társaim közül sokan, akik korábban gúnyoltak engem, most képesek voltak a tanácsomat kérni.

Idővel megértettem, hogy a kilétemet illető teljes magabiztosság, nyíltság és kitárulkozás olyan embereket vonzott hozzám, akik ítélkezésmentes teret és olyasvalakit kerestek, aki meghallgatja őket.

Hálás vagyok két fontos leckéért, amelyet abban az évben tanultam. Az első az, hogy az egészséges nevetés képes eloszlatni az aggodalmakat és a vitákat, és kiváló eszköz arra, hogy egyesítse az embereket. A második az, hogy ha úgy döntünk, hogy magabiztosan vállaljuk azt, aki vagyunk, figyelemre méltó lehetőségeket teremt mások megsegítésére, akik máskülönben soha nem fordultak volna hozzánk.

Sokszor akartam elrejteni a vallásomat, és szívesebben váltam volna valami más miatt ismertté. Azonban a humorérzékem és a kitárulkozásom azt illetően, hogy ki is vagyok, lehetőséget adott az embereknek arra, hogy Matteóként ismerjenek meg engem, nem egyszerűen csak egy olyan srácként, akinek mások a hitelvei.